A fogorvos válaszol

Frissen tömött fog fáj

Ádám

Tisztelt Doktornő!Egy szimpla kivizsgálás után a fogorvosom megállapította, hogy ki kell fúrni öt fogam. Ugyan nem voltak olyan "veszélyes" lukak és panaszom se volt rá (nem fájt, nem volt érzékeny stb...) mégis azt tanácsolta, hogy megelőző jelleggel fúrjuk ki és tömjük be őket. Az öt fog közül 3 volt a jobb oldalon felül, a bal oldalon pedig felül a második, alul az első nagyörlő fog. Ezek közül is a bal oldalon az alsóval érzem úgy, hogy valami nem stimmel. A doktornő mondta, hogy igazából ezzel a foggal van egyedül érdemibb baj, ezt mindenképp ki kellett fúrni. Egy kicsit nagyobb rést is csinált rá elmondása szerint, majd betömte. Ez a fogam azóta is rágások alkalmával fáj, kénytelen vagyok a másik oldalon rágni (pl keményebb dolgoknál, mint a kenyérhéj). Ennek még nincs egy hete, hogy betömték, elképzelhető, hogy csak időre van szüksége és magától el fog múlni ez a fájdalom?A másik kérdés szintén ezzel kapcsolatban, hogy a jobb oldalon lévő alsó szemfogamba (annak is olyan, mintha a "csúcsánál"), ha azon az oldalon rágok belenyilal a fájdalom minden rágásnál. Ez a tömések előtt nem volt, ahhoz a fogamhoz nem nyúltak. Ez mitől lehetséges?Válaszát előre is köszönöm!

Válasz

A tömések magasságát érdemes lenne ellenőrízni, elképzelhető, hogy ennek korrigálása megoldja a problémát!

Abban az esetben, ha a tömések magasságán nem kell változtatni, akkora fog önmagától is meg fog nyugodni, csak idő kell hozzá (akár 1 hónap is).

Esettanulmányok

Fogászati kezelések

Tekintse meg legérdekesebb, legtanulságosabb ELŐTTE-UTÁNA eseteinket! 

A szemléletes képek és rövid leírások bemutatják, hogyan lesz egy (vagy több) fogászati problémából újra szép mosoly.

A klinikáról

Klinikánk 1997-­es megalakulása óta arra törekszik, hogy pácienseink a lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük fogászati központunkat. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy mind technikai felszereltségben, mind szaktudásban világszínvonalat képviselünk.

Három szintes klinikánkon 5 kezelő ­és 1 műtőhelyiség található. A szinteket tágas lift köti össze, amely mozgásukban korlátozott és babakocsival érkező pácienseink számára is kényelmesen használható!

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk