A fogorvos válaszol

Ráharapásra fájó fog

B. Piroska

A problémám egy felső bölcsességfog kihúzása után jelentkezett, illetve ezzel egy időben a 7-es fog a 6-os felé kisebb fogközi tömés kapott. Ezután a 6-os érzékennyé vált, főleg ráharapásra fáj. Ebben fogban is van egy korábbi tömés az 5-ös fog felé (sajnos fogak között indultak szuvasodásaim, amiket nehezen vettek észre). A húzás és tömés pár hónapja volt, a fogorvos azt ajánlotta, hogy várjunk, mert a röntgen nem mutatott semmit.

Válaszukat előre is köszönöm!

Válasz

Kedves Kérdező!

Ön nem tett fel kérdést, így csak tippelni tudok, hogy arra kíváncsi, ez jól van-e így?

Mivel nem láttam röntgent a fogakról, nem tudom milyen mély szuvasodásokról van szó, így pontos választ sem fogok tudni adni Önnek. Sok minden történt a területen, és gyakran előfordul, hogy egy mélyebb tömést követően hosszún távon panaszos marad egy fog, ami aztán lassan múlik el. Sűrű kontroll szükséges hasonló esetekben, már csak azért is, mert a ráharapási érzékenység elhalt fogat is jelezhet. Természetesen ennek pontos megállapításához szájvizsgálat szükséges.

Üdvözlettel:

Uniklinik

Esettanulmányok

Fogászati kezelések

Tekintse meg legérdekesebb, legtanulságosabb ELŐTTE-UTÁNA eseteinket! 

A szemléletes képek és rövid leírások bemutatják, hogyan lesz egy (vagy több) fogászati problémából újra szép mosoly.

A klinikáról

Klinikánk 1997-­es megalakulása óta arra törekszik, hogy pácienseink a lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük fogászati központunkat. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy mind technikai felszereltségben, mind szaktudásban világszínvonalat képviselünk.

Három szintes klinikánkon 5 kezelő ­és 1 műtőhelyiség található. A szinteket tágas lift köti össze, amely mozgásukban korlátozott és babakocsival érkező pácienseink számára is kényelmesen használható!

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk