A fogorvos válaszol

foghúzás után hónapokig elhúzódó fájdalom oka

B. Krisztián

Tisztelt UNIKLINIK!

Elhúzódó arccsont/állkapocs fájdalommal kapcsolatban kérném a segítségüket. Szuvasodás és sikertelen gyökérkezelési kísérletek után tavaly decemberben (4hónapja) eltávolították bal felső 6-os fogamat, majd pár héttel később, mivel ez a gyulladásos fájdalom átterjedt a bal felső 4-es fogra is -ami korábban gyökérkezelve volt-, többször próbálkoztak áttisztítással, a fog megmentésével. Március elején (két hónapja) végül ez is húzással végződött, ám ez a fajta fájdalom azóta sem szűnt meg. Hol nagyon enyhén érzem csak, de van, hogy beerősödik (mintha begyulladna) és akkor napokig sajog a fog helyén, ahol a gyökere volt, fent az arccsontomnál és hátrasugárzik az állkapocsba és van, hogy le az ádámcsutkám bal oldalára is. A sebek már rég begyógyultak, a száj felől nyomkodásra nem is igen érzékeny, hanem csak inkább kívülről, ha megnyomom az arccsontomat a korábbi gyökércsúcsok helyén. Más fog nem lehet, mert azon az oldalon már korábban az összes többi eltávolításra került, a bal felső 3-as az utolsó fogam abban a quadránsban.
Fogászatra visszamentem másfél hete, röntgenen nem látszódott semmi rendellenesség. Felmerült krónikus arcüreggyulladás (mivel a hatos húzásánál összenyílt a szájüreg az arcüreggel), de fül-orr-gégészeti kivizsgálás és arckoponya CT után ez kizárásra került. Kizárásos alapon arra gondolnak, esetleg trigeminal neuralgia lehet. Azért kételkedem ebben, mivel ezek nem rövid ideig tartó erős fájdalomimpulzusok (bár néha bele-belenyilall), hanem inkább időszakosan felerősődő tompa, gyulladásos jellegű fájdalom.
Szeretném kérdezni, mit gondolnak, mi lehet az oka ennek a fájdalomnak? Elképzelhető, hogy esetleg maradt bent valahol pici fertőzött szövet, amit a röntgen esetleg nem mutatott ki?

Válaszukat előre is köszönöm!

Válasz

Kedves Kérdező!


Arcfájdalmak hátterében fogászati és orr-fül-gégészeti okon kívül állhat még ideg eredetű probléma, esetleg Lyme-kór. Javaslom mindenképp keressen fel neurológus szakorvost első körben, ha ott sem találnak konkrét okot, érdemes lenne egy Lyme-tesztet is elvégeztetni. 

Üdvözlettel

Uniklinik


Esettanulmányok

Fogászati kezelések

Tekintse meg legérdekesebb, legtanulságosabb ELŐTTE-UTÁNA eseteinket! 

A szemléletes képek és rövid leírások bemutatják, hogyan lesz egy (vagy több) fogászati problémából újra szép mosoly.

A klinikáról

Klinikánk 1997-­es megalakulása óta arra törekszik, hogy pácienseink a lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük fogászati központunkat. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy mind technikai felszereltségben, mind szaktudásban világszínvonalat képviselünk.

Három szintes klinikánkon 5 kezelő ­és 1 műtőhelyiség található. A szinteket tágas lift köti össze, amely mozgásukban korlátozott és babakocsival érkező pácienseink számára is kényelmesen használható!

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk