A kezelésekről

Cirkon korona: a porcelántól a full cirkon koronáig

Cirkon korona budapest fogászat

Az alábbiakban az UNIKLINIK Fogászati és Implantációs Központ fogorvosa, Dr. Nagy Ádám, a konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvosa mondja el tapasztalatait és véleményét erről az új technológiáról.

Mi az a cirkon korona?

Az utóbbi évek egyik legnagyobb technológiai újdonsága az volt, hogy a fogászat felfedezte magának a cirkónium-dioxidot. Ez az anyag ugyanis teljesen fémmentes, kompatibilis a szövetekkel, továbbá erős és tartós. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a színárnyalata és a fényáteresztő képessége tökéletesen megegyezik a természetes fogakéval, így igen magas az esztétikája is.

Maga a cirkonkorona elnevezés sok páciensben azt a hitet kelti, hogy a klasszikus cirkonkoronának nevezett fogpótlás teljes egészében cirkóniumból készül, míg a valóságban a cirkonkoronáknak csak a váza készül cirkóniumból, a korona leplezése, tehát a látható, külső része azonban porcelánbevonat. Ez a porcelánréteg nagyon esztétikus, de természeténél fogva sérülékeny: előfordulhatnak úgynevezett porcelán-lepattanások. Ez persze nem törvényszerű, és nem is túl gyakori, de amikor megtörténik, az a fogpótlás tulajdonosát igencsak kellemetlenül érinti.

Miért pattanhat le a porcelán leplezés a cirkon koronáról?

A cirkóniumkoronák külső leplezése a porcelán természetéből adódóan sérülékeny, hiszen a porcelán, ellentétben a természetes fogak szerkezetével, egy rugalmatlan, merev anyag, így nem képes a különféle erőhatásokat, amelyek például rágáskor vagy a fogak összekoccanásakor keletkeznek, teljes mértékben elnyelni. Ebből kifolyólag, amikor mindkét állkapocs teljes rehabilitációjáról van szó, orvoscsapatunk nem javasolja, hogy a felső és az alsó fogpótlás is porcelánleplezésű koronákkal készüljön.

Különösen igaz ez a fogcsikorgatással, más néven bruxizmussal küzdő páciensek esetében. Nekik érdemes egy „puhább” anyagból tervezni a fogpótlást legalább az egyik, de akár mindkét állcsonton. Ilyen például a kompozitleplezésű fémvázas fogpótlás, amely kényelmes és esztétikus megoldás.

Cirkon korona ára

Mennyiben más a cirkonkorona ára a hagyományos, fémkerámia korona árához képest?

A számos előny mellett a cirkon korona hátránya, hogy az ára magasabb, mint a hagyományos fémkerámia koronáé. A cirkon korona ára és a full cirkon korona ára is megtalálható oldalunkon itt:

Cirkonkorona és full cirkon korona árak

Az UNIKLINIK Fogászati és implantációs Központ csapata mindig olyan fogpótlást javasol pácienseinek, amely harmonizál a páciens eredeti, természetes fogaival, megfelel a páciens egyéni elvárásainak, és mindenekelőtt követi az anatómiai sajátosságait.

Mi a különbség a klasszikus cirkónium korona és a full cirkon korona között?

A monolitikus cirkonkorona, más néven full cirkon vagy anatomikus cirkonkorona napjaink legfejlettebb technológiája, amely tökéletesen utánozza a fogak biomechanikai tulajdonságait és esztétikáját. Ezek a koronák teljes egészükben egy cirkontömbből vannak kifaragva, így nincs szükség külön porcelánleplezésre, nincs, ami lepattanjon. Léteznek olyan cirkontömbök, amelyek színben és anyagszerkezetben is tökéletesen imitálják a természetes fogakat. A full cirkon koronák ilyen cirkonblokkokból kerülnek kifaragásra.

Milyen esetekben alkalmazhatóak a full cirkon fogpótlások?

A monolitikus vagy más néven anatomikus cirkonkoronák a nagy teherbírásuknak és a magas esztétikájuknak köszönhetően eredményesen használhatók saját fogakon vagy implantátumokon is. Sőt, teljes rehabilitáció esetében is alkalmazhatóak, akár mindkét állcsonton.

Full-kontúr-cirkon-korona-tökéletes-mosoly.jpg#asset:55171

 

Alsó felső full kontúr cirkónium koronák és hidak

A full cirkon fogpótlás előnyei

A monolitikus cirkon fogpótlás jellemzői és előnyei a következők:

• A Cad/Cam technológiának köszönhetően maximális precizitással készülnek.
Egyazon tömbből kerülnek kialakításra.
• A monoblokk anyag természeténél fogva kevésbé sérülékeny, kevésbé törékeny.
• Esztétikájának köszönhetően nincs szükség leplezésre, nincs, ami lepattanjon.
• Az anyag az egyéni elvárásoknak megfelelően színezhető, színáteresztő képessége olyan, akár a valódi fogaké.
• A full cirkon korona keménysége és felépítése is hasonló a természetes fogakéhoz, az éle keményebb, a nyaki részen pedig „puhább”, így tökéletesen elnyeli a rágás során keletkező erőhatásokat.
• Teljesen fémmentes, így ideális pótlás fémallergia esetén is.

 

Cirkon korona Budapest

A monolitikus cirkonkorona vagy más néven full cirkon korona egy kompromisszum nélküli megoldás pácienseinknek, akik tartós, ám egyúttal esztétikus fogpótlást szeretnének.

Ha további kérdése lenne, keressen minket elérhetőségeinken vagy foglaljon időpontot online budapesti rendelőnkbe!

Kiemelt cikkek