Mi a reggeli fogmosás lényege?
Sokan vallják azt a tévhitet, hogy a reggeli fogmosás lényege az, hogy minél korábban, lehetőleg rögtön felkelés után végezzük el.
Dentálhigiénikusunk, Gál Beatrix azonban egy sokkal fontosabb szempontra hívja fel a figyelmet!
Nem az a fontos, hogy rögtön ébredés után mossunk fogat, hanem az, hogy a reggeli étkezés után nagyjából 30 perccel tegyük meg.
Persze moshatunk kétszer is fogat, ezt nem tiltja semmi…
Lepedék egész nap? Ez bizony nem jó.
Sokan ott hibázzák el a fogápolást, hogy felébrednek, fogat mosnak, aztán felöltöznek, megreggeliznek – és elindulnak a munkába.
A munkahelyen persze nem mosnak fogat, csak este, lefekvés előtt. Így a reggeli után képződő lepedék, majd dentális plakk egész nap a fogakon marad, és táptalajt nyújt a gyorsan szaporodó, káros baktériumoknak.
Aztán ugyanez az ember csodálkozva kérdezi tőlünk:
Már megint fogkő-eltávolítás?
Igen, az étkezések után elmaradt fogmosás előbb-utóbb erőteljes fogkőképződéshez vezet. Ezért is fontos, hogy ha reggelizik – márpedig nem igazán szerencsés, ha kihagyja a reggeli étkezést -, akkor azt fél óra múlva fogmosás kövesse.
Miért a fél óra?
Még egy apróság: a félórás időtartam azért lényeges, mert az étkezések során a száj pH-értéke eltolódik a savas tartományba. Minél savasabbat eszünk-iszunk, annál erőteljesebben. Savas közegben azonban a fogzománc felpuhul, sérülékennyé válik. Ilyen körülmények között még a fogkefe sörtéi is kárt tehetnek benne!
Nagyjából 30-50 perc alatt helyreáll a száj pH-értéke, és nyugodtan nekiláthatunk a gondos fogápolásnak.