A fogorvos válaszol

Tömés

K. László

Kedves fogászat!
Három hete tömettem be a bal alsó hetes fogamat. Gyakotlatilag nem volt nagy a szuvasodás.Teljesen tünetmentes volt előtte,és utána is. A napokban ezzel a fogammal sikerült elrágnom egy kávészemet. Abban a pillanatban éreztem,hogy megnyomtam vele a fogamat,fájdalom nyilalt bele. Azóta érzékennyé vált. Ha csak az ujjammal megnyomom a tömés részét érzékény. De táplálkozásnál is érzem a kellemetlen érzést.
Kérdésem az lenne,hogy lehet arra számítani,hogy ez a kellemetlen nyilaló érzés megszűnik,vagy előfordulhat,hogy a fogat meg kell nyitni?

Válaszát előre is köszönöm.

Válasz

Kedves Kérdező!

Sajnos azt kell mondjam, hogy nem feltétlen kell egy tömésnek mélynek lennie ahhoz, hogy gyökértömés legyen belőle. Az üreg, ahol a fog élő része lakik a fogon kívülről látható csücsköknek megfelelően feljebb húzódik. Ezeket a területeket hívjuk pulpaszarvaknak. Itt, akár egy kisebb töméssel is meg lehet sérteni az idegszövetet, illetve annak környékét, ami sajnos vezethet fogbél gyulladáshoz.

Figyelni kell a fogat a következő napokban, illetve javasolnám, hogy nyugodtan menjen vissza egy kontrollra a tömést készítő kollégához, egy kontroll erejéig.

Üdvözlettel:

dr. Kovács Kitti

Esettanulmányok

Fogászati kezelések

Tekintse meg legérdekesebb, legtanulságosabb ELŐTTE-UTÁNA eseteinket! 

A szemléletes képek és rövid leírások bemutatják, hogyan lesz egy (vagy több) fogászati problémából újra szép mosoly.

A klinikáról

Klinikánk 1997-­es megalakulása óta arra törekszik, hogy pácienseink a lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük fogászati központunkat. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy mind technikai felszereltségben, mind szaktudásban világszínvonalat képviselünk.

Három szintes klinikánkon 5 kezelő ­és 1 műtőhelyiség található. A szinteket tágas lift köti össze, amely mozgásukban korlátozott és babakocsival érkező pácienseink számára is kényelmesen használható!

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk