Csapatunk

Dr. Suszták Adrienn

fog- és szájbetegségek szakorvosa, fogszabályozó szakorvos
A fogszabályozás egy hosszú távú, bizalmi kapcsolat
Dr suszták adrienn

Diplomámat 2002-ben a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán szereztem. A diploma megszerzése után az Egyetem Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinikáján kezdtem rezidens éveimet, ahol később klinikai orvosként az ötödéves fogorvostan-hallgatók oktatásában gyakorlatvezetőként vettem részt. A klinikai oktatói tevékenység mellett kutatói munkát is végeztem.

2004-ben Fog- és szájbetegségek, majd 2007-ben Fogszabályozás szakvizsgát tettem. A klinikai évek után egymással párhuzamosan, hosszú távú együttműködésben budapesti és vidéki magánrendelőkben tettem szert további tapasztalatokra, valamint 3 évig a XII. kerület Gyermek- és ifjúsági fogászatának munkatársa is voltam.

Hivatásom gyakorlása mellett nagy hangsúlyt fektetek a folyamatos szakmai fejlődésre. Rendszeresen veszek részt elméleti és gyakorlati továbbképzéseken, kongresszusokon, előadásokon. Szívesen ismerkedem meg új fogszabályozási technikákkal, anyagokkal, eljárásokkal, eszközökkel, hogy ezeket alkalmazva pácienseimnek a lehető legmegfelelőbb, leghatékonyabb és legszebb végeredményt nyújtó kezelést tudjam nyújtani.

Tagja vagyok a Magyar Orvosi Kamarának és a Magyar Orthodontusok Társaságának. Angol nyelven beszélek.

Dr. Suszták Adrienn interjúja

Miért pont fogorvos lett Önből? Mi volt a fő motiváció/esemény?

Már általános iskolás koromban megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy „ha nagy leszek, orvos leszek”. Középiskolai tanulmányaim helyszíne – osztályfőnöki támogatással – már tudatos választás volt, és onnan már egyenes út vezetett az orvosi pálya felé. Az egyetemi felvételi idejére már egyértelmű volt, hogy a gyógyítani, segíteni vágyás és a bennem lévő kreativitás kombinációjaként a fogorvosi pálya a legjobb választás számomra.

Ön szerint milyen tulajdonságok jellemzik a jó fogszabályozó szakorvost?

Megfelelően felkészült elméletben és gyakorlatban, empatikus, határozott, kommunikatív, precíz, pontos, összeszedett, megnyugtató személyiség.

Jellemzően milyen típusú kezeléseket végez?

A fogszabályozás területén belül előforduló kezeléstípusok nagy részét alkalmazom, szükség esetén együttműködve más szakterületek specialistáival. A szakmai szempontok mellett a személyes igényekkel és lehetőségekkel összhangban alakítom ki a páciens számára legmegfelelőbb kezelési tervet, választom ki a módszert és készüléktípust. Használhatunk kivehető vagy rögzített, fém vagy porcelán anyagú, hagyományos (külső), belső vagy úgynevezett láthatatlan (sínes) fogszabályozó készüléket.

Melyik fogászati terület specialistáival szokott együttműködni a kezelések során?

A fogszabályozás során a kezelés bizonyos fázisaiban indokolt és szükséges lehet egyéb fogászati területek specialistáinak bevonása. Többek között dentálhigiénikus, gyermekfogszakorvos, konzerváló szakorvos, szájsebész és parodontológus szakorvos kollégák vehetnek részt az adott eset kezelésében.

Mi jelent sikerélményt a munkájában?

A legfontosabb és legnagyobb sikerélmény mindig az elégedett páciens. Emberileg sikerélmény minden pozitív visszajelzés, minden újabb ajánlás, minden hozzám ragaszkodó páciens, elhozott testvér, barát, rokon, ismerős. Szakmai sikerélmény minden befejezett kezelés, de talán ezek sorából is kiemelkednek az olyan nagyobb kihívással bíró esetek, ahol különböző technikák komplex alkalmazására van lehetőség. Természetesen ezek nemcsak az orvos személyes sikerei, hanem a páciens eredményei is, hiszen az együttműködés elengedhetetlen feltétele a kívánt végeredmény elérésének.

Mi az, amit különösen szeret a munkájában?

A fogszabályozó kezelés hosszú távú és bizalmi kapcsolat orvos és páciens között. A gyakori és rendszeres találkozások lehetővé teszik, hogy egy picit jobban megismerjük egymást. Lehetőség nekem megismerni az embert, a személyiséget, életeket az esetek mögött, és lehetőséget ad a páciensnek is kicsit bepillantani a maszk mögé.

Fontosnak tartja, hogy munkája során figyelembe vegye az emberek érzelmeit?

Természetesen fontos számomra a humán tényező, hiszen ezt sem hivatásunkban, sem az élet egyéb területein nem lehet figyelmen kívül hagynunk. A gyógyításban, a fogorvoslásban elengedhetetlen az empatikus, emberséges viselkedés, hiszen pácienseink nem szimplán fogazati státuszok és esetek, hanem emberek, különböző életekkel és emóciókkal.

Mi az, amire sokszor fel kell hívni a páciensek figyelmét?

Személyes konzultáció alkalmával a páciensek átfogó és részletes tájékoztatást kapnak a fogszabályozó kezelés lépéseiről, a készülékek típusáról, a kezelési időről, az esetlegesen szükséges egyéb fogászati beavatkozásokról, a megfelelő szájhigiénia fenntartásáról, a kontrollok gyakoriságáról, a kezelés befejezése utáni teendőkről.

Arról is mindig beszélek pácienseimmel, hogy nem elég, ha elérjük a kívánt végeredményt, mert a ragyogó mosolyért mindig egészségesen kell tartanunk ínyünket és fogainkat.

Mennyi idős volt a legfiatalabb/legidősebb páciense?

Pályafutásom során a legfiatalabb páciensem 5 hetes volt, a legidősebb fogszabályozós páciens egy jelenleg is aktív, 72 éves egyetemi tanárnő volt. Vagyis a kor nem akadály!

Miért szeret az Uniklinik fogászaton dolgozni?

Számomra a minőségi fogászati ellátás alapfeltételei mellett fontos a páciensközpontú szemlélet, a gondosan megválasztott, szakterületeiket kimagasló szinten képviselő szakmai stáb, a modern, korszerű eszközpark, a folyamatos szakmai fejlődés igénye és megléte, a professzionális környezet és az összehangolt csapatmunka.

A Uniklinikben mindezeket megtaláltam.

Ha nem fogorvos lenne, mi lenne?

Nem tudom elképzelni, hogy ne a hivatásommal foglalkozzam! Ha mégis választanom kellene, akkor egy saját kis virágboltban szívesen elbíbelődnék a sok illatos és színpompás virággal.

Kezelések

Rendelési időpontok

Hétfő
-
Kedd
14:00-20:00
Szerda
-
Csütörtök
-
Péntek
-
Szombat
változó