A fogorvos válaszol

bölcsességfog műtét szövődményes gyógyulása

H. Edina

Kedves Klinika!

Lassan öt hónapja távolították el két teljesen csonttal fedett bölcsességfogamat. A helyek hónapokig tompán fájtak, gyakran a gyógyszerre sem reagáltak, a csont fájdalom a fülbe sugárzott illetve előre is az elülső fogakhoz. (Voltam az orvosnál többször is, mindent rendben talált, valamint kontroll ct is készült, elvileg azon is minden rendben.Már én érzem kellemetlennek, hogy annyiszor visszamentem, illetve más orvos is látott, mindent rendben találtak)
Ez a sok fájdalom pár hónap alatt enyhült, már „csak érzem” a helyét, ugyan az íny begyógyult de még mindig gyakran fáj a csont, valamint a műtét oldalán az halánték csontom nyomásra egy ponton fáj, néha beszúr a fülembe is, de már nem olyan sokszor, mint rég.
Érdeklődnék, hogy ezeket a kellemetlen utó tüneteket okozhatja-e az, hogy csonthártya gyulladásom lett, és el fog -e múlni magától?

Nem értem, miért vannak hónapok elteltével is még panaszaim, elég elkeserítő.

Köszönöm a segítséget.

Válasz

Kedves Kérdező!

A leírtak alapján az utógondozásában mindent elkövetett, hogy utána járjon, mi lehet a gond. Tehát készült CT felvétel, és kért másodvéleményt.

Én nem láttam a CT felvételt, és nem ismerem a komplett esetet, így a teljesség igénye nélkül tudok csak nyilatkozni.

A csontot ért beavatkozások, egy esetleges szövődményes gyógyulás okozhat akár ennyire elhúzódó panaszokat is. Még idegi sérülés esetén is rendszerint teljes gyógyulás következik be, igaz erre szintén hónapokat kell várni.

Üdvözlettel:

dr. Kovács Kitti

Esettanulmányok

Img teljes fix fogsor hosszú évek óta fennálló foghiány esetében

Tekintse meg legérdekesebb, legtanulságosabb ELŐTTE-UTÁNA eseteinket!

A szemléletes képek és rövid leírások bemutatják, hogyan lesz egy (vagy több) fogászati problémából újra szép mosoly.

A klinikáról

Klinikánk 1997-­es megalakulása óta arra törekszik, hogy pácienseink a lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük fogászati központunkat. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy mind technikai felszereltségben, mind szaktudásban világszínvonalat képviselünk.

Három szintes klinikánkon 6 kezelő ­és 1 műtőhelyiség található. A szinteket tágas lift köti össze, amely mozgásukban korlátozott és babakocsival érkező pácienseink számára is kényelmesen használható!

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk