Milyen fogkrémmel mossanak fogat a gyerekek?
Bár nagyon kézenfekvőnek, sőt jó spórolási lehetőségnek tűnik, hogy a felnőtteknek szóló fogkrémeket a gyerekek is használhatják – mégse adja oda gyermekének a család felnőtt tagjai által használt fogkrémet!
A felnőttek fluoridadagja ugyanis túl magas a gyerekeknek, és éppen ezért kártékony hatással van a szervezetükre. Olyan tanulmányok, kutatások is megjelentek, amelyek szerint a gyerekek szervezetébe jutott, nagy mennyiségű fluoridnak agykárosító hatása van, és hosszú távon csökkenti a gyerekek IQ-szintjét.
A másik ok az íz. A gyerekek nem szívesen vesznek a szájukba olyasmit, aminek nem szeretik az ízét. A fogmosástól a legbiztosabban egy olyan fogkrémmel veheti el a kedvüket, amelynek íze túl furcsa vagy túl mentolos, amit a kicsik gyakran úgy fejeznek ki, hogy „túl erős”.
A gyerekfogkrémek kifejlesztésekor nagy hangsúlyt fektetnek a fenti két szempontra, és sok másra is, hogy használatuk biztonságos és kellemes legyen.
Rengeteg gyerekfogkrém található a piacon. Érdemes kipróbálni többfélét, és amelyik a legjobban megtetszik a gyereknek, annál maradni. A lényeg, hogy mindig ellenőrizze, hogy a gyerek életkorának megfelelő fogkrémet vásárol-e!