A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják
meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr!
Gyökérkezeléskor jódos tampon lett betéve a lyukba. 1 hét múlva kell visszamennem. Meddig, hány napig érezhető az erős jód íz a számban? Öblögethetek-e valamivel, hogy csökkenjen ez az íz? Mentolra allergiás vagyok.
Köszönöm válaszukat.
Az utóbbi hónapokban 7 darab betört radix lett eltávolítva a számból, mind a 7 bevolt gyulladva, gócos gyökér volt.
Azt szeretném kérdezni, hogy a friss röntgenen mit lát, már nincsen gócos rész a számban? Sajnos tegnap elfelejtettem erre rákérdezni, és a következő alkalom 2 hónap mulva lesz.
Feltöltöttem egy képmegosztó oldalra a panoráma röntgenről a képet:
Pár hónappal ezelőtt kezelve lett egy fogam, tulajdonképpen nem amiatt a fog miatt kerestem fel a fogorvost, de végül azt is be kellett tömni, mert mély lyuk volt rajta, de nem fájt akkor.
Amikor kezdett kimenni az érzéstelenítés, picit nagynak éreztem a tömést, de nem foglalkoztam vele. Viszont utána elkezdett érzékeny lenni rágásra, hidegre és melegre és néhány alkalommal soha sem érzett kínzó fájdalmam volt miatta.
Később visszamentem a fogorvoshoz, gyökérkezelni kellett, de kiderült, hogy görbe foggyökerekkel rendelkezik, de valahogy megoldotta. Gyökérkezelte, kaptam egy ideiglenes gyógytömést.
Pár hétig nem fájt egyáltalán, örültem, hogy rendeződött a helyzet. De a napokban újra érzékeny lett rágásra, megint fáj.
Sajnos eddig erre az egy fogamra nagyon sok pénzt és időt költöttem és még mindig fáj, pedig volt tömve, gyökérkezelve.
Ez miért van? Mi lesz a megoldás erre és mire kell készülnöm? Miért fáj, ha gyokerkezelve lett? Előre is köszönöm.
Tisztelt Uniklinik!
Szeretném megkérdezni hogy 2 hónapja volt egy alsó rágófogamba amalgám tömés csere, aminél volt egy kis szuvasodás is, a fog panaszmentes volt, viszont fúrásnál több érzéstelenítő injekció után is fájt, a problémàm hogy kemény dolgok rágásakor fáj vagy inkább belenyilal, egyébként semmi más panasz nincs vele de ez is kellemetlen nem szívesen ragok rajta így ilyen ételeket. Sima rágásnál nincs gond, olvastam hogy várni kell vele, voltam vissza a fogorvosnál, szerinte nem magas bár nem nézte meg mégegyszer.Félek a gyökérkezelés lehetőségétől, remélhetem hogy nem kellesz?Mennyi idő még várható a javulàs? Köszönöm a tanácsukat.
Tünde
Üdvözlöm!
Az alábbi kérdésben szeretném véleményét kerni:
3 hete gyökérkezelték az egyik felső frontfogamat.
Nem volt gyulladt, de nagyon agyontömött, elszíneződött stb. Doktornő cirkónium koronát tesz rá.
Jelenleg még ideiglenes korona van rajta, jövőhéten teszi fel a véglegest ha minden rendben.
Viszont az első kezelés óta, a fog feletti bal oldali orrlyukamnál ha megnyomom kisebb nyilalló fájdalom jelentkezik. A fogam nem fáj, kocoktatásra sem, nem érzékeny, az ínem sem ha a fog felett megnyomom, de ott egészen az orrjuknál egy bizonyos ponton igen!!! Inkább csak nyomásra, vagy néha ha erősebben nevetek akkor olyan hirtelen is érzem, de csak egy pillanatra.
Mitől lehet ez?
Köszönöm szépen a válaszát.
Üdvözlöm! 19 éves lányomnak nagyon hullik a haja. Van egy foga amit május óta gyökérkezelnek. Többször volt már benne gyógyszeres tömés de még mindig van valami gyulladás ami miatt nem kaphat végleges tömést. A kérdésem az lenne, hogy nem lenne jobb inkább kihúzni ezt a fogát, hátha megszűnne a borzasztó hajhullás? Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Doktorúr/Doktornő!
Felső 4 egymás melletti frontfogam elég rossz volt már, többször letört, agyontömött. Az egyiknek gyökerén 10 évvel ezelőtt ciszta is volt, így ott gyökérkezelték, de megmaradt a fog.
Viszont ez a felső 4 frontfogam nagyon színeződik, sárgul, sőt amúgy is ferdén állnak, így nagyon zavar a nevetésnél.
Így most 40 évesen eldöntöttem, hogy erre a 4 fogra koronát szeretnék.
Fogorvosom röntgent készített, és azt mondta, 3 fogamat korona előtt gyökérkezelni kell, majd cirkon hidat javasol.
2 héttel ezelőtt el is kezdte a fogaimat kifúrni, valamint olyan érdes „eszközt” le-föl húzgált bennük, forgatta, majd gyógyszeresen betömte a fogaim.
Másnap nagyon érzékenyek lettek, alig bírtam fogat mosni.
1 hétre rá kellett visszamennem, ekkor jeleztem, hogy nagyon érzékenyek, de azt mondta türelem, idő kell mire regenerálódik, lecsiszolta a fogaim, hát nem volt kellemes érzés, mintát vett (gyurmaszerűségekre kellett harapjak) kicserélte benne a töméseket, illetve kivett belőle ha jól emlékszem valami kanóc nevűt, és mondta hogy ezt most nem tesz bele, csak gyógyszeres tömést.
Hát eléggé fájt a procedúra, közben adott is egy érzéstelenítő szurit. Miután lecsiszolta a fogaim, és újra tette a gyógyszeres tömést, felragasztotta az ideiglenes korona hidat.
Azt mondta 8 nap múlva menjek újra, addigra elkészül a végleges cirkon híd, és akkor gyökértömni fogja a fogakat.
Addig marad a gyógyszeres tömés az ideiglenes koronával. Azt mondta eléggé meg lettek bolygatva most a fogak, Nurofen 400-at javasol 3 napig ha nagyon fájna.
Hát fájt is másnap rettenetesen. Aztán órákra elmúlt, majd újra. Hullámzóan hol nagyon fáj, hol semennyire. Úgy az egész felső fogsor.
Ez így normális??? Ha gyógyszeres tömés van benne és tekergette, huzogálta benne azt az eszközt az nem a kiidegelés? És ha kiidegelte akkor miért fáj így??? Azt mondta meg fog majd szűnni, de én már előre félek ha majd megyek a gyökértömésre és a végleges korona felragasztására, hogy akkor is fájni fog még. Mindenhol azt olvasom, hogy fájó fogra nem lehet koronát tenni. Akkor nekem miért tette fel az ideiglenest ha jeleztem, hogy nagyon érzékeny? Most nem érzékeny, de fáj!! Félek hogy sokáig fájni fog, hogy mi van ha valami nem jó, és úgy fogja gyökértömni véglegesen és felragasztani a koronát.
Utána meg „többel kötöm be”! Szeretném a véleményét kérni, hogy jól jár el a kolléga, vagy keressek másik fogorvost? Egyébként bízom benne, de egyszerűen elbizonytalanít ez a fájdalom. Ha fenn megnyomom az ínyem, nem fáj egyátalán. Nem is értem mi fájhat, de nagyon rossz. Ez a folyamat normális így? Köszönöm válaszát.
Jobb oldalon felül a szemfogam után szeretnék fogpótlást, koronát készíttetni. A szemfogam utáni fog letört, utána egy üres hely van, a következő fogból pedig szintén letört. Kérdésem az lenne, hogy ez hármas vagy kettes koronával oldható meg? Törött fogra is tudnak rögzíteni vagy ez nem lehetséges?
Köszönettel:
S. Hajnalka.
Tisztelt Doktor Úr!
Rendszeresen járok fogorvoshoz, 1 éve voltam röntgenen és CT-n is mindent rendben találtak. Sajnos 6 fogam sajnos lyukas volt, de már évek óta be vannak tömve, eddig semmi probléma nem volt. Pár hete azt vettem észre, hogy napi szinten jobb oldalon alul-felül az összes rágófogam elkezd fájni, lüktetni és pár perc alatt el is múlik. Lehetséges, hogy valamelyik fogammal gond van és az sugárzik ki a többire? Hogyan tudnám megállapítani, hogy melyik az? Amikor jön ez a fájás olyankor csillagokat látok, egyébként meg teljesen rendben vannak a fogak.
Már bejelentkeztek fogorvoshoz de csak 3 hét múlva tudott időpontot adni.
Köszönöm válaszát.
A következő helyzettel állok dilemmában. Van egy bal felső,hátsó gyökérkezelt fogam. Nem túl régóta érzékennyé vált. Nem fáj, csak az „érzem a fogamat” érzés alakult ki. Pár napja voltam panorámaröntgenen,ahol kiderült,hogy anno hiányosra sikerült a gyökérkezelés,ezért mostanra kialakult egy gyulladás,és egy apró ciszta. Viszont július 20án elutazom az Egyesült Államokba 10 napra. Július 4-ére lenne egy időpont,ahol ha akarom kihúzzák,és később tetetnék a helyére implantátumot. Szabad ilyen rövid idővel az utazás előtt fogat húzni a hosszú repülő út miatt? Vagy javasoltak egy olyat,hogy ne nyúljunk hozzá, kaptam egy doboz antibiotikumot, amit vigyek magammal, ha gond lenne.
Aggódom,mert fontos az utazás és szeretném ha minél kisebbre csökkenteni az esetlegesen az utazás alatt kialakuló figprobléma lehetőségét.
Ha van egy túlterhelődött fog,ami a következő tünetet produkálja: fogfájás, ami lefekve rosszabb, estére egyre erősödik. Ez a fog nem szuvas, semmi baj nincsen vele. Akkor, hogy megszűnjön ez a fogfájás, gyökérkezelni kell a fogat? Illetve ha az sem segít, akkor eltávolítani?
Azt szeretném megkérdezni, hogy egy gyulladásban lévő fog okozhat intenzív hajhullás, ekcémát vagy ízületi problémákat?
Van egy ciszta az egyik fogamnál, ami évek óta nőtt, tulajdonképpen nem volt különösebb panaszom miatta, de egy röntgen során kiderült a jelenléte.
A cisztát milyen eljárással távolítják el a szájból, hogyan zajlik a procedúra?
A másik kérdésem pedig arra irányulna, hogy egy korábbi kezelt fogam napok óta sajog. Nem folyamatosan fáj, de bizonyos ingerek kiváltják és olyankor belenyilall.
Ilyenkor a gyökérkezelés az egyetlen lehetőség a fog megtartására?
Illetve gyulladásban lévő rágófog okozhat fülfájást és szédülést? Lehet összefüggés a kettő között? Valamint tapasztalható furcsa szájíz miatta?