Teleszkópos fogsor, a saját fogakra rögzített protézis

 teleszkópos fogsor a saját fogakra rögzített protézis

Mivel keresett meg bennünket a páciens?

66 éves páciensünk azzal keresett meg minket, hogy szeretné mielőbb teljeskörűen rendbe tetetni a fogait. Több foga mozgatható volt, a jobb felső régióban pedig erős nyomási és rágási érzékenységre is panaszkodott.

Diagnózis és javasolt kezelés 

A helyben készült panoráma röntgen és a szájvizsgálat is megerősítette, hogy a két alsó szemfog kivételével a többi fog eltávolítása szükséges a csontveszteség miatt kialakult mozgathatóság, illetve a nagyfokú destrukció miatt. 
Így Dr. Sápi Béla, konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvosa a felső állcsontra egy teljes kivehető fogsort, míg alulra egy teleszkópos fogsort javasolt.
A teleszkópos fogsor, vagy más néven teleszkópprotézis egy saját fogakra rögzíthető kivehető fogsor, amely ezáltal kényelmesebb, mint egy teljesen kivehető protézis. Ilyenkor a meglévő fogakat úgynevezett pillérfogakként használjuk a fogpótlásban, a csiszolást követően kapnak egy vékony koronát, melynek a negatív megfelelője a fogsorba van építve, ebbe csúszik bele a koronázott pillérfog.

Hogyan zajlott a beavatkozás? 

A foghúzásokat, illetve a teleszkópos fogsorhoz szükséges pillérfogak lecsiszolását követően megtörténtek a lenyomatvételek, illetve a harapás meghatározása.
A harapás meghatározásához a kezelőorvos arcívet használt, így regisztrálta a felső állcsont és a koponya egymáshoz való viszonyát, míg az alsó és felső állcsont egymáshoz való kapcsolódását harapási sablonokkal rögzítette. Régóta fennálló foghiány esetében ez nagyon fontos, így kerülhetjük el a későbbi állkapocs ízületi problémákat.
A végeredménnyel páciensünk mind funkcionálisan, mind esztétikailag maximálisan elégedett volt.

Pénteken fejeződött be a kezelésem. Szeretném őszinte köszönetemet kifejezni Orbán doktor úrnak és Sápi doktor úrnak a magas szintű emberi és szakmai hozzáállásukért, odafigyelésükért és precizitásukért. Kérem tolmácsolják nekik. Természetesen a Klinika minden dolgozójának is köszönöm a figyelmet. További jó munkát, remélhetőleg már csak fogtisztításra kell visszatérnem, addig is minden jót kívánok!

Erika (67)

Nem gondoltam, volna, hogy van ilyen hely, ahol ennyire jó fej mindenki ❤️ Két doktornál voltam, Sápi illetve Záhonyi doktorúrnál, mindkettő lenyűgözött, mind tudásával, mind hozzáállásával.

Katalin (38)

Deák Annamária, alapos tájékoztatás, kiemelten pozitív attitűd, és az orvosommal, Dr Sápi Bélával is maximálisan elégedett vagyok.

János (35)

Dr. Sápi Béla és Dr. Kovács Kitti is kimondottan figyelmesen és kedvesen mindent elmagyarázott a kezeléseim alkalmával. Teljes mértékben elégedett voltam. Körültekintőek, kedvesek, kellő mértékben elmagyarázzák, hogy mit jelent egy-egy eljárás.

Péter (36)