Megelőzés

5 komoly érv amellett, hogy félévente felkeresse a rendelőt

5 komoly érv amellett, hogy félevente felkeresse a rendelőt

Az emberek problémakezelése legtöbbször arra irányul, hogy egy fennálló problémát megoldjanak. Ám egyre többen ismerik fel, hogy még ennél is hatékonyabb módszer az, ha elébe megyünk a gondoknak, és teszünk arról, hogy azok meg se történjenek, vagy legalábbis minél kisebb léptékűek legyenek.

Ennek a gondolkodásmódnak jó példája a fogorvosi rendelő felkeresése félévente, évente, vagy, ha a kezelőorvos azt tanácsolja, akkor ennél akár sűrűbben is. Mi most 5 olyan érvet sorakoztatunk fel a kontrollok mellett, amelyek egyenként is motiválóak. 

Gondolja végig az alábbiakat, és jegyezze fel naptárába, mikor fog bejelentkezni a következő fogászati kontrollra!


Egy korán felismert probléma többnyire egyszerűen kezelhető

Szinte valamennyi súlyos betegség eleinte apró, jelentéktelennek tűnő panaszokkal kezdődik, és ez igaz a fogászati esetekre is. Egy pusztító szuvasodás, amely eléri a fogbelet, gyulladásba hozza a csontszövetet, és végül a fog eltávolítását vonja maga után, egy panaszmentes kis károsodással kezdődik, amit a fogorvos rögtön észlel, majd egy fél órás munkával orvosol. Az ínygyulladásért, majd a fogágybetegségért felelős fogkövet a dentálhigiénikus szorgos keze 30 perc alatt eltünteti.

Egyszóval, nem érdemes sokáig húzni-halasztani a dolgot. Ha egy kis bajra fény derül, az még mindig sokkal jobb, mint egy óriási problémával megbirkózni.


A garancia megőrzése

Az implantációs kezelések esetében a kontrollok többek között azt a célt is szolgálják, hogy az implantátumok, hagyományos fogpótlások garanciáját érvényesíteni lehessen. A Nobel Biocare implantátumokra például 10 év a garancia, de ennek feltétele többek között az, hogy a páciens megjelenjen a kezelőorvosa által előírt kontrollvizsgálatokon.


A szájüregi rákok megelőzése

A fogorvosok a kontrollokon alaposan átvizsgálják a szájüreget, és ha gyanús elváltozást észlelnek, akkor további szakirányú vizsgálatokat ajánlanak Önnek.

A daganatos betegségek megelőzésében és gyógyulásában kritikus fontosságú a korai felismerés. Ezért semmiképpen se hagyja ki a féléves, éves fogászati kontrollokat, még akkor sem, ha semmilyen fogászati vagy egyéb panasza nincs.


Idő- és pénzspórolás

A fogászati problémák idejében való felismerése komoly idő- és anyagi ráfordítást spórolhat meg Önnek. Egy apróbb elváltozás ugyanis az esetek döntő többségében sokkal gyorsabban és olcsóbban meggyógyítható, mint annak előrehaladott változata.

paciens-kontrollon.jpg#asset:32324

Egy enyhe ínygyulladás például fogkő-eltávolítással megszüntethető, ám ha továbbterjedve eljut a fogágyba, és átterjed a csontszövetre, akkor a károsodás sokszor már visszafordíthatatlan, és a fogak elvesztéséhez is vezethet. A fogpótlások pedig, akár hagyományos, akár implantációs eljárással készülnek, Önnek jóval több idejébe és pénzébe kerülnek, mint a fogkőtől való megszabadulás.


A fogászati panaszok jó része eleinte teljesen tünetmentes

Sem fájdalom, sem kifejezett tünetek nem jelentkeznek a fogszuvasodás, az ínygyulladás, a tasakképződés kezdeti szakaszában. Így azt gondolná, hogy nincs is semmi baja. Ám a fogorvos azonnal észreveszi a kezdődő ártalmas folyamatokat, és egyszerű kezelésekkel megszüntetheti a folyamatot.

Tanulság: ha nem fáj semmi, az még nem jelenti azt, hogy nincs is semmi baj.

Kiemelt cikkek