Nyitva: H - Szo 7:30 - 20:00

1148 Budapest, Örs vezér tere 2.

Tel.: +36 1 222 7250

+36 1 222 9150

Kapcsolat Időpontfoglalás Belépés

Korona alatti foggyökér gyulladás

Erika

Tisztelt Doktornő!Kb. 10 éve a gyerekem születése után rendbe tetettem a fogamat, a bal felső kettesemre azt mondta a fogorvos hogy tegyünk rá koronát, de akkor azt mondtam, ne. Így gyökérkezelte és felépítette a fogam, de azt mondta, legközelebb már nem úszom meg. Így is lett, fél éve, amikor ellenőriztettem a fogam egy másik fogorvossal, már beleegyeztem, hogy koronát tegyünk erre a fogra, hiszem olyan kevés volt már a saját foganyagom, hogy természetesen, a töméscserénél le is tört. A fogorvosom úgy döntött a röntgenkép alapján, hogy nem kell új foggyökértömést készíteni, mert úgy látta, az jó, meg egyébként is szorított minket az idő, mert külföldre kellett utaznom. A koronám érzékeny melegre. Egy hete azonban a korona alatt a foggyökér begyulladt, gennyes váladék ürül ki folyamatosan a keletkezett pukliból, és a fogam körül. Felhívtam az orvosom, és azt mondta, röntgeneztessem meg és majd meglátjuk, hogy le kell-e venni a koronát, mert lehet mégsem volt tökéletes az a foggyökértömés és lehet ki kell cserélni. Vagy: ki kell húzni a fogam. A problémám az, tanító vagyok, mit tegyek, ha nem tudjuk megmenteni a fogam, vagy ha netán mégis, de később ismét begyűlik, hiszen nem maradhatok fog nélkül, nem akarok így bemutatkozni a gyerekek és szüleik előtt. Nagyon kínos lenne. Előfordulhat, hogy a koronát nem fogadta be a szervezetem? Hiszen gyerekkoromban kiütéses voltam a fémektől, nyaklánctól, csatoktól. Van egy hidam is a lenti bal alsó fogaimon hátul, és az egyik fogam alatt ott is begyulladt, kicseréltük a koronát, foggyökértömést, de le kell írjam, kellemetlen szájszagom van, pedig állandóan mosom.Mit javasol? Tanácsát előre is köszönöm.

Válasz

A korona anyaga nem okoz gyökércsúcsi gyulladást, de az íny gyulladását okozhatja, ez pedig kedvez a fogágybetegég kialakulásának. A panaszok alapján a fogát újfent gyökérkezelni kell. Ha a gyökértömés nem szünteti meg a panaszokat, akkor röntgen felvétel alapján még mindig létezik egy fogmegtartó sebészeti kezelés, a gyökércsúcs rezekció. Csak akkor javaslom a fog eltávolítását, ha ezen utóbbi beavatkozás sem hozná meg az eredményt, vagy a fog állapota miatt ellenjavallt a gyökércsúcs rezekció. Ha mégis foghúzásra kerülne sor, léteznek módszerek egy eltávolított fog azonnali ideiglenes pótlására. Érdemes lenne pontosan tudni, mely fémekre allergiás, így az esetleges allergiás reakciókat ki lehetne zárni a későbbiekben. A hídtestek alátisztítására különböző eszközök állnak rendelkezésre, mint fogköztisztító kefék és a Superfloss fogselyem. A kellemetlen szájszagot legtöbbször szuvas fogak, fogkő és a fogágybetegség okozza. Javaslom, mihamarabb keresse fel kezelőorvosát!

Esettanulmányok

Fogászati kezelések

Tekintse meg legérdekesebb, legtanulságosabb ELŐTTE-UTÁNA eseteinket! 

A szemléletes képek és rövid leírások bemutatják, hogyan lesz egy (vagy több) fogászati problémából újra szép mosoly.

Megnézem

A klinikáról

Klinikánk 1997-­es megalakulása óta arra törekszik, hogy pácienseink a lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük fogászati központunkat. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy mind technikai felszereltségben, mind szaktudásban világszínvonalat képviselünk.

Három szintes klinikánkon 5 kezelő ­és 1 műtőhelyiség található. A szinteket tágas lift köti össze, amely mozgásukban korlátozott és babakocsival érkező pácienseink számára is kényelmesen használható!

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk