A fogászat specializálódásának okai
A fogászat – mint oly sok más terület is – a specializálódás felé halad. Ennek két oka van: egyrészt a különböző technológiák dinamikus fejlődése, másrészt az emberi tapasztalat folyamatos halmozódása.
Kezdjük az elsővel!
A technológia rohamléptékű fejlődése
A kutatók olyan iramban állnak elő újabb és újabb ismeretanyaggal a különböző technológiák, anyagok, eszközök terén, hogy azt már nehezen tudná feldolgozni az emberi elme – ha a fogászat minden ágát egyformán szeretné művelni. Az orvostudományban ez a folyamat már régen lezajlott: szívpanaszok miatt nem belgyógyászhoz vagy urológushoz, hanem szívspecialistához fordulunk.
Csak csendben jegyezzük meg, hogy még egy specialista is folyamatosan fejleszti tudását, hogy ezzel a lélegzet-elállító tempóval lépést tudjon tartani, és pácienseit mindig naprakész tudással lássa el.
Fogászatunk specialistái ezen okból rendszeresen járnak szakmai konferenciákra, továbbképzésekre, gyakorlati workshopokra.
Ezen a képen két szájsebészünk épp egy madridi Alpha Bio implantációs konferencián vett részt.
A felhalmozódó tapasztalat
A másik ok sem kevésbé fontos: a szakmai tapasztalat és rutin olyan tényezők, amelyek rendkívül elmélyíthetik a fogorvos tudását egy adott területen vagy kezelésfajtánál. Aki rengeteg gyökérkezelést végez, az előbb-utóbb jobban elboldogul egy bonyolultabb esettel, mint az a kollégája, aki viszont a fogpótlásokban szokott elmélyedni.
Ez természetesen fordítva is igaz. A gyökérkezelésekben brillírozó fogorvos bizonytalanná válhat egy komplikált fogpótlást igénylő esetnél, amelyet az előző kolléga úgymond rutinból elvégez.
A specializálódás még tart – és talán soha nem is ér véget
Így jött létre az a tagozódás, amely még ma is tart, és ki tudja, mi lesz a vége. Egyes szakterületek külön szakvizsgát igényelnek, másokat a fogászat fejlődése, dinamikája formált külön területté. Az előbbire jó példa a szájsebészet vagy a fogszabályozás, a másodikra pedig az endodoncia. (Képünkön Dr. Kovács Kitti endodontus éppen mikroszkópos gyökérkezelést végez.)
Nálunk, az Uniklink fogászaton minden területnek megvan a maga specialistája. Ezért abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy helyben tudjuk kezelni pácienseink minden problémáját, és ha kell, rövid időn belül tudunk biztosítani szakorvosi konzultációkat. Ilyenkor két vagy három specialista összeül, és szakvéleményt mond egy röntgenfelvételről, egy diagnózisról vagy éppen a kezelés menetéről.
Ha nem biztos abban, hogy az Ön problémájára melyik specialistánkat érdemes felkeresnie, érdeklődjön bátran ügyfélszolgálatos kollégáinktól!