A kezelésekről

Fogbeültetés árak: mire számíthat?

Fogbeültetés árak: mire számíthat?

A fogbeültetés a fogpótlás legkorszerűbb módja. Számos előnye van, a kényelemtől az élethű megjelenésen át az akár évtizedekig vagy élethosszig tartó élettartamig. Bár a hagyományos fogpótlásokhoz képest magasabb az ára, az évek alatt ez jócskán megtérül. De mégis mire számíthat az, aki fogimplantátumot szeretne? A bejegyzésből kiderül, hogy miből tevődnek össze a fogbeültetés árak.

fogbeultetes-ar.jpg#asset:50921

 

Hogyan épül fel a fogbeültetés ára?

A fogbeültetés árának kiszámításához a legfontosabb tudnivaló, hogy az implantátumos fogpótlás tulajdonképpen 3 alkotóelemből áll. Ezek az alkotóelemek a következők:

  • Fogimplantátum azaz „műgyökér”: ez az elem a foggyökeret pótolja. Gyakorlatilag egy állkapocscsontba helyezett csavarról van szó, ebbe rögzül majd a fogpótlás többi alkotóeleme. Szervezetbarát titániumötvözetből készül.
  • Köztes elem vagy felépítmény: az implantátum beültetése és rögzülése után ezt a részt csavarozzuk annak belsejébe.
  • Maga a fogpótlás, tehát a látható rész, amely úgy néz ki, mint a valódi fog. Attól függően, hogy egy vagy több fogat kell pótolni, ez lehet korona, híd, hídprotézis vagy kivehető pótlás. Csavarozható koronáknál, hidaknál a köztes elem és a fogpótlás egy egységet alkothat.

Mitől függnek a fogbeültetés árak?

A fogbeültetés árak a következő tényezőktől függnek:

  • A foghiány típusa: egyetlen vagy több fog is hiányzik, esetleg teljes foghiánya van a páciensnek?
  • Milyen a páciens állcsontja: van-e csonthiány a kezelendő területen? Amennyiben igen, akkor a fogbeültetésen kívül csontpótlás vagy arcüregemelő műtét (sinus lifting) beavatkozás lehet szükséges, ami további költségekkel jár.
  • Milyen típusú az implantátum? A implantátum árak annak minőségétől függenek.
  • Milyen típusú a fogpótlás? Az alapanyag és a minőség itt is nagymértékben meghatározza a fogpótlás árát, illetve természetesen az is, hogy korona, híd vagy teljes fogpótlás szükséges.

Implantátum árak

Az Uniklinik a Nobel Biocare vállalat által gyártott implantátumokkal dolgozik. A cég az egyik piacvezető implantátumgyártó, nem véletlenül. A több évtizedes kutatás-fejlesztési munkának köszönhetően kiváló minőségű és biokompatibilis implantátumokat gyártanak.

Fogászati központunkban a következő fogimplantátumokat alkalmazzuk, amelyet a konzultáció során a páciens egyedi igényei alapján választunk ki.

Az Alpha Bio implantátum

Az Alpha Bio fogimplantátum-család 2 évtizedes múltra tekinthet vissza, 2008 óta a Nobel Biocare cégcsoporthoz tartozik. Az Alpha Bio fogimplantátumok ára kedvezőbb, mint a cég többi termékéé, ugyanakkor implantátumkilökődés tekintetében nem jelent kompromisszumot.

Az Alpha Bio előnyei:

  • Kiváló ár/érték arány
  • Jó minőség
  • Nagy választék a hozzá illő esztétikus fogpótlások tekintetében

A Nobel Replace CC implantátum

A CC azaz „Conical Connection” (vagy magyarul kónikus kapcsolódás) azt jelenti, hogy az implantátum és a felépítmény rendkívül zártan, szorosan kapcsolódik. Így semmilyen szennyeződés nem tud bejutni, ami gyakorlatilag kizárja a bakteriális fertőzés lehetőségét.

A Nobel Replace CC előnyei:

  • Kiváló minőség
  • A bakteriális fertőzés lehetősége minimálisra csökken
  • A fogkoronát illetően igazi döntési szabadságunk van: minden anatómiai és esztétikai igényhez illeszkedő felépítmény és fogpótlás elérhető hozzá

A Nobel Biocare Active Implantátum

A Nobel Biocare Active a fogimplantátumok legkorszerűbb, csúcskategóriás változata. Legfontosabb tulajdonsága, hogy még kevesebb, rosszabb minőségű csontállomány esetén is nagyfokú stabilitást képes biztosítani. Elősegíti a csontállomány sűrűsödését is.

A Nobel Biocare Active előnyei:

  • Csúcsminőséget képvisel
  • Rövidebb fúrási út szükséges hozzá
  • Nagyfokú elsődleges stabilitása által azonnali-foghúzással egyidejű- implantációkra vagy azonnali terhelésre is alkalmas lehet

A felépítmény ára

A fogimplantátumba helyezkedő köztes elem vagy felépítmény gyakorlatilag egy fogpótláshoz előkészített, lecsiszolt foghoz hasonlít. Készülhet cirkóniumból amelyet esztétikai okokból inkább a frontfogak esetében alkalmaznak, vagy titániumból is, amelyet a rágózónában javasolt használni.

Mivel a felépítmény formája és típusa egyénenként változhat, az árat csak helyben tudjuk pontosan meghatározni.

A fogpótlás ára

Ahogy korábban említettük, a fogbeültetés harmadik összetevője a korona, híd és egyéb fogpótlási munkálatok elvégzése. A fogpótlás költségei páciensenként és az alkalmazott beavatkozás függvényében változhatnak. Implantátum esetében a Procera, kerámiai leplezésű cirkóniumkorona és monolitikus cirkon közül lehet választani.

A Nobel Biocare Procera

A Procera rendszer úgynevezett CAD/CAM alapon működik. Ez számítógép vezérelte tervezést és kivitelezést tesz lehetővé, ami sokkal jobban illeszkedő és rendkívül élethű fogpótlást eredményez.

A Nobel Biocare Procera előnyei:

  • Minden eddiginél pontosabb tervezés és kivitelezés
  • Kedvezőbb esztétikai élmény
  • Lényegesen hosszabb élettartam

fogimplantacio-ar.jpg#asset:50922

Cirkóniumkorona CAD-CAM

A cirkóniumkorona CAD-CAD fogpótlás is hasonlóan megbízható megoldás. Árban pedig valamelyest kedvezőbb opció a Procera beavatkozáshoz képest.

A cirkóniumkorona CAD-CAM előnyei:

  • Tökéletes minőség kedvező ár mellett
  • Teljesen allergiamentes
  • Természetes hatás

Hogyan alakul tehát a teljes fogbeültetés ára?

Az alábbiakban áttekintjük, hogy a különböző esetekben milyen fogbeültetés árakkal lehet számolni. Természetesen a pontos összeget konzultáció után egyéni kezelési terv alapján tudjuk meghatározni, hiszen ekkor derül ki, hogy szükséges-e csontpótlás, sinus lifting eljárás, vannak-e például foghíd rögzítésére alkalmas ép fogak.

 

Az implantátumos fogpótlás ára teljes foghiány esetén

Teljes foghiány esetén készíthetünk implantátumra rögzített kivehető és fix fogpótlást is.

„All on” típusú fix pótlások megfelelő csontkínálat esetén már akár 4 implantátum beültetésével is megoldhatók.

Kivehető fogpótlás

A fogimplantátumra rögzített kivehető fogpótlás sokkal kényelmesebb (kisebb a kivehető fog alaplemeze) és stabilabb, mint a kivehető teljes fogsor, emiatt a páciens életminőségében hatalmas javulást hozhat.

Ilyen esetben már 2 fogimplantátum is elegendő lehet. Ennek a költségéhez adódik hozzá a kivehető fogpótlás.

Bár a fogbeültetés ára első hallásra ijesztő lehet, aki hosszú távra tervez, és a valódi fogakhoz élethű esztétikai megjelenést és rágási élményt szeretne elérni, annak mindenképpen ez a legjobb megoldás!

Ha szeretné megtudni, milyen lehetőségei vannak, jelentkezzen be az Uniklinikhez konzultációra, ahol tapasztalt, felkészült szakemberek készítenek kifejezetten az Ön egyedi igényeire szabott kezelési tervet!

Fogászati implantátum és fogpótlás áraink:

Kiemelt cikkek


Nobel Replace CC
250 000 Ft

Alpha Bio
150 000 Ft

Nobel Active
315 000 Ft

Felépítmény
97 500 - 147 500 Ft

Implantátum felszabadítás gyógycsavarral
32 500 Ft

Porcelán leplezésű kobalt-króm korona vagy hídtag (2 év garanciával)

A porcelán leplezésű kobalt-króm korona, vagy más néven hagyományos, vagy fémkerámia korona, egy rögzített fogpótlás. A nikkelmentes fém vázra kerámia leplezés kerül, így a fogpótlás teljes mértékben fogszínű és esztétikus.

95 000 Ft

PROCERA korona és híd kobalt-króm fémvázra (5 év garanciával)

Cirkónium korona CAD-CAM (2 év garanciával)

A cirkónium korona egy cirkónium vázra készülő, kerámaileplezéssel ellátott fogpótlás. A cirkónium váz színében és fényáteresztő képességében megegyező a természetes fogakéval, így a cirkónim korona egy teljesen élethű és esztétikus fogpótlás.

115 000 Ft

PROCERA korona és híd cirkónium vázra (5 év garanciával)

A Procera egy technológiát jelent, mellyel elsősorban cirkonból készülhetnek saját fogakra koronák és hidak. A cirkónium vázra kerámia leplezés kerül, így a fogpótlás esztétikailag is tökéletesen illeszkedik a meglévő fogakhoz.

180 000 Ft

Emax fémmentes korona front fogra

Amikor a fogpótlás a front régióban történik, a legmagasabb esztétikai elvárásoknak kell megfelelni. Ilyenkor javasoljuk az E.max préskerámia koronákat. Az E.max préskerámia egy teljesen fémmentes fogpótlás, mely biokompatibilitása miatt nem allergizál.

135 000 Ft