A fogorvos válaszol

Fájdogáló fog

H. Erzsébet

Kedves Orvosok!
Jobb szemem beteg így azt hittem a neha nyilaló fájasok onnan erednek. Szemész orvos fogorvoshoz irányított röntgennél derült ki a jobb felső utolsó előtti fogamnál a korona alatt van valami gyulladás.Korona le, gyökérkezelés elkezdve gyógyszerrel lezárva a fog, Dalacint is kaptam, 3 nap után nem fájt semmi de kiütéses lettem így abba kellett hagyni. Aktil duót kaptam de visszatért a szurkálás. 3 hét múlva gyökértömés megtörtént, de azóta eltelt ismét 2 hét és nem múlik ez a szurkáló érzés,nem durván fáj, csak tompán időnként, de nem tűnik el (fogorvos azt mondta legyek kicsit türelmes).Éjszaka nem érzem ,csak nappal. Lehet mégis a szememből ered a fájdalom, az sugárzik a fogsor fele? Merre induljak hogy kiderüljön hol a baj ? Köszönöm a választ!

Válasz

Kedves Kérdező!

Egy gyökértömést követően, ahol a fog már gyulladásban van, rend szerint a beavatkozást követően fél évente tartunk kontrollt. Ez az az időintervallum, ahol már lényeges gyógyulást tudunk detektálni röntgennel, illetve CT felvétellel is. Én is azt javaslom, kicsit legyen türelmesebb! A kialakult gyulladás elpusztította a csontját, amit szervezetének most regenerálnia kell. Ez sajnos nem 2 perc.

Amennyiben panaszai megmaradnak, úgy hosszú távon egy CT felvétel készítése lehet indokolt. Amennyiben örlő fogról van szó ( nem tudom pontosan, milyen fogról van szó, mert ha sok fogát eltávolították már, akkor az utolsó előtti fog akár a szemfoga is lehet) és a beavatkozást nem nagy nagyításon végezték, úgy maradhatott járulékos csatorna a fogban. Az örlő fogak 95%ban rendelkeznek egy 4. csatornával. Amennyiben ezt a járulékos csatornát nem találják meg és tisztítják ki, az hosszú távon okozhat panaszokat, illetve a továbbiakban is fent tarthatja a gyulladást. 

Fent említett csatornának nem megtalálása nem azt jelenti, hogy kezelőorvosa nem jó gyökértömést készített! Annyira kicsi a csatorna bemenete, hogy nagy nagyítás nélkül sokszor észrevétlen marad, mert a csatorna kezdeti szakasza kisebb, mint a szemünk felbontó képessége. Éppen ezért javasoljuk a többgyökerű fogak gyökértömését úgynevezett mikroszkópos technikával.

Üdvözlettel:

Uniklinik

Esettanulmányok

Img teljes fix fogsor hosszú évek óta fennálló foghiány esetében

Tekintse meg legérdekesebb, legtanulságosabb ELŐTTE-UTÁNA eseteinket!

A szemléletes képek és rövid leírások bemutatják, hogyan lesz egy (vagy több) fogászati problémából újra szép mosoly.

A klinikáról

Klinikánk 1997-­es megalakulása óta arra törekszik, hogy pácienseink a lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük fogászati központunkat. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy mind technikai felszereltségben, mind szaktudásban világszínvonalat képviselünk.

Három szintes klinikánkon 6 kezelő ­és 1 műtőhelyiség található. A szinteket tágas lift köti össze, amely mozgásukban korlátozott és babakocsival érkező pácienseink számára is kényelmesen használható!

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk