A fogorvos válaszol

Érdemes-e bölcsességfogat megmenteni?

Herczeg Sándor

Kedves Doktornő!3 hete tömettem be a jobb alsó bölcsességfogamat.harmadik tömés ez már, és úgy gondoltam, mivel az előzők kihullottak, cseréljük fehérre, hátha jobban ragad. Ehhez ki kellett venni a másik oldalról jól tapadt amalgám tömést, és együtt betömni az egészet fehérrel. (Azért írok fehéret, mert nem ismerem az anyagát.)Nekem még így orvos nem tömte be fogamat. Semmit nem éreztem, pedig ezt 5 hónapja is tömték, de utána nyomásra fájt egy darabig a tömés. Most a zsibbadás emúlta után nem fájt, de másnap elkezdte és a mai napig érzékeny. Röntgenezve is volt, és azt mondta a doktornő, hogy ezt meg kellene menteni mert még a gyökér és a fogtest, kivéve a szuvas részt még ép. Elég sok a hasznos terület.Az elmúlt 3 hét alatt lassan múlt a fájdalom. szedtem az elején néhány napig algopirint, majd a fogorvos tanácsára kataflamot. a második héten beszedtem egy doboz augmentint. Az tegnap fogyott el. Most érzem, hogy van, rágni nem merek rajta, a fájdalom estére szokott erősebb lenni, akkor (már csak fájdalom esetére ) beveszek egy kataflamot. Így birom, majdnem másnap estig. Ez most gyógyul, vagy tele vagyok gyógyszerrel azért nem fáj?Jó volna megmenteni a fogat, de nem tudom meddig szedhetek kataflamot? Egyáltalán szabad ezt gyökérkezelni? Használ ez neki, vagy csak az időt húzzuk?A mellette levő fog a 7. is tömött. A későbbiekben esetleg, ha hidat kell betenni nem tudom, lehet e koronát rátenni.Kérem írja meg bízzak-e a gyógyulásban, vagy húzassam ki.Tisztelettel: Herczeg Sándor

Válasz

Az Ön által leírt tünetek alapján- "este felé erősödő fájdalom, nyomási érzékenység"- a bölcsességfogat ellátó ideg kezdődő gyulladásáról van szó, szaknyelven irreverzibilis pulpitisről. Ahogy a nevében is benne van egy visszafordítható folyamatról van szó. 

Bölcsességfogat abban az esetben érdemes megtartani, ha a tengelyállása és koronájának mérete megfelelő, és minden szempontnak megfelelő gyökértömés- csúcsigérő, falálló- készíthető bele.

Tehát, abban az esetben ha nem javulnak a tünetek, akkor elsőként mindenképpen a gyökérkezelést javaslom. Persze, abban az esetben , mikor nagyon görbék a gyökerek, vagy más anatómiai akadálya van a gyökérkezelésnek, akkor a húzás választandó. De ez egy intraorális felvételen megállapítható.

Amennyiben gyökérkezelésre kerül sor, és panaszmentessé válik a fog, akkor mindenképpen vagy valamilyen betéttel vagy koronával kell véglegesen ellátni.

Cataflamot hosszútávon, kúraszerűen nyugodtan lehet szedni, nem alakul ki függőség a gyógyszerrel szemben.

Esettanulmányok

Fogászati kezelések

Tekintse meg legérdekesebb, legtanulságosabb ELŐTTE-UTÁNA eseteinket! 

A szemléletes képek és rövid leírások bemutatják, hogyan lesz egy (vagy több) fogászati problémából újra szép mosoly.

A klinikáról

Klinikánk 1997-­es megalakulása óta arra törekszik, hogy pácienseink a lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük fogászati központunkat. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy mind technikai felszereltségben, mind szaktudásban világszínvonalat képviselünk.

Három szintes klinikánkon 5 kezelő ­és 1 műtőhelyiség található. A szinteket tágas lift köti össze, amely mozgásukban korlátozott és babakocsival érkező pácienseink számára is kényelmesen használható!

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk