A fogorvos válaszol

Ajakfék

Barbara

Tisztelt Doktor Úr/Doktor Nő!Azzal a kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy 13 hónapos kislányomnak észrevettem, hogy a felső ajakfékje nem ott helyezkedik el ahol nekünk (a fogak fölött az ínyből kiindulva) hanem neki teljesen a fogai közül az íny aljából indul ki. Ha összeérne a két első fogacskája akkor teljesen a fogai közül indulna ki.Kérdésem az lenne, hogy ez nem okoz-e neki problémát az állandó fogak megjelenésekor, továbbá hogy ez nem befolyásolja -e a beszéd fejlődését? Kell valamilyen beavatkozást csinálni neki? És ha kell azt milyen idős kortól lehet elvégezni, be kell hozzá feküdni kórházba? Eddig minden este mostuk a fogacskáját, de 4 napja a felső fogait nem hagyja megmosni, főleg ha az első két fogacskájához érünk.Ha mosolyog akkor is lehet látni, hogy az ajakfék neki a fogai között indul ki. Nagyon aggódom e miatt, kérem segítsen nekem. Válaszát előre is köszönöm, mély tisztelettel egy aggódó anyuka

Válasz

Ilyen pici babánál, főleg tejfogak esetében nem indokolt egyelőre az ajakfék műtéti kimetszése. 5-6 éves korában javaslom, keressenek fel fogszabályozó szakorvost konzultáció céljából, ha szükséges, a műtétet ezt követően szoktuk csak elvégezni, gyakran ugyanis ahogy az állcsont még nő, az ajafék tapadásának helyzete változik és esetleg elkerülhető a beavatkozás. A műtét helyi érzéstelenítésben végezhető kooperáló gyerekeknél, így a kórházi befekvés is elkerülhető.

Esettanulmányok

Fogászati kezelések

Tekintse meg legérdekesebb, legtanulságosabb ELŐTTE-UTÁNA eseteinket! 

A szemléletes képek és rövid leírások bemutatják, hogyan lesz egy (vagy több) fogászati problémából újra szép mosoly.

Megnézem

A klinikáról

Klinikánk 1997-­es megalakulása óta arra törekszik, hogy pácienseink a lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük fogászati központunkat. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy mind technikai felszereltségben, mind szaktudásban világszínvonalat képviselünk.

Három szintes klinikánkon 5 kezelő ­és 1 műtőhelyiség található. A szinteket tágas lift köti össze, amely mozgásukban korlátozott és babakocsival érkező pácienseink számára is kényelmesen használható!

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk