Alsó bölcsességfog műtét utáni fájdalom

Adrienn

Tisztelt Doktornő!Szeretném segítségét kérni az alábbiakban. 1 hete műtőtték a jobb alsó bölcsességfogamat, a varratot Pénteken kiszedték. Egész idő alatt, és most is erős fájdalom áll fenn, melyet a fájdalom csillapítók csak rövid időre enyhítenek. Gyulladás nem lehet a Doktor szerint, mert a seb szépen begyógyult és antibiotikumot szedtem. Viszont a jobb oldalon a bölcsességfog mellett fekvő 4-5 fog nagyon fáj (ezt teszteltük), és az erős éles fájdalom innen sugárzik az állkapcsomon keresztül egészen a fülemig. Az Orvos szerint az álkapocsba futó ideg begyulladt, és azt javasolta szedjek milgammát. A kérdéses területen zsibbadást egyáltalán nem érzek, csak az elviselhetetlen, hasogató fájdalmat. Kérdésem, hogy mitől gyulladhatott be az ideg, valamint mennyi a gyógyulási idő? Esetleg van-e arra vonatkozóan ötlete, hogy tudnám a gyógyulási időt felgyorsítani és a fájdalmakat enyhíteni.Válaszát előre is köszönöm.Adrienn

Válasz

Én inkább azt feltételezném, hogy esetleg a véralvadék esett ki a sebből, ilyenkor szokott az előrébb fekvő fogak és a föl felé is a fájdalom sugározni. Ebben az esetben át kell öblíteni a sebet fertőtlenítővel és helyi gyógyszeres gézcsík néhány napon keresztül tartó cseréjével - melyet természetesen a fogorvosa végez - szépen csillapítható ez a fájdalom. Alsó bölcsességfogak eltávolítása után egyébként viszonylag gyakoribb ez a jelenség. Javaslom még, hogy készítsenek kontroll röntgenfelvételt is a fog helyéről a seb ellenőrzésére.

Esettanulmányok

Fogászati kezelések

Tekintse meg legérdekesebb, legtanulságosabb ELŐTTE-UTÁNA eseteinket! 

A szemléletes képek és rövid leírások bemutatják, hogyan lesz egy (vagy több) fogászati problémából újra szép mosoly.

Megnézem

A klinikáról

Klinikánk 1997-­es megalakulása óta arra törekszik, hogy pácienseink a lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük fogászati központunkat. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy mind technikai felszereltségben, mind szaktudásban világszínvonalat képviselünk.

Három szintes klinikánkon 5 kezelő ­és 1 műtőhelyiség található. A szinteket tágas lift köti össze, amely mozgásukban korlátozott és babakocsival érkező pácienseink számára is kényelmesen használható!

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk