A fogorvos válaszol

Bölcsességfog okozta fájdalmak

Tisztelt Doktor Úr/ Nő!

Egy összetettebb, két hónapja fennálló problémával fordulnék Önhöz, amivel kapcsolatban eddig egy fogorvos sem tudott tanácsot adni. Volt egy rágófogam, amit sajnos csúnyán elhanyagoltam, ideiglenes töméssel nem mentem vissza, el is halt a fog, egyszercsak kiesett a helyéről, de az allja benne maradt az ínyemben. Nem okozott ezen kívül panaszt, jópár hónappal később tudtam a vírushelyzet miatt elmenni vele fogorvoshoz, aki rögtön a szájsebészetre irányított. Ki is húzták, nagyon sokáig próbálták és széjjeltörték, mire kijött, nagyon mély gyökere volt és sokáig vérzett is. Rá két napra iszonyúan erős fülfájás és nyelési nehezítettség jött elő, ami a mai napig fennáll, olyan mintha fájna az egész arcom és a felső fogsorom is, ez a fájdalom szüntelen. Kaptam rá 3 antibiotikumot is, egyik se hatott. Majd ezután 3D CT vizsgálat is készült, ami viszont nem mutatott gyulladást vagy esetleg bent maradt foggyökeret. Viszont a jobb alsó bölcsességfogam csak részben tört elő egyenlőre (ezen kívül nincs vele panaszom csak ritkán, olyankor az íny kicsit fáj ott), épp növésben van, és nagyon közel van egy ideghez a CT alapján. A fejfájfalmaimhoz pár hete nagyon erős ízületi fájdalom/zsibbadás társul testszerte. Nagyon sok orvost bejártam már, koponya CT től a Lyme-kór teszten át minden készült, minden negatív, jelenleg szklerózis multiplex az amire még vizsgálnak, de a legtöbb orvos szerint tekintve hogy a foghúzással kezdődött a problémám, fogászati eredetű bajt lehet, a fogorvosok viszont azt mondják, nem ez a baj és elküldenek..Ön szerint lehetséges, hogy a húzott fogam nagyon gócos volt és annak a baktériuma okoz ilyesmiket a véráramba jutva és szétterjedve? Mert ilyet is mondtak már.. a vérképem jó, fehérvérselytem kicsit magasabb,süllyedésem viszont alacsonyabb, amiről olvastam hogy bölcsességfog problémákat jelezhet. Ön szerint esetleg van esély rá hogy a bölcsességfogammal van gond? Húzassuk ki? Az állkapcsom az előző húzás óta kattog, kicsit félek tőle. Illetve tud e bármit javasolni, esetleg szájüregi baktérium tenyésztést vagy bármit.. előre köszönöm a válaszát, a legjobbakat kívánva,
Enikő

Válasz

Kedves Kérdező!


Az eset komplexitása miatt csak a leírtak alapján nem tudunk diagnózist felállítani. De a hosszadalmas húzást követően kialakult féloldali arc- és fejfájás, a kattogás állkapocs ízületi problémára utal, amivel gnatológiában jártas fogorvost lenne érdemes felkeresni. Rendelőnkben dr Sápi Béla kollégánk foglalkozik állkapocs ízületi panaszok kezelésével, javaslom keresse fel személyesen, természetesen minden korábbi röntgen- és CT felvételt illetve leletet hozzon magával. 


Üdvözlettel

Uniklinik

Névjegy

doc.employeeImage[0].title
Dr. Gilicze Alexandra

fogorvos, dentoalveolaris szájsebész szakorvos

Tovább az adatlapra

Esettanulmányok

Fogászati kezelések

Tekintse meg legérdekesebb, legtanulságosabb ELŐTTE-UTÁNA eseteinket! 

A szemléletes képek és rövid leírások bemutatják, hogyan lesz egy (vagy több) fogászati problémából újra szép mosoly.

A klinikáról

Klinikánk 1997-­es megalakulása óta arra törekszik, hogy pácienseink a lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük fogászati központunkat. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy mind technikai felszereltségben, mind szaktudásban világszínvonalat képviselünk.

Három szintes klinikánkon 5 kezelő ­és 1 műtőhelyiség található. A szinteket tágas lift köti össze, amely mozgásukban korlátozott és babakocsival érkező pácienseink számára is kényelmesen használható!

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk