Csapatunk

Dr. Jámbor Ákos

endodontia szakorvosa, mikroszkópos kezelések
Az egészségnél nincs fontosabb
Dr jámbor ákos

Ismerje meg új mikroszkópos gyökérkezelésben jártas specialistánkat!

2014-ben nyertem felvételt a budapesti Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karára. A hallgatói éveim alatt a fogmegtartó kezelések keltették fel a figyelmemet, közülük is elsősorban a gyökérkezelések folyamata. Ahogy egyre jobban mélyültem el a tanulmányokban, úgy lettem egyre biztosabb benne, hogy én ezzel a területtel szeretnék foglalkozni. Diplomámat 2019-ben szereztem meg, mely után azonnal megkezdtem az endodonciai szakképzésemet egy magánrendelőben, ahol legmodernebb anyagokkal és eszközökkel ismerkedhettem meg, illetve elsajátíthattam a mikroszkópos gyökérkezelések fortélyait is. Emellett 2 évet dolgoztam állami ellátásban is, így betekintést nyertem a hazai fogászati ellátás két nagy szegmensébe is, ami jelentős szemléletformáló hatással volt rám.

Büszkévé tesz az, hogy ugyanazzal a szakterülettel foglalkozhatok, mint amit nagypapám űzött hosszú éveken át, ezt az örökséget igyekszem lelkiismerettel tovább vinni, ezáltal pácienseim biztosak lehetnek benne, hogy a legnagyobb alapossággal fogom ellátni őket.

Dr. Jámbor Ákos interjúja

Miért a fogorvosi hivatást választotta?
A családomban már négy generáció óta vannak fogorvosok, így számomra adott volt a példa. Nagyszüleim jelentős hatással voltak rám, mindketten ezt a hivatást űzték. Gyerekként sokszor meglátogattam őket a rendelőben is, és egy idő múlva végleg eldöntöttem, hogy nekem is folytatni kell ezt a családi hagyományt.

Mi a mottója? Van egy olyan vezérelv a munkájában, amit legszívesebben kitenne a kezelőszoba falára, hogy a páciensek is megjegyezzék?  

Az egészségnél nincs fontosabb. Alapvetésnek tűnhet, mégis ebbe az állításba legtöbben csak az egészség hiányakor gondolnak bele. Betegség esetén viszont egyetlen dologra szabad koncentrálnunk, a mielőbbi teljes gyógyulásra. Ez a hozzáállás a fogazat betegségeire nézve is fontos. A fogak, az íny betegségei eleinte rejtve maradhatnak, mert a kóros folyamatok elindulásakor sokszor nincsenek látványos vagy fájdalmas tünetek. Amikor már vannak, akkor többnyire már sokkal nehezebb helyrehozni a károkat, megállítani vagy vissza is fordítani a folyamatokat. Épp ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni a prevenció fontosságát. Tegyünk meg mindent, hogy megőrizzük fogaink, ínyünk egészségét!

Milyen típusú kezeléseket végez?  

Elsősorban gyökérkezelésekkel foglalkozom, és mikroszkóp segítségével végzem a beavatkozásokat. A nagyítás elengedhetetlen nálunk, hiszen olyan területeken igyekszünk dolgozni, amelyeket szabad szemmel egyáltalán nem lehet látni. Mikroszkópon keresztül nézve a fogat azonban egy új, nagyon izgalmas világ nyílik meg előttünk.

Melyik fogászati terület specialistáival szokott együttműködni a kezelések során?  

Gyakorlatilag mindegyikkel. Egyik terület sem választható el élesen a másiktól. Habár egyre inkább abba az irányba halad a fogászat, hogy egy orvos egy bizonyos problémakörre fókuszáljon, azért vannak átfedések a szakterületek között. Nincs ez másképp az endodontusoknál sem: mi is szorosan együttműködünk más területek specialistáival, a gyerekfogászoktól kezdve a szájsebészeken át, egészen a protetikusokig.

Mi jelent sikerélményt a munkájában?
Két fontos szempontom van. Az egyik az enyém: számomra az a cél, hogy a kezelést szakmailag a lehető legmagasabb szinten végezzem el. A másik szempont az, hogy a páciensem mindennel maximálisan elégedett legyen. Ha ez a kettő megvalósul, akkor nyugodtan és boldogan alszik az ember.

Mire kell sokszor felhívnia az emberek figyelmet? 
Teljesen érthető módon mindenki a lehető leghamarabb túl akar lenni a kezelésén. A mai modern fogászatban egyre precízebben kell az egyes eseteket ellátni, ám ezek jellemzően egyre több időt is vesznek igénybe. Ez a gyökérkezelésekre hatványozottan igaz. Ahhoz, hogy sikeresek tudjunk lenni ezen a területen, egy fogat gyakran többször, alkalmanként órákig kell kezelni.

Erre fontos felhívni a páciensek figyelmét, mert nem számítanak rá – sokszor látom rajtuk, mennyire meglepődnek.

Hogyan szokta megnyugtatni az embereket?
Magam is nyugodt személyiség vagyok, ami már önmagában is megnyugtatóan hat. Fontosnak tartom a kezelések menetének elmagyarázását és akár a használt eszközök, anyagok bemutatását is, hiszen amiről tudnak a betegeim, attól kevésbé tartanak. Nem titok előttem, hogy a kezelőszékben szinte mindenki szorong valamennyire. Ezt igyekszem azzal enyhíteni, hogy oldott hangulatot alakítok ki.

Milyen speciális szempontok vannak a munkájában?
Egy gyökérkezelt fog gyógyulására akár éveket is kell várni. Nem sok orvosi területen mondható el, hogy csak évek múltán látjuk a munkánk sikerét. Emellett számomra mindig is izgalmas abba belegondolni, milyen dimenziókban gondolkodunk mi. Pár századmilliméter átmérőjű eszközökkel kezdjük a kezeléseket, hogy a néhány mikrométeres baktériumok millióit elpusztítsuk.

Ha nem a fogorvosi pályát választotta volna, akkor most mivel foglalkozna?
Nagy valószínűséggel állatorvos lennék. Egész kicsi koromtól kezdve szerettem minden izgő-mozgó élőlényt, a legkisebbektől a nagyobbakig alaposan tanulmányozni. Sokáig gondolkoztam rajta, hogy ezt a fajta érdeklődésemet a munkába is továbbviszem, de végül némileg irányt váltottam.

Kezelések

Rendelési időpontok

Hétfő
7:30 - 13:30
Kedd
14:00 - 20:00
Szerda
14:00 - 20:00
Csütörtök
7:30 - 13:30
Péntek
7:30 - 13:30
Szombat
változó

Dr. Jámbor Ákos Esettanulmányai