A fogorvos válaszol

fogtömés csere utáni fájdalom

Tisztelt Doktornő! Doktor Úr!

December 8-án jobb felső 7 es fogamban kicseréltek egy tömést. Alábélelést -talán valami gyógyszeres anyagot?- is tettek bele. De ez nem ideiglenes tömés volt hanem a fehér kompozit tömés.
A kezelés után 4 napig jól voltam, Ma, az 5. napon elkezdett fájni a tömött fogam, illetve nagyon érzékeny hidegre vagy ha rágok rajta. Egyelőre még nem kell fájdalomcsillapító de szinte egész nap tompán érzem.
Ez normális, hogy eleinte nem fájt-abszolút nem volt érzékény és az 5. napon elkezdett fájni?

Köszönöm válaszukat előre is.

Válasz

Kedves Kérdező!

Az Ön által említett „alábélelő” anyagot abban az esetben szoktuk alkalmazni, ha a kialakított üreg nagyon mély, és így közel kerülünk a fog élő részéhez. Elkerülendő a gyökérkezelést, a fogbélhez közel eső részekre olyan speciális tömés kerül, ami sok esetben megnyugatja a fogbelet, így az panaszt nem okoz a továbbiakban.

Sajnos azonban előfordul olyan eset, hogy a fogbél mégis gyulladással reagál, esetleg elhal. Ilyenkor általában az Önéhez hasonló tünetek jelentkeznek. A mostani állapota azonban mutathat javuló tendenciát is, így az, hogy a fogat gyökérkezelni kell-e, még nem biztos.

Mindenképpen fel kellene keresni a kezelést végző fogorvost, hogy a tünetei, illetve egy szájvizsgálat/rtg-felvétel tekintetében döntsön a fog további sorsáról.

Üdvözlettel:

Uniklinik

Esettanulmányok

Img teljes fix fogsor hosszú évek óta fennálló foghiány esetében

Tekintse meg legérdekesebb, legtanulságosabb ELŐTTE-UTÁNA eseteinket!

A szemléletes képek és rövid leírások bemutatják, hogyan lesz egy (vagy több) fogászati problémából újra szép mosoly.

A klinikáról

Klinikánk 1997-­es megalakulása óta arra törekszik, hogy pácienseink a lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük fogászati központunkat. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy mind technikai felszereltségben, mind szaktudásban világszínvonalat képviselünk.

Három szintes klinikánkon 6 kezelő ­és 1 műtőhelyiség található. A szinteket tágas lift köti össze, amely mozgásukban korlátozott és babakocsival érkező pácienseink számára is kényelmesen használható!

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk