A fogorvos válaszol

Fogváltás 5.5 évesen?

G. Ágnes

Tisztelt Uniklinik!

Tegnap este szólt a kisfiam, hogy mozog a foga. Nagyon megijedtem, hiszen pontosan 5.5 éves. Mondjuk korához képest nagyon nagy, akkora, mint egy 2. osztályos gyerek. Megvizsgáltam, kibújt az egyik 6-os foga (még csak most törte át a fogínyt).
Nem tudom, kell-e aggódnom. Gyermekfogászat nincs a közelben, de nem is fogadnának minket szerintem.
Normális, hogy ennyi idősen kezdi a fogváltást? Az egyik alsó metszőfogról van szó egyébként.

Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel
Ágnes

Válasz

Kedves Ágnes!

Aggódalomra semmi ok!

Tankönyv szerint a tejfogak váltása 6 éves korban kezdődik, amikor is kibújnak a maradó első nagyörlők, a 6-os fogak. Ezeknek nincs tej párja, tehát ezt megelőzően tejfog nem esik ki.

Ma már gyakorlatilag szinte minden gyermek előbb kezdi meg a tejfogak váltását, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva, tehát aggódalomra semmi ok!

Ami viszont kiemelten fontos ebben az időszakban:

A gyerkőcök még fizikailag képtelenek a helyes fogápolásra. Ez azt jelenti, hogy a megfelelő fogmosáshoz szükséges körkörös mozgást a kéztő csontok fejletlensége miatt képtelen kivitelezni, így a szülőnek kell minden alkalommal a gyermek után mosni, egészen 12 éves koráig. Tehát először hagyjuk, hogy a gyerek megmossa a fogait, majd ezt ellenőrizzük, és mossuk meg mi is.

A már előbújt maradó 6-os fogak töltik el a legtöbb időt a szájüregben, hiszen ők jelennek meg legelőször. Sajnos gyakran látjuk azt, hogy ezek lesznek legelőször szuvasak.

A korai fogváltásnak két következménye lehet:

Egyik, a már említett szuvasodás, főleg, ha a tejfogak között is van szuvas fog.

A másik, hogy a későbbiekben esetleg szükség lehet fogszabályozásra. Emiatt, illetve a későbbi félelmek elkerülésének érdekében érdemes rendszeres kontrollra járni a gyerkőccel. Ilyenkor a gyermek fogszakorvos kolléga figyelemmel tudja majd követni a maradó fogak előbújásának alakulását, a gyermek pedig, mivel jó eséllyel nem esik át csak egy kellemes hangulatú, fájdalommentes szájvizsgálaton, nem fog félni a későbbiekben sem.

Üdvözlettel:

Uniklinik

Névjegy

doc.employeeImage[0].title
Dr. Nyuzó Brigitta

gyermek- és ifjúsági fogászat

Tovább az adatlapra

Esettanulmányok

Fogászati kezelések

Tekintse meg legérdekesebb, legtanulságosabb ELŐTTE-UTÁNA eseteinket! 

A szemléletes képek és rövid leírások bemutatják, hogyan lesz egy (vagy több) fogászati problémából újra szép mosoly.

A klinikáról

Klinikánk 1997-­es megalakulása óta arra törekszik, hogy pácienseink a lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük fogászati központunkat. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy mind technikai felszereltségben, mind szaktudásban világszínvonalat képviselünk.

Három szintes klinikánkon 5 kezelő ­és 1 műtőhelyiség található. A szinteket tágas lift köti össze, amely mozgásukban korlátozott és babakocsival érkező pácienseink számára is kényelmesen használható!

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk