A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják
meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.
2023. augusztus 24-én a SOTE Orális Medicina szakrendelésén jártam nem múló ajakgyulladás miatt. Az alsó ajkam belső nyálkahártyájából biopsziát vettek, aminek az eredménye negatív. A kimetszett darab mérete 10 mm x 5 mm x 5 mm. Figyelmetlenségből egy varratdarab a nyálkahártyámban maradt, amit a beavatkozás után 4,5 hónappal eltávolítottak. Az augusztusi kimetszés után fél évvel vettem észre, hogy egy hegszövet képződött, aminek a mérete az idő előrehaladtával csökkent. Az alsó ajkam izmai a hegszövet miatt feszülnek és az alsó ajkam érintésre érzékeny egy ponton. A beavatkozás óta lassan, de javult a helyzet. A kérdésem az, hogy mivel tudom segíteni az idegregenerációs folyamatokat, s mit tehetek annak érdekében, hogy az időnként fájdalommal járó kellemetlen érzéseket csökkentsem. Az is érdekel, mennyi idő alatt képesek regenerálódni a szövetek. Válaszukat és segítségüket előre is köszönöm.
Tisztelt DR úr!
Kivehető műfogsort készitettek kb. fél éve. A felsőt, ha nehezen is, de ragasztással sikerült megszoknom, viszont az alsó teljesen hordhatatlan. Sokat állitottak rajta , ragaszgattuk, de nem jó, állandó hányinger érzés van,, igy csak a felső van bent. Érdeklődni szeretnék, hogy esetleg más módon hogyan lehetne ezt használni, esetleg inplantátummal vagy más módon? Cukrot javasolt a fogorvos, hogy szopogassak, de azzal sem jobb. Köszönöm a választ.
Éva
Kedves Dr Nő/Úr!
A lányomnak tömték és húzták is már a fogát. Mindig kapott elötte érzéstelenítő injekciót. Amikor kijött a váróba pár percen belül azon az oldalon ahol éppen kezelést fog kapni, az szája széle bedagadt olyan volt mintha fel lenne töltve a szája. (15 éves). Ez normális reakció?
Köszönöm válaszát!
Azzal a kérdéssel fordulok önhöz hogy lassan kettő gyökérkezelni kellett a felső hátsó fogamat viszont ez a fog továbbra is panaszos viszont néha úgy érzem hogy az alsó hátsó fogam is fáj az lehetséges hogy a felső gyökérkezelt fog fájdalma át sugárzik az alsó fogba és hogy ilyenkor mi a teendő? Mindenképpen ki kell húzni mind a kettő fogat vagy újra gyokerkezelni kell?
Tisztelt Dr. Úr/Nő!
Abban kérném segítségüket, hogy kisfiam fogai zománchiányosak és azt a tanácsot kaptam rá hogy kenjem fluoridos ecsetelővel. A gyógyszertárban elmex ecsetelőt tudták csak adni melyet viszont 6 éveskortól ajánlanak. A kérdésem az lenne hogy a 4 éves kisfiam esetében is alkalmazhatom e ezen terméket?
Refluxos vagyok 1 éve..de csak pár hónapja alakult ki ez a szájpadlás és nyelvégés. Ami eléggé megkeseríti az életemet. Nagyon sokszor nem tudom mihez kötni. Olvastam ugyan hogy reflux is okozhatja..de semmi olyat nem eszem iszom ami ezt okozhatná. Diétázom.
Viszont van amalgám tömésem gyerekkorom óta azt olvastam talán ez is okozhatja.Valóban lehetséges ez?
Köszönöm
Jónapot! Az arcom belsö falán kb fél centis kinövés szerű dolog van a felsö fogsor mellett. Pont szimetrikusan mindkét oldalon. Egyik oldalt nagyobb kicsivel. Az lenne a kérdésem, hogy ez esetleg hpv, vagy ilyesmi, vagy csak elváltozás, mert ott összeharapom gyakran, vagy ilyesmi? Képet is csatoltam volna, de itt nincs olyan opció. Elöre is köszönöm válaszát.
Kedves Doktor!
Az előző kérdéseimre köszönöm a válaszait! Újabb gond lett a 4-es kisőrlő tejfoggal, az íny benövése a fog belsejébe után egy dudor nőtt kívül az ínyén fent magasan , nem a tejfog mellett, hanem fölötte ahol a csontfog megbújik, gennyesedésnek látszik. Azzal mit lehet tenni? Nem károsítja a még megbújó csontfogat? Mire számíthatunk a későbbiekben? Fájdalma nincs. Nem történt kezelés azóta a fogán, a vizsgálatok alkalmával.
3 hete volt a bal alsó 2-3. fogaknál implantátum műtétem, és pár napja annyira mozog az ideiglenes fog,hogy úgy tűnik ki fog esni. Sajnos a kezelő orvosom nem dolgozik,csak leghamarabb hétfőn. Az lenne a kérdésem,hogy ha kiesik, szükséges sürgősségi ellátás vagy hétfőig nem probléma,ha szabadon marad az implantátum?