Éjszakai fogszabályzó: láthatatlan segítség a szép mosolyért
A fogszabályozás nem kizárólag a látható, rögzített készülékek viselését jelenti. A kivehető fogszabályzók ugyanis diszkrét, kényelmes és hatékony eszközök lehetnek bizonyos harapási és fogazati rendellenességek kezelésében – különösen gyermekkorban, de meghatározott esetekben felnőtteknél is eredményesen alkalmazhatók. Ezek a készülékek segíthetik a harmonikus állcsontfejlődést, a fogak finom elmozdítását, vagy éppen a korábbi fogszabályozó kezelés eredményének fenntartását. A következőkben részletesen bemutatjuk, hogy mit érdemes tudni ezekről a készülékekről, milyen típusai léteznek, mikor indokolt a használatuk, és hogy mennyibe kerül egy éjszakai fogszabályzó.
Mit értünk éjszakai fogszabályzó alatt?
Az éjszakai fogszabályzó egy kivehető készülék, amelyet jellemzően alvás közben viselnek a páciensek. A célja lehet a fogak enyhe elmozdítása, az állcsont fejlődésének irányítása, vagy a rögzített fogszabályozó készülék viselése által elért állapot fenntartása. Fontos, hogy nem minden fogazati vagy harapási eltérés kezelésére alkalmasak ezek a készüléktípusok. Nem lehet például súlyos fogtorlódást vagy kifejezett állcsont-eltérést kizárólag ilyen típusú eszközökkel korrigálni. Minden esetben szükséges a szakorvosi konzultáció, melynek során megállapítható, hogy az adott problémára milyen megoldás lesz a megfelelő.
Azt is érdemes megjegyezni, hogy az elnevezés – „éjszakai fogszabályzó” – némiképp megtévesztő. A készüléket ugyanis nem kizárólag alvás közben szükséges hordani. Bár a viselési idő egy része valóban az éjszakai órákra esik, az eredményes kezelés érdekében sok esetben napközben is ajánlott a használata. Egyes típusok esetében például napi 14 óra folyamatos viselés javasolt, amit az alvás önmagában nem fedez.
Ezért különösen fontos, hogy a páciens – vagy gyermekek esetén a szülő – tisztában legyen azzal, hogy a készülék hatékonysága nagyban függ a rendszeres, az orvos által meghatározott ideig tartó viseléstől. Az éjszakai fogszabályozás tehát sokkal inkább egy rugalmas, életmódhoz illeszthető, mégis következetes használatot igénylő terápiás eszköz.
Milyen fajtái vannak a kivehető fogszabályozónak?
Az éjszakai fogszabályzók többféle kivitelben készülhetnek, attól függően, milyen célt szolgálnak. A leggyakoribb típusok a következők:
- Passzív készülékek: Ezek az úgynevezett retenciós sínek, melyek a fogszabályozás utáni állapot fenntartását biztosítják.
- Aktív kivehető készülékek: Hagyományos, akrilátból készült lemezek, amelyekbe rugók és csavarok vannak beépítve. Segítségükkel a fogakat egyenként vagy csoportosan lehet mozgatni.
- Funkciós készülékek: Ezek a készülékek a rágóizmok erejét használják fel a fogak és az állcsontok helyzetének korrekciójára. Gyakran alkalmazzák őket fejlődésben lévő pácienseknél az állcsontok növekedésének irányítására. Ilyen például a mélyharapás éjszakai fogszabályzóval történő kezelése, ahol a készülék segíti az állkapocs megfelelő pozícióba kerülését.
- Láthatatlan sínes (átlátszó) rendszerek: Az átlátszó éjszakai fogszabályzó az utóbbi évek egyik legnépszerűbb innovációja. Ezek a készülékek személyre szabott, átlátszó műanyag sínek, amelyek fokozatosan mozgatják a fogakat a kívánt pozícióba. Szinte észrevehetetlenek, így ideálisak azok számára, akik diszkrét megoldást keresnek. Idősebbeknél is kiválóan alkalmazhatók enyhébb korrekcióknál, hiszen az éjszakai fogszabályzó felnőtt korban nem zavaró a mindennapi életben. A Clear Aligner rendszereket 22-23 órán át kell viselni, és csak az étkezések és a fogmosás során kell őket kivenni.
