A fogorvos válaszol

Betömött fog fájása

Üdvözletem!
Az történt hogy nekem már több fogam is tömve volt. Ezekből egy végül gyökérkezelésre szorult, ugyan is begyulladt és akkor nagyon fájt.
Az a helyzet most, hogy az akkori jó oldalon, azután hogy a rosszat megcsinálta a fogorvos, elkezdett fájni egy másik régebb betömött fog.
A fájás az volt, hogy érzékeny volt a hidegre, de nem vészesen. Eddig nem is foglalkoztam úgy vele, viszont a napokban fájt akkor is mikor nem érte hideg, vagyis inkább valami irritáló érzés volt benne. Reggel pedig arra keltem hogy valami darab esett ki, vagy tört le onnan. Azok után amikor ettem és megnyomódott arra, olyan érzés volt mintha valamit beleszúrnának az ínyembe a fogon belül. Ez nem olyan erős, de viszont fájó érzés, ami pár másodperc után megszűnik. Azóta mondhatni nehezen tudok ott enni bármit is, azon az oldalon. Úgy érzem mindenképp el kell menni ezzel a fogorvoshoz, viszont szeretném elsőnek itt megtudni, hogy mi is lehet a gond.
És hogy mit kéne csinálni, hiszen ez már nem az első eset hogy egy tömött foggal kell visszamenni az orvoshoz, félek hogy több ilyen lesz.
Köszönöm a választ előre is!

Válasz

Kedves Kérdező!

Egy diagnózis felállításához szájvizsgálat, és a legtöbb esetben röntgen felvétel készítése szükséges.

Fentiek miatt pontos választ nem fogok tudni adni Önnek, csak bíztatni tudom, hogy a lehető leghamarabb keresse fel fogorvosát. Az elmondottak alapján előfordulhat, hogy szükség lesz gyökértömésre, de az is, hogy csak cserélni kell a tömést.

Üdvözlettel:

Uniklinik

Esettanulmányok

Fogászati kezelések

Tekintse meg legérdekesebb, legtanulságosabb ELŐTTE-UTÁNA eseteinket! 

A szemléletes képek és rövid leírások bemutatják, hogyan lesz egy (vagy több) fogászati problémából újra szép mosoly.

A klinikáról

Klinikánk 1997-­es megalakulása óta arra törekszik, hogy pácienseink a lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük fogászati központunkat. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy mind technikai felszereltségben, mind szaktudásban világszínvonalat képviselünk.

Három szintes klinikánkon 5 kezelő ­és 1 műtőhelyiség található. A szinteket tágas lift köti össze, amely mozgásukban korlátozott és babakocsival érkező pácienseink számára is kényelmesen használható!

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk