A fogorvos válaszol

Gnatológiai vizsgálat

Tisztelt Orvosok! Gnatológiai vizsgálatra érkeztem egy fogászati rendelőbe, majd a vizsgálat egy adott pontján az orvos arra kért, hogy vegyem le a felsőm és melltartóban álljak be egy fotófal elé, hogy négy irányból képest készíthessen rólam 90 fokos elfordulásokkal. Megkérdezte, hogy van-e a blúzom alatt melltartó, válaszoltam, hogy igen, majd azt mondta vegyem le. Haboztam, tétováztam, nagyon váratlanul és kellemetlenül érintett, mert erre egy fogászaton nem számítottam. Hirtelen reagálni sem tudtam. Az asszisztens jelen volt természetesen. Aztán megint szólt és levettem a felsőm, de nagyon furcsának találtam a helyzetet, mert nem tájékoztatott erre miért van szükség, és valójában nem akartam megtenni, nem volt nekem a helyzet komfortos. Tudom, hogy szólnom kellett volna, hogy ezt nem szeretném, de egy pillanatra lefagytam. Mint gnatológiával is foglalkozó rendelő kérdezem, hogy szokványos és normális fogászati rendelőben gnatológiai vizsgálat során a beteget arra kérni, hogy a testtartását melltartóban fotózzák körbe, úgy hogy semmilyen tájékoztatást nem kap arra vonatkozólag erre miért így van szükség. Nem szeretnék ebből semmit kihozni, csak valahogy nem hagy nyugodni ez a dolog, mert nagyon furcsállom. És tényleg csak az érdekel, hogy én vagyok túl szégyenlős, vagy ez így normális. Utólag azt olvasom, hogyha a váll nem látszik, terápiás topp felajánlása az etikus, ami úgy néz ki, mint egy ujjatlan trikó. Köszönöm.

Válasz

Kedves Kérdező!

Abszolute van realitása a történteknek. Az állkapocs ízület megfelelő pozícionálása után az egész testtartás megváltozik, emiatt kellettek az Ön által említett képek.

Az egy másik kérdés, ha hiányosnak érezte ennek kommunikációját, ezt természetesen érdemes lenne jelezni a rendelőnek, ahol járt.

Üdvözlettel:

Uniklinik

Esettanulmányok

Img teljes fix fogsor hosszú évek óta fennálló foghiány esetében

Tekintse meg legérdekesebb, legtanulságosabb ELŐTTE-UTÁNA eseteinket!

A szemléletes képek és rövid leírások bemutatják, hogyan lesz egy (vagy több) fogászati problémából újra szép mosoly.

A klinikáról

Klinikánk 1997-­es megalakulása óta arra törekszik, hogy pácienseink a lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük fogászati központunkat. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy mind technikai felszereltségben, mind szaktudásban világszínvonalat képviselünk.

Három szintes klinikánkon 6 kezelő ­és 1 műtőhelyiség található. A szinteket tágas lift köti össze, amely mozgásukban korlátozott és babakocsival érkező pácienseink számára is kényelmesen használható!

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk