A fogorvos válaszol

bruxizmus, implantátum, fogszabályozás

B. Georgina

Üdvözlöm!
Egy picit összetett a problémám, de remélem, sikerül rá választ kapnom. Gyerekkorom óta bruxizmussal küzdöm, ez pár éve már fizikai tüneteket is okoz az arcom (illetve az egész testem jobb oldalában). Csontkovács és fizioterapeuta rendszeres látogatásával kordában tarthatóak a tünetek. Illetve van egy éjszakai harapásemelő sínem, amit rendszeresen használok.
Jobb felső fogsoromban hiányzik 2 egymás melletti fog. A pótlás híddal lett megoldva kb. 6 évvel ezelőtt. A mai napig zavar, mert a híd alá könnyen beszorul étel. Felmerült bennem az implantátum gondolata. Gondolom ennyi idő elteltével szükséges lenne a csontpótlás, illetve a rendszeres éjjeli fogszorítás mellett nem tudom, hogy kivitelezhető lenne-e egyáltalán. Másik nagy dilemmám, hogy az én esetemben megoldható lenne-e fogszabályozás. Alapvetően nem állnak nagyon kuszán a fogaim, de a felső állcsont metsző és szemfogai torlódnak. Gyerekkoromban sajnos nem volt lehetőségem erre. Most szívesen bevállalnám (33 évesen), de ugye a foghiány/híd miatt ez nem is tudom, hogy lehetséges lenne-e. Alsó fogsorban is van egy foghiányom a bal oldalon. Gyerekkoromban lett kihúzva a fog, a bölcsességfog eltolta a hiány melletti fogat, így csak egy pici rés maradt, viszont az eltolt fog erősen bedőlt. Úgy gondolom, ezzel is jó lenne végre kezdeni valamit. Észrevettem, hogy szinte mindig a jobb oldalon rágok, mert amikor a bal oldalon, akkor nagyon zavaró, hogy abba a kis résbe beszorul az étel. Talán ez is lehet az oka a jobb oldali rágóizom problémának... Elnézést a hosszú levélért, kíváncsian várom a véleményüket.

Válasz

Kedves Kérdező!

Ilyen összetett problémák esetén sajnos egy leírás alapján nem tudunk mit mondani.

Kérdésen megválaszolásához kellene egy CT felvétel- hogy milyen feltételek mentén lehetséges implantálni-, egy fogszabályozó szakorvossal, egy szájsebésszel, és egy állkapocs ízületi specialistával való személyes konzultáció. Ezt követően esetleges kiegészítő vizsgálatok.

Keresse kollégáimat bizalommal!

Üdvözlettel:

Uniklinik

Esettanulmányok

Fogászati kezelések

Tekintse meg legérdekesebb, legtanulságosabb ELŐTTE-UTÁNA eseteinket! 

A szemléletes képek és rövid leírások bemutatják, hogyan lesz egy (vagy több) fogászati problémából újra szép mosoly.

A klinikáról

Klinikánk 1997-­es megalakulása óta arra törekszik, hogy pácienseink a lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük fogászati központunkat. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy mind technikai felszereltségben, mind szaktudásban világszínvonalat képviselünk.

Három szintes klinikánkon 5 kezelő ­és 1 műtőhelyiség található. A szinteket tágas lift köti össze, amely mozgásukban korlátozott és babakocsival érkező pácienseink számára is kényelmesen használható!

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk