Tisztel doktor úr/nő!
Múlthét pénteken jutottam el fogorvoshoz, egy szuvas foggal melyből sajnálatosan kitört egy darab. A doktornő orvosi meglátása szerint túlságosan előre haladott volt a szuvasodás így tudásának birtokában gyökérkezelés mellett döntött. Elvégezte az első fázisban szükséges lépéseket, majd elhelyezte a gyógyszeres és ideiglenes tömést. Azt tudni kell, hogy a fogam alkalmanként hol jobb hol rosszabb fájdalmat váltott ki, hideg érézkenységet és lüktető fájdalmat produkált, de konstans fájdalmat nem tapasztaltam vele. A tömés elhelyezése után ügyeltem, hogy kíméljem a fogat, illetve tüneteket sem tapasztaltam a hétvége folyamán. Viszont a mai nappal úgy vettem észre, hogy rágásra, illetve harapásra(nyomásra) érzékennyé vált néhol jobban, néhol kevésbé és feszítő érzetet kelt. A kérdésem a következő lenne, körülbelül hány napon belül keressem fel a fogorvosomat, ha az említett panaszok nem múlnak, illetve erősödnek?
Válaszukat előre is köszönöm!
Gyógyszeres fogtömés/ gyökérkezelés
Válasz
Kedves Kérdező!
Kérdésének megválaszolásához pontosan ismerni kellene az esetet. Pl.: ha a fog gyökércsúcsi részén már kialakult elváltozás, úgy a feszítő érzés jelezheti pl a krónikus gyulladás akut fellángolását. Ebben az esetben tünetei rosszabbodni fognak, arca esetleg bedagad.
Amennyiben nagyobb elváltozás nem található a gyökércsúcson, úgy tünetei normálisnak is tekinthetők.
Szeretném viszont felhívni figyelmét arra, (és ezt valószínűleg kezelőorvosa is elmondta) hogy a kezelés alatt álló fogon rágni szigorúan tilos! Gyökérkezelés alkalmával a csatornák eléréséhez „ki kell nyitni” a fogat, ami időlegesen meggyengíti azt. Ebből a fogból már tört is le. Megelőzve a további törés lehetőségét, kérem rágásra ne használja ezt az oldalt.
Amennyiben panaszai fokozódnak, kérem keresse fel kezelőorvosát!
Üdvözlettel:
Dr. Kovács Kitti
Esettanulmányok
Tekintse meg legérdekesebb, legtanulságosabb ELŐTTE-UTÁNA eseteinket!
A szemléletes képek és rövid leírások bemutatják, hogyan lesz egy (vagy több) fogászati problémából újra szép mosoly.
A klinikáról
Klinikánk 1997-es megalakulása óta arra törekszik, hogy pácienseink a lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük fogászati központunkat. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy mind technikai felszereltségben, mind szaktudásban világszínvonalat képviselünk.
Három szintes klinikánkon 6 kezelő és 1 műtőhelyiség található. A szinteket tágas lift köti össze, amely mozgásukban korlátozott és babakocsival érkező pácienseink számára is kényelmesen használható!
Galéria megtekintése