A fogorvos válaszol

Mire utal az alábbi CT felvétel?

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Köszönöm előző válaszát a nem látszódó pulpámmal kapcsolatban. Írta, hogy fontos szempont az életkorom, ezért megírom. A 46. életévemben járok. Sajnálatos módon az első 44 évemben a fogköztisztítást lényegében mellőztem, azóta jobban igyekszem. Az is igaz, hogy a mostohámnak nem rég 3 fogát húzták sájszebészeten, ezért talán picit megrémültem. Igaz ő legalább 25 kemoterápián van túl és évek óta nem látta fogorvos a fogait, én pedig rendszeresen elmegyek államiba és magánba is az utóbbi években. Akihez alapvetően magánban járok, ő 30 éve praktizál és szájsebész is. A halovány pulpával rendelkező foggal azért mentem el hozzá, mert szürkének láttam és az államiban nem csináltak vele semmit. A magánpraxisban az orvosnak is feltűnt a színe, kérdezte is, hogy volt-e gyökérkezelve. Mondtam, hogy nem, végül abban maradtunk, hogy vélhetően a régi tömések miatt látom szürkének. Ezt követően készítette a CT felvételt, majd tömést, amit azzal kezdett, hogy egy ceruzavastag fúrószárral fúrta meg a fogam. Talán hidegre érzékenynek érzem amúgy, de egy pillanat alatt el is illan az érzet. Mivel előtte egy fog hiányzik, ezért nem szeretném elveszteni, pláne mert nem is biztos, hogy kaphatnék implantátumot. És a tippet is köszönöm, olvastam, hallottam, hogy a nagyörlőknél valóban a mikroszkópos technika a hatékony. Az alatta látható fogon ezt meg is tapasztaltam kb. 8 éve. A tisztábban látás kedvéért belinkelek két ct-t, ami után a tömések, illetve az egyiken látható bölcssességfog eltávolítása megtörtént.
0000004276-Kozak-Viktor-CT-20230130120647-3
https://ibb.co/Dbqd8g7

Akkor ezek alapján a felvételek alapján a rajta látható fogak konzerválhatónak látszanak? Az életkorom miért érdekes egyébként, elsorvad a pulpa idővel?

Köszönöm, minden jót.

Válasz

Kedves Kérdező!

Önmagában egy CT felvétel megtekintése alapján nem áll módunkban nyilatkozni egy fog állapotáról. Ehhez szájvizsgálat, az Ön általános orvosi háttere, anamnézise szükséges.

További kérdéseinek megválaszolása egy mikroszkópos konzultációs időpont alkalmával lehetséges.

Üdvözlettel:

Uniklinik

Esettanulmányok

Img teljes fix fogsor hosszú évek óta fennálló foghiány esetében

Tekintse meg legérdekesebb, legtanulságosabb ELŐTTE-UTÁNA eseteinket!

A szemléletes képek és rövid leírások bemutatják, hogyan lesz egy (vagy több) fogászati problémából újra szép mosoly.

A klinikáról

Klinikánk 1997-­es megalakulása óta arra törekszik, hogy pácienseink a lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük fogászati központunkat. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy mind technikai felszereltségben, mind szaktudásban világszínvonalat képviselünk.

Három szintes klinikánkon 6 kezelő ­és 1 műtőhelyiség található. A szinteket tágas lift köti össze, amely mozgásukban korlátozott és babakocsival érkező pácienseink számára is kényelmesen használható!

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk