Kedves Emese!
Alapvetően a fogbélből eredő gyulladásoknak két típusát különböztetjük meg, melyek élettanilag két különböző állapothoz köthetőek.
Az első eset, amikor a nagy fájdalmat okozó fog éppen elhal. Ez általában egy mély szuvasodás, egy mélyebb tömés, illetve a fog előkészítése után (csiszolás) szokott bekövetkezni. Ilyenkor a fogbélben még vannak élő erek-idegek, ez a terület gyullad be. Ilyenkor a szájüregben/szuvas fogállományban lévő baktériumok ingerlik a fogbelet. Ez jellemzően nagyon nagy fájdalommal jár, hideg ingerre ilyenkor a fog sokszor heves panaszokkal reagál. Ez egy akut folyamat, ami sajnos nem két perc alatt megy végbe. Ahogy fokozatosan hal el az idegszövet, szűnik meg a hidegre adott válasza, illetve jobb esetben a fájdalom is. (Bizonyos esetekben pl. a hideg víz tud segíteni a nagy fájdalmon, mint Önnél.) Ilyenkor igazából egy tényleges megoldás lehetséges, a fog úgynevezett trepanálása, vagyis a fogbél megnyitása. Ez rend szerint teljesen elmulasztja a nagy, heves fájdalmat. A kezelést követően ilyenkor minimális panaszok maradhatnak.
A fent említett állapotban antibiotikumot alkalmazni igazából értelmetlen, hiszen a panaszt okozó baktériumok még nem jutottak el a gyökércsúcsi részre, a csontban még nem alakítottak ki elváltozást. Az antibiotikum annak kezelésében tudna segíteni a szervezetnek.
A második eset, amikor a fogbél már régen elhalt, így a szájüregi baktériumok gond nélkül jutnak be a gyökércsatorna rendszerbe. Az ott lévő lebomló ér-ideg képletek tökéletes táptalajt biztosítanak a szaporodásukhoz. A probléma ilyenkor az, hogy a fognak már nincs keringési rendszere, így az immunsejtek már nem képesek a fogon belül felvenni a harcot a bekerült baktériumokkal. Egy lehetőség marad, a gyökércsúcsi részen, ahol a bejárat van a fogba, ott próbálnak meg védekezni. Ilyenkor beszélünk pl cisztáról, granulómáról, (ezek szövettani fogalmak), összességében krónikus gyulladásról. Ez általában tünetszegény állapot, rend szerint az éves kontroll panoráma röntgen felvételen szoktuk észrevenni.
Ha mégis panaszt okoz, akkor az esetek döntő többségében kocogtatásra, ráharapásra, illetve melegre szoktak jelezni ezek a fogak, amikor pedig a krónikus gyulladás akut szakaszba lép, a terület feldagad, fáj. Ilyenkor van értelme (akut szakaszban) antibiotikumot adni. Összességéban ilyenkor is a fog kinyitása, a csatornarendszer fertőtlenítése a végleges megoldás.
Az Ön helyzete most két szempontból is speciális.
Mivel babát vár, és a gyökértömés, illetve a pontos diagnózis felállításához elengedhetetlen lenne a röntgen, kicsit meg vagyunk lőve. Törvény szerint, a második trimesztertől megfelelő védelem mellett lehet fogászati kis röntgen felvételt készíteni, a lehetőleg digitális technikával, hiszen ennek minimális a sugárterhelése. Jómagam ezt csak végszükség esetén támogatom, hiszen ezek a hatások összeadódnak, és a fog gyökértömése (ami számos további röntgent igényelne) nem életet mentő beavatkozás. Ilyen esetben én saját praxisomban ki szoktam nyitni a fogat, minden csatornát áttisztítunk és gyógyszerrel zárjuk. Befejezés, ha megvan a baba.
A másik probléma a kialakult járványügyi helyzet. Kizárólag akut ellátás lehetséges. Lehetőleg kerülnünk kell a fúró használatát, amíg egy eset megoldható antibiotikummal, azt kell választanunk.
Azt tanácsolom, hogy ha ismét nagyobb fájdalom jelentkezik, mindenképpen keressen fel egy akut ellátó helyet, hogy a fogat kinyissák, áttisztítsák, és a megfelelő gyógyszeres lezárással akár fél évet is panaszmentesen ki fog bírni.
A felső fogakkal kapcsolatban sajnos már más a helyzet. Mivel egy „vastag” fém réteg veszi körül a fogat, a hideg ingerre adott reakcióval nem tudjuk megfelelően vizsgálni a fogat. Röntgen, vagy CT felvétel kellene, ami jelen helyzetben a fentiek miatt nem lehetséges. Egyébként elképzelhető, hogy alsó fog fentre sugárzik. Illetve az is, hogy a stressz miatt szorít éjjelente/nap közben, és ez túlterheli azon az oldalon a fogakat. Ennek eldöntéséhez azonban szájvizsgát szükséges.
Üdvözlettel:
dr. Kovács Kitti