Érdekességek

A TUDOMÁNY TÜKRÉBEN: a kelták ismerhették az implantációt?

A tudomány tükrében: a kelták ismerhették az implantációt?

Ha a régi kelták alkalmaztak is fogbeültetést, természetesen nem a mai értelemben vett implantációról van szó. Mégis megdöbbentő, hogy több ezer évvel ezelőtt már próbálkoztak a kiesett fogak pótlásával!


Észak-Franciaországban egy lakóház építésekor régi kelta sírra bukkantak. A sírban nyugvó négy nőt valamikor az i.e. 3. században temették el. Az alapos feltárás és vizsgálat során megállapították, hogy az egyik nőnek az egyetlen hiányzó foga helyén egy vastű volt az állkapcsában – 31 foga ugyanis épen megmaradt. 

Bár azt nem lehetett megállapítani, hogy a vastű végén mi lehetett, a kutatók erősen gyanítják, hogy valamilyen fából vagy csontból készült, fogra hasonlító képződményt tehettek a vastű végére, de mivel azt az idő vasfoga megsemmisítette, már csak találgatni tudnak.


Mai szemmel nézve igen bátor tett volt a vasdarab állkapocsba illesztése, hiszen a vas könnyen rozsdásodik, és ez a szervezetben komoly fertőzést is okozhatott. A maradványokból nem sikerült megállapítani, hogy a 20-30 év körüli hölgy vajon a fogászati beavatkozás következményeként hunyt-e el, vagy más okozta halálát.

(Forrás: itt)

Kiemelt cikkek