A fogorvos válaszol

Nyitott tejfog

.

Tisztelt Doktor Nő/ÚrA kérdésem 5 éves kisfiammal kapcsolatos. Még nyáron fúrták, tömték neki a jobb oldali felső első tejörlőt.(nemkímélte a doki üvöltött a gyerek) Szegénykémnek még 2hónap után is fájt,ha ráharapott, ezért elvittem egy másik fogorvoshoz, mert az elsőtől már rettegett. A másik fogorvos nagy nehezen kifúrta, tett bele ideiglenes tömést, 2 hét uán vissza kellett menni kiszedte, és nyitva hagyta, mert a fiam nem hagyta, hogy betömjék, reszketett a félelemtől pedig nagyon finoman bántak vele. A doktornő azt javasolta, hogy menjünk vissza pár hónap múlva és, akkor megpróbálja betömni mert nem akarja stresszelni a gyereket, és azt is mondta hogy nem gond, amiért nyitva a fogat. Az ideiglenes tömés kiszedése után a doktornő említette, hogy nem halt el minden ideg. Gondolom ez miatt fáj neki a foga, ha bele megy az étel. És itt kérdezném meg, hogy ez az ideg elhal idővel, vagy amíg nem tömik be fájni fog neki? És egyszerű fogmosással tisztán tartható, vagy kell rá még használni valami mást is? A doktornő azt mondta, hogy szerinte elmúlik, de több véleményre vagyok kíváncsi, már csak azért is, hogy a fiam jó kezekben legyen.Válaszát előre is köszönöm.Tisztelettel Barbara

Válasz

A nyitott tej, vagy maradó fogak belsejében levő „idővel” ideg mindig elhal, a panaszok hátterében viszont sajnos nem csak az ideg gyulladása állhat. A megnyitott fogba kerülő nyál, ételek folyamatos irritációt jelenthetnek a környező szövetek részére és krónikus íny, vagy fogágygyuladást okozhatnak, mindemellett sokszor nem távolítható el a fogba kerülő ételmaradék fogkefével és öblögetéssel. Az életkor alapján a felső nagymetsző már közel van a fogváltáshoz, ilyenkor a nyitott fog enyhe mozgahtatósága is kiválthatja a fájdalmat. Önmagában a nyitott tejfog sokszor nem okoz problémát, hiszen gyakran tejfoggyökereket is megtartunk a fogváltásig azért, hogy fenntartsa a helyet az érkező maradofog számára a fogívben. Ezért nehéz az Ön gyermeke részére láttatlanban egyértelmű tanácsot adni. Azt javaslom, lehetőség szerint kérjenek időpontot a budapesti Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinikára (1088 Budapest, Szentkirályi u. 47) egy személyes konzultáció céljából!

Esettanulmányok

Img teljes fix fogsor hosszú évek óta fennálló foghiány esetében

Tekintse meg legérdekesebb, legtanulságosabb ELŐTTE-UTÁNA eseteinket!

A szemléletes képek és rövid leírások bemutatják, hogyan lesz egy (vagy több) fogászati problémából újra szép mosoly.

A klinikáról

Klinikánk 1997-­es megalakulása óta arra törekszik, hogy pácienseink a lehető legmagasabb színvonalú ellátásban részesüljenek. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük fogászati központunkat. Ma már büszkén állíthatjuk, hogy mind technikai felszereltségben, mind szaktudásban világszínvonalat képviselünk.

Három szintes klinikánkon 6 kezelő ­és 1 műtőhelyiség található. A szinteket tágas lift köti össze, amely mozgásukban korlátozott és babakocsival érkező pácienseink számára is kényelmesen használható!

Galéria megtekintése

Kapcsolódó cikk