Miben segíthet a kivehető éjszakai fogszabályzó?
Az éjszakai fogszabályozók számos esetben hatékony segítséget jelenthetnek:
- Enyhe és közepes fokú fogtorlódások korrekciója: Kisebb rések zárására, illetve enyhe torlódások rendezésére kiválóan alkalmasak.
- Harapási rendellenességek kezelése: Bizonyos típusú harapási problémák, például a már említett mélyharapás korrigálhatóak lehetnek a segítségükkel.
- Állkapocs-pozíció javítása: Bizonyos típusok az alsó vagy felső állcsont pozícióját is képesek finoman módosítani.
- Felnőttkori fogszabályozás: Azoknak a felnőtteknek, akik diszkrét megoldást keresnek, de nem akarnak rögzített készüléket viselni, az átlátszó sínek ideális választást jelentenek. Így nem kell kompromisszumot kötniük esztétikai szempontból.
- Visszarendeződés megelőzése: Rögzített fogszabályozás után a retenciós készülékek elengedhetetlenek a hosszú távú eredmény fenntartásához.
- Fogcsikorgatás (bruxizmus) enyhítése: Bár nem elsődleges feladatuk, bizonyos éjszakai sínek védelmet nyújthatnak a fogaknak a túlzott erőkifejtéssel szemben.
Az éjszakai fogszabályzó ára
Az éjszakai fogszabályzó ára számos tényezőtől függ, ezért pontos összeget nehéz mondani anélkül, hogy ismernénk az egyéni esetet. Ezek a tényezők a következők:
- A fogszabályzó típusa: A retenciós készülékek például általában kedvezőbb árúak, mint az aktív rendszerek.
- A kezelés komplexitása: Minél összetettebb a probléma, annál hosszabb és költségesebb lehet a kezelés.
- Kiegészítő szolgáltatások: A díjszabásban külön szerepelnek a kontrollvizsgálatok, az aktiválási díjak, illetve például a lenyomatvétel költségei.
Tekintse meg aktuális fogszabályozás árainkat, illetve fogászati kezeléseink díjszabását ide kattintva. Ha pedig részletes információkat szeretne, olvassa el a Fogszabályzó árak: miből állnak össze a költségek? című cikkünket is.
Gyakori kérdések és válaszok
Meddig kell viselni az éjszakai készülékeket?
A kezelési idő általában néhány hónaptól 1–2 évig terjed, de egyéni eltérések lehetnek. A fogszabályozó szakorvos határozza meg, mennyi ideig és milyen gyakran kell viselni.
Fájdalmas a folyamat?
Az első napokban jelentkezhet enyhe feszítő érzés, különösen beállítás, azaz az aktiválás után, de ez hamar elmúlik.
Hogyan történik az éjszakai fogszabályzó tisztítása?
Napi tisztítás szükséges langyos vízzel és fogkefével, enyhe tisztítószerrel vagy speciális fogszabályozó-tablettával. Nem szabad forró vízben áztatni, mert eldeformálódhat.
Hogyan aktiválják az éjszakai fogszabályzókat?
Az éjszakai fogszabályzó beállítása a készülék típusától függ. Az aktív lemezek esetén a fogszabályzó szakorvos bizonyos időközönként aktiválja a rugókat vagy csavarokat, hogy fenntartsa a fogakra ható erőt. Az átlátszó sínes rendszereknél a síncserékkel történik az állítás, azaz a következő, kicsit eltérő formájú sín felhelyezése mozdítja tovább a fogakat.
Tipp: Szeretne többet tudni a fogszabályozásról? Olvassa el a felnőtt fogszabályozásról, illetve a gyermek fogszabályozásról szóló blogposztjainkat is.
Fogszabályozás Budapest szívében az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ szakemberei által!
Dr. Suszták Adrienn fogszabályozó szakorvos és Dr. Opyakin Viktor fogszabályozó szakorvos várják Önt rendelőnkben. Online bejelentkező rendszerünkkel gyorsan és kényelmesen foglalhat időpontot.