A fogorvos válaszol

Csontvesztéses fog

Tisztelt Doktor Úr!
66 éves, Hashimoto-pajzsmirgy-alulműködéses nő vagyok. Rendszeresen jártam/járok fogorvoshoz. Ennek ellenére sajnos a bal alsó hátsó hidamat kb. egy éve elvesztettem, azóta ott foghiányom van. A panoráma röntgen semmilyen elérést, problémát nem mutatott idáig. Egyetlen bölcsességfogam nőtt csak ki kb. 55 évesen, a bal felső, persze nem túl jó állapotban. Mivel azonban semmi panaszt nem okoz, az én döntésem alapján eddig nem nyúltunk hozzá. A fogászatnál, ahova járok, eddig csak panoráma röntgent lehetett kérni, de most már CT-készülék is rendelkezésükre áll. A CT-röntgennél azonban kiderült, hogy a felső bölcsességfogam mellett lévő hátsó fogam három gyökerénél csontvesztés látható, lényegében egy gyökér tartja, ennek ellenére az szilárdan áll, meg se mozdul.
Eléggé elkeseredtem, hogy hiába jártam rendszeresen negyed-fél évente fogorvoshoz, bekövetkezett az, ami az öregségben legjobban zavar: fogaim romlása. Már kaptam időpontot a gyökér közti "elfolyósodott" (bocs a laikus megfogalmazásért) szövetállomány kipucolására, kikaparására, hátha a tisztítás után újra beindul egy csontosodás, de egyre jobban úgy érzem, feleslegesen teszem ki magam ennek a "kínzásnak".
Félretéve azt az indokot, hogy a fogbeültetés költségeit sem tudnám állni, kiderült az is, annyira vékony az ínyem, hogy csontbeültetés után lehetne csak szó implantátumokról, viszont a csontvesztés miatt kérdéses, hogy ez egyáltalán hosszú távon működne-e. Sajnos pont hasonló problémával szembesült egy ismerősöm, akinek két év után szépen kidobta az implantátumait a szervezete.
Őszinte véleményét kérem, hogy ha én szépen békén hagyom ott a fogamat, azon kívül, hogy előbb-utóbb elvesztem, jár-e valamilyen szövődménnyel (gyulladásos góccal) ez a csontvesztéses állapot. Jelenleg nem fáj, sőt, mióta az alsó hátsó fogaim hiányzanak, tehát nem terhelem rágással, semmilyen tünetet nem produkál (régebben néha vérzett, s kicsit gyulladt volt az ínyem). Úgy érzem, nincs garancia arra, hogy egy ilyen beavatkozás után évekig kitart a fogam, vagy pedig visszafordíthatatlan folyamatnak nézek elébe, aminek a vége végül is teljes protézis készítése.
Elnézését a hosszú esetleírás miatt.
Köszönettel várom a válaszát.
Üdv
Kriszta

Válasz

Kedves Kriszta!

A kérdéses foga körüli csontvesztés úgynevezett parodontológiai elváltozás, speciális baktérium flórához kötött, és mindenképpen kezelést igénylő állapot.

Pusztán leírás alapján, látatlanban nem áll módunkban korrekt véleményt formálni, hiszen nem tudjuk, mi a pontos diagnózis, és a kialakult elváltozást mi okozza.

Amennyiben egy parodontális elváltozást nem kezeltet, úgy az összes fog tekintetében várható állapotromlás hiszen az ott lévő "elfolyósodott" szövet nagy mennyiségű baktérium tömeget tartalmaz, ami a szájüreg általános állapotának sem tesz jót. Egy ilyen elváltozást hosszú távon szinten lehet tartani, szépen lehet lassítani az állapotromlást. Kezelés nélkül azonban várhatóan rohamosabb ütemben fogja elveszíteni fogait.

Üdvözlettel:

Uniklinik

Esettanulmányok

Fogászati kezelések

Tekintse meg legérdekesebb, legtanulságosabb ELŐTTE-UTÁNA eseteinket! 

A szemléletes képek és rövid leírások bemutatják, hogyan lesz egy (vagy több) fogászati problémából újra szép mosoly.

A klinikáról

Klinikánk 1997-­es megalakulása óta arra törekszik, hogy pácienseink a lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük fogászati központunkat. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy mind technikai felszereltségben, mind szaktudásban világszínvonalat képviselünk.

Három szintes klinikánkon 5 kezelő ­és 1 műtőhelyiség található. A szinteket tágas lift köti össze, amely mozgásukban korlátozott és babakocsival érkező pácienseink számára is kényelmesen használható!

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk