A fogorvos válaszol

fogtömés

.

Tisztelettel szeretném megkérdezni, hogy , ha a fog a foghíny alatt lyukadt ki , akkor azt tényleg nem lehet betömni, mert nem marad meg benne a tömés???
És ilyenkor mi lehet pl. a megoldás?
Nagyon köszönöm a választ!
[email protected]
s.k.

Válasz

Kedves s.k.!

Két opció létezik az Ön által említett esetben.

Az egyik az, hogy a fognak a fognyaki része érintett csak, tehát a zománcon, az ínyszélhez közel, esetleg picit alatta alakul ki fognyaki kopás, vagy szuvasodás. Ezeket döntő többségében minden gond nélkül el lehet látni.

A másik eset, amikor a fogíny alatt, maga a gyökéri felszín lesz érintett. Ebben a helyzetben már minden esetben van csontvesztés is, tehát valamilyen parodontológiai probléma is fennáll. Ilyenkor a gondot rend szerint az okozza, hogy a kialakított üreg széle nagyon mélyen van, emiatt a töméskészítés minimum feltételei nem adottak. Ez azt jelenti, hogy bár fizikálisan, amennyiben hozzáférünk a területhez akár elkészíthető a tömés, de az nem lesz jó. Nem biztosítható a tömés megfelelő széli zárása, nem tudjuk felpolírozni, illetve nem tudjuk biztosítani a tömés számára annak megkötéséig a teljesen száraz közeget. Továbbá hosszú távon ezzel csak azt érjük el, hogy a tömés mélyen lévő részénél tisztíthatatlanná válik a terület, ahol állandóan ételmaradék pangás alakul ki. Ennek következtében fogágygyulladás jön létre, és még komolyabb problémát okozunk, mint ami előtte volt.

Utóbbi eset megoldása a fog eltávolítása.

Üdvözlettel:

Uniklinik

Esettanulmányok

Img teljes fix fogsor hosszú évek óta fennálló foghiány esetében

Tekintse meg legérdekesebb, legtanulságosabb ELŐTTE-UTÁNA eseteinket!

A szemléletes képek és rövid leírások bemutatják, hogyan lesz egy (vagy több) fogászati problémából újra szép mosoly.

A klinikáról

Klinikánk 1997-­es megalakulása óta arra törekszik, hogy pácienseink a lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük fogászati központunkat. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy mind technikai felszereltségben, mind szaktudásban világszínvonalat képviselünk.

Három szintes klinikánkon 6 kezelő ­és 1 műtőhelyiség található. A szinteket tágas lift köti össze, amely mozgásukban korlátozott és babakocsival érkező pácienseink számára is kényelmesen használható!

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk