Nyitva: H - Szo 7:30 - 20:00

1148 Budapest, Örs vezér tere 2.

Tel.: +36 1 222 7250

+36 1 222 9150

Kapcsolat Időpontfoglalás Belépés

Fogászati implantátum begyulladt

Dániel

Tisztelt Hölgyem/UramMég tavaly októberben egy magánrendelőben kaptam a kihúzott fogam helyére titán implantátumot, akkor minden rendben ment a műtétnél ,fájdalmat sem éreztem, igaz két érzéstelenítő szurit is kaptam. Utána pár napig megdagadt a képem, meg volt néha fájdalom, pl. rögtön amint kiment a fájdalomcsillapító, ilyenkor bekaptam a kapott Cataflam tablettát és elmúlt. Múltkor már idén februárban (15-én) eljött az idő a következő fázisra (min. 3 hónapot kellett várni ezután a doktor szerint, ekkor értem rá), kiszedte az íny alól az implantátumot és valaki külső csavart rakott bele, így már kívülről is látszott. Szurit szintén kaptam, fájdalmat nem éreztem, a rendelőből való távozás után kb. 10-12 perccel viszont pokolian fájni kezdett, egy szem aspirintől viszont meggyógyult és tünetmentes maradt egészen tegnapig. Tegnap volt a következő kontroll időpontja ekkor jött volna az a lépés, mikor ismét csavarcsere majd foglenyomat minta és később már a műfog ráhelyezése. Viszont ekkor már annyira fájt ha a doktor úr hozzáért, hogy elviselhetetlen volt, és hiába kaptam három szurit is a legerősebb fajtából semmit se ért épp csak hozzáért pokoli fájdalmat éreztem, olyat mint még soha. A doktor úr szerint begyulladt, időpontot kaptam péntek délutánra, az az orvos fog megnézni, aki berakta az implantátumot, de már előre félek mi lesz. Ahogy tájékoztattak begyulladhatott ezért nem lehet érzésteleníteni ,de elvileg ennek a műveletnek szuri nélkül se kell fájnia. Kaptam antibiotikumot ezt szedem most is (duomox) naponta 2x, egy hétig kéne szednem, de már holnapután mennem kell.Mire számíthatok?Ha kilökődik mégis az implantátum érdemes visszarakatni? A kihúzott fog a felső fogsorban van hátulról a második, vagyis nem látható helyen. Azon kívül pedig csak egy foghiányom van, okozhat bármi komoly gondot ha nem lesz ott fog? Ha tényleg kiveszik az implantátumot, mert kilökődött meg nem fogadta be a szervezet nem biztos ,hogy szeretnék megint kísérletezni vele, hiszen a másik is kilökődhet. Mi történik ha a gyulladást nem oldja meg az antibiotikum sem? Belehalok ha kiszedik ezt a vackot belőle, hiszen már attól fáj, hogy csak hozzáérnek (érdekes módon ha itthon böködöm meg piszkálom a nyelvemmel nem fáj), mi lesz ha még rángatják is kifelé?

Válasz

Az antibiotikum néhány nap alatt elkezdi kifejteni a hatását a gyulladás csökkenni fog, ezzel csökken a fájdalom is, az érzéstelenítő hatásfoka pedig nő. A Duomox penicillin származék, ilyen esetekben az a leginkébb javasolt szer!

Javaslom készítsenek röntgenfelvételt annak megítélésére, hogy az implantátum gyógyulása rendben van-e. Ha el kell távolítani, a csont teljes gyógyulását követően (ez 6 hónapot jelent) szabad csak ismét implantációval próbálkozni. Kilökődésre sajnos mindig van esély, de előfordult már, hogy kiesett implantátum helyére ugyanaz az orvos ugyanolyan típusú implantátumot helyezett be ismét és az meggyógyult. Az első implantátumot épp az adott pillanatban nem fogadta be a szervezet. Ha mégis idegenkedik az implantációtól, javaslom, hídpótlással állíttassa helyre a foghiányt, mert a hiány következtében változások mennek végbe a szájban (szomszédos fogak dőlni fognak, szemközti fog elongálódik (kiemelkedik a helyéről), ami ezeknek a fogaknak az állapotát rontja hosszútávon. Főleg javasolt ez, ha a hiány a 6os fog területén van, ahol a legnagyobb rágóerőt fejtjük ki.

Esettanulmányok

Fogászati kezelések

Tekintse meg legérdekesebb, legtanulságosabb ELŐTTE-UTÁNA eseteinket! 

A szemléletes képek és rövid leírások bemutatják, hogyan lesz egy (vagy több) fogászati problémából újra szép mosoly.

Megnézem

A klinikáról

Klinikánk 1997-­es megalakulása óta arra törekszik, hogy pácienseink a lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük fogászati központunkat. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy mind technikai felszereltségben, mind szaktudásban világszínvonalat képviselünk.

Három szintes klinikánkon 5 kezelő ­és 1 műtőhelyiség található. A szinteket tágas lift köti össze, amely mozgásukban korlátozott és babakocsival érkező pácienseink számára is kényelmesen használható!

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk