Gyökérkezelt fog mégis fáj

Barta Norbert

Kedves Doktor Úr/Doktornő! Egy hete elkezdett fájni az alsó állkapcsom jobb oldali része. Elég intenzíven hasogatott egészen a fülemig. Mivel előtte odakinnt dolgoztam a hidegre, illetve a huzatra fogtam a fájdalom okát. Ráadásul a jobb alsó hatos fogamat vagy két hónappal előtte tömték újra, mert kiesett belőle a tömés. De ekkor még ez a fog nem fájt konkrétan, inkább az egész együttesen. Egyszer már volt ilyenben részem, s hogy megelőzzem a bajt, antibiotikumot kezdtem szedni. Eltelt három nap, de a fájdalom nem enyhült. A negyedik napon a fájdalom már a bal hatoson jelentkezett abban , hogy ráharapásnál iszonyatosan fájt. De a szomszédos fogak szintén fájtak, bár nem annyira. Felkerestem fogorvosomat, aki egyből felnyitotta a hatos fogamat, majd elkezdte a gyökérkezelést. A feszülő érzés elmult, de az érzékenység maradt mindhárom fognál. Készült röntgen felvétel, ami a gyökércsúcson gyulladást diagnosztizált. Az antibiotikum szedését leállította, amit én be is tarottam. Azóta három alkalommal voltam kezelésen. A fájdalom nem elviselhetetlen, csak evéskor nyomásra fokozódik. Ezt gyulladáscsökkentő fájdalomcsillapítóval kontrolálom orvosom tanácsára. Most várjuk, hogy tünetmentes legyen, mivel csak akkor dönthető el megmarad vagy sem. Nem kellene az antibiotikumot tovább szednem? Mindössze három napig szedtem, s azóta már egy hét telt el. Valamivel jobb lett a helyzet, mivel már csak a hatos fogam az egyedüli forrása a fájdalomnak, ami csak nyomásra érzékeny. De gyógyszer után nyolc óráig tünetmentes. Nem szeretném elveszíteni a fogamat, csak nem tudom medigg kell tűrnöm neki. Túl sok fájdalomcsillapítót sem szeretnék beszedni, mert az más panaszokhoz vezethet. Mit tegyek? Kérem segítsen? Előre is köszönöm válaszát.

Válasz

Az antibiotikum segíti a gyulladt gyökércsúcsi csont gyógyulását, de az esetek nagy részében nem indokolt a felírása. Az indokolatlan antibiotikum használat folytán világszerte nő a baktériumok ellenállóképessége a hatóanyagok iránt, ami egyes, korábban jól kezelhető fertőzések súlyosbodását okozza. Egy antibiotikum kúrát, amennyiben az célzottan van előírva bizonyos kórokozókra (a fogászatban az amoxicillin hatóanyagú gyógyszerek, amennyiben nem áll fenn Penicillin allergia! - és a Dalacin az elsőként választandó szerek) szinte minden alkalommal végig kell vinni, az utolsó szem beszedéséig a tünetek alakulásától függetlenül. Kivételt képeznek azok az esetek, amikor a gyógyszer mellékhatásai súlyosabbak lehetnek az eredetileg diagnosztizált fertőzésnél. Sok esetben az antibiotikum sem hozza meg a várt eredményt, ha a fájdalmat a fogágyban, csontban létrejövő feszülés okozza. Nehéz megmondani Önnek, meddig legyen türelmes, ez nagyban függ a fog röntgenleletétől és állapotától. Ha akár kismértékű, de folyamatos javulást tapasztal, az a gyulladás csökkenésének a jele, ez esetben a fog megtarthatósága egyre esélyesebbé válik.

Esettanulmányok

Fogászati kezelések

Tekintse meg legérdekesebb, legtanulságosabb ELŐTTE-UTÁNA eseteinket! 

A szemléletes képek és rövid leírások bemutatják, hogyan lesz egy (vagy több) fogászati problémából újra szép mosoly.

Megnézem

A klinikáról

Klinikánk 1997-­es megalakulása óta arra törekszik, hogy pácienseink a lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük fogászati központunkat. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy mind technikai felszereltségben, mind szaktudásban világszínvonalat képviselünk.

Három szintes klinikánkon 5 kezelő ­és 1 műtőhelyiség található. A szinteket tágas lift köti össze, amely mozgásukban korlátozott és babakocsival érkező pácienseink számára is kényelmesen használható!

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk