Préskerámia héj front és kisőrlő fogakra

Préskerámia Héj Front és Kisörlő Fogakra

Préskerámia héj front és kisőrlő fogakra

Mivel keresett meg bennünket a páciens?

Páciensünknek régóta problémát okozott, hogy nem volt elégedett felső fogainak esztétikai összhatásával. Fogai jó állapotban voltak, mégis szeretett volna fehérebb, kevésbé kopott, egységesebb megjelenésű fogakat. Korábban több próbálkozás is történt direkt héjakkal, sikertelenül. További komoly kihívást jelentett, hogy a páciens UV fényben is egységes mosolyt szeretett volna. A korábbi direkt felépítéseknél nagyon nagy volt a különbség a kezeletlen, illetve direkt héjjal ellátott fogak között.

Diagnózis és javasolt kezelés 

Páciensünk ezután kereste fel Dr. Nagy Ádámot és alapos tervezési fázis után úgy döntöttek, hogy 10 db. préskerámia (Emax) héjat készítenek a felső front és kisőrlő fogakra.

Hogyan zajlott a beavatkozás? 

Kivitelezés során nagyon fontos szempont volt, hogy szimmetrikus, egymással harmonizáló formájú, fehérített fogszínnek megfelelő, mégis természetes hatású héjakat készítsünk. A végeredmény magáért beszél, páciensünk is maximálisan elégedett volt az elkészült héjakkal.