A fogorvos válaszol

Cirkon korona

Tisztelt Doktor úr!

Jobb oldalon, alul 3 gyökérkezelt fogam van, amik az idén elkezdtek letöredezni. Ezért fogorvosom cirkon koronát javasolt az említett fogakra. A véleményét elfogadtam, meg is történt a mintavétel. Ideiglenes koronát nem kaptam. Egy hét múlva elkészült a 3 db korona, amit a doktornő egy sima rápróbálás után rögtön be is ragasztgatott véglegesen. A beragasztás után csiszolgatott még a magasságokból, majd adott egy tükröt, hogy megnézhessem az eredményt. Bár erősen világított az orvosi lámpafény a számba, már akkor is látszódott valamennyire, hogy a koronák színe nem a legmegfelelőbb, fehérebb az eredeti fogaim színéhez képest. De a fekete leves csak itthon, természetes fénynél következett igazán. A koronák teljesen elütnek a fogak színétől, emiatt a többi fogam sárgábbnak tűnik, nagyon nem keltenek természetes hatást. Emellett az egyik korona felszínéről hiányoznak az apróbb mélyesztések, barázdák, amik egy eredeti fognál jellemzők. Szinte tükörsima, lapos, egyenes a korona teteje, mintha egy gomb lenne a számban. Egy nagyobb artikulációnál sajnos látszik a színbeli különbség, és a mű hatás is. (4-es, 5-ös, 6-os fog). Különböző portálokon olvastam, hogy mintavételnél a fogorvosnak színmintát kellene mérnie az eredeti fogakról, és a színkód alapján készíttetni a fogpótlást. Nálam viszont ez nem történt meg! A kérdésem az lenne, hogy ilyen esetben mit tudok tenni? Kérhetem a koronák eltávolítását és egyben újrakészítését díjmentesen? 250 000 Ft-ot fizettem a 3 koronáért, nagyon nem szeretném, ha ez kidobott pénz lenne. Ennyiben viszont nem szeretném hagyni a dolgot, mert 30 évesen ahhoz még fiatalnak érzem magam, hogy felemás színű fogak legyenek a számban. 😞 Vagy várható esetleg, hogy a koronák még veszíteni fognak idővel a hófehérségükből? A doktornő a felragasztás után egyébként azzal próbált vígasztalni, hogy amúgyis milyen szuper lenne nekem egyszer majd egy fogfehérítés és akkor majd az egész fogsorom olyan színű lesz, mint most a 3 korona és az milyen esztétikus lesz.. Tök jó, hogy a koronához kéne igazítanom az eredeti fogak színét és nem fordítva! 😞
Köszönöm, ha el tud látni valamilyen tanáccsal!

Tisztelettel:

Karolin

Válasz

Kedves Karolin!

Elkészült fogpótlással kapcsolatos problémákkal mindenképp kezelőorvosát keresse meg. Valóban, lenyomatvételkor kell a fogszínt kiválasztani, lehetőleg a páciens egyetértésével. Továbbá rendszerint végleges rögzítés előtt a bepróbálás alkalmával is célszerű a fogpótlást tükörben megmutatni, hiszen ilyenkor még bizonyos módosításokat (pl szín korrekció) el lehet végezni. Javaslom, kérjen kezelőorvosától megoldást a helyzetre!

 

Üdvözlettel

Uniklinik Zuglói

Esettanulmányok

Img teljes fix fogsor hosszú évek óta fennálló foghiány esetében

Tekintse meg legérdekesebb, legtanulságosabb ELŐTTE-UTÁNA eseteinket!

A szemléletes képek és rövid leírások bemutatják, hogyan lesz egy (vagy több) fogászati problémából újra szép mosoly.

A klinikáról

Klinikánk 1997-­es megalakulása óta arra törekszik, hogy pácienseink a lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük fogászati központunkat. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy mind technikai felszereltségben, mind szaktudásban világszínvonalat képviselünk.

Három szintes klinikánkon 6 kezelő ­és 1 műtőhelyiség található. A szinteket tágas lift köti össze, amely mozgásukban korlátozott és babakocsival érkező pácienseink számára is kényelmesen használható!

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk