A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják
meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.
Egy olyan problémával fordulok Önökhöz, hogy egy CBCT felvétel készítése során egy kiterjedt gyulladást találtak az arcüregemben. Ennek okát egy korábban hagyományos módon gyökérkezelt 26-os fog inkomplett tömésére vezették vissza, A revízió során valóban találtak egy 4. csatornát, amely gyulladásban volt, így jogosan gondolták, hogy ez lehet a probléma forrása. A beavatkozás közben viszont sajnos „túltömték” a csatornát így most ott tartunk, hogy ezt a részt a gyökércsúcs felett valószínűleg el kell távolítani szájsebész által, de igazából nem okoz panaszt. Ami engem nyugtalanít, hogy egyértelműen kiderült a 3 hónapos kontrollon, hogy az arcüreg nem gyógyul, de nem tudják, hova forduljak. Illetve nem tudom érdemes-e feltárni és eltávolítani a tömőanyagot. Ellenben a fogra 1 hónap múlva koronát tennének, aminek a sikere szintén kérdéses számomra. Előre is köszönöm válaszát. L. Balázs
Tisztelt Doktor úr / nő!
A 45. fogam nagyon fáj. Ez a sorban az utolsó. Másfél éve „mandibularesectio, fibula lebenyes rekonstrukció” miatt hiányzik a többi. A szájsebész szerint le kéne csiszoltatni, mert túl magas, ez érintkezik csak a fölsőkkel. Ez igaz lehet, de csiszolás után sem sok fogam lesz ott, esetleg 2 fog fájni. Megfordítottam: a mögötte lévő fog nélküli terület alacsony. Ide beültetést terveznek, de még soká lesz az. Tettem oda gézből tekert emelőt, ez távoltartja egymástól az alsó, és fölső állkapcsomat. A fájdalom szinte teljesen megszűnt. Evéskor kiveszem. Csak folyékony-pépes ételeket eszem. Rágni nem tudok, megharapom magam. Létezik-e valami általam kivehető, visszatehető, higiénikus eszköz, ami az ínyre helyezhető? Szeptemberben kiveszik a csavarok, lemezek egy részét. A csontok helyezkedtek, változtak.
Köszönettel várom válaszát: Éva
3 hete elkezdték gyökérkezelni az egyik fogamat. Kétszer volt lezárva kalcium hidroxiddal és felette ideiglenes tömés. Azonban annyira feszített, hogy fel kellett nyitni…most jelenleg 3 napja nyitva van, semmi sincsen benne, nem is folyik semmi sem belőle. Sajnos most is fáj a fogam. De most máshogy fáj, mint amikor le volt zárva….
Egyszerűen nem értem, miért fáj lezárva is és nyitva is?
Mikroszkópos helyen voltam, ahol gyökérkezelték és lezárták, és mindig az ügyeleten nyitották fel.
Most mit csináljak?Miért fáj mindenhogyan a fogam?
Üdvözlöm!
Rendszeresen járok fogászatra vannak tömött illetve gyökérkezelt fogaim amin fogkorona van.Ct illetve röntgen felvételek is szoktak készülni és jónak ítéli a fogorvosok.Viszont van néha feszítő érzés a fogamban amin korona van és harapásra érzékeny.Azt szeretném megkérdezni,hogy ha egy foggal mondjuk baj lenne és baktérium kerülne a véráramba ez kimutatható e vérvétellel?Sajna hullik a hajam is és már arra gondoltam okozhatja e esetleg egy fogászati góc?Más minden eredményem negatív.
köszönöm válaszát
Tisztelt Doktorok! Fél évvel ezelőtt 6 alsó elől lévő fog eltávolítása után kaptam kivehető protezist. Többször került sor igazitasra, de az alsó fogcsont végig erősen fáj, főleg ha hosszabb ideig van benn a protézis. Semmi nem látszik az inyen, de egyértelműen a csontállomány fáj. Mit tudok tenni, lehet e ezen segíteni. Nagyon el vagyok keseredve. Nem tudok enni a protezissel a fájdalom miatt. 65 éves nő vagyok. Köszönöm a választ. Üdvözlettel:K. Ferencné
Jó napot kívánok! Mogyorót ettem és az első metszőfog melletti első fogamból letört a fogam oldalából egy pici darab.
Félek fogorvos hoz menni mert szerintem rossz a fog mert a letörésnél látszik hogy barna a fog belseje.
Nem szeretnék elől fog nélkül maradni!
Van erre vmi megoldás, az ilyen fog tömhető még? Vagy húzni kell?
Nem fáj a fogam.
Tisztelt Uniklinik!
Azzal a problémával fordulnék Önökhöz,hogy július 3-án kihúzták 13-12 és 22es fogaimat.
Július 11-én csiszoltak felül 7 fogamat,amire ideiglenes technikusi korona került.
Azóta folyamatos felső fogsor fájdalmam volt,így az első két fogam gyökérkezelve lett.
Múlt héten pedig a 14es,a fájdalom erősödött,feduzzadt az arcom. 2 hete napi 3 flectorral létezem.
Az orvos azt mondja el fog múlni a fájdalom,a CT negatív,az inyem szép. Sajnos már nem tudok bízni ebben az egészben,mert egyre elviselhetetlenebb.
Kérem segítsenek.Mit javasolnának a továbbiakban?
Köszönettel:Kovács Brigitta
Május közepe óta küzdök egy bal felső 6-os (egy éves) koronás foggal. Tíz nap elviselhető fájdalom után elmentem a fogorvoshoz, megnézte, írt rá antibiotikumot, kicsit javult, de nem szűnt meg a fájdalom. Újra vissza, egy másik antibiotikum, ezután két hétig rendben volt. Ismét fájdalom, a röntgen nem mutatott semmi problémát, én ekkor a húzás mellett döntöttem. Mivel közel volt az arcüreg, szájsebészeten kihúzták ki (júl 5) komplikáció mentesen.
Egy hét után még fájdogált a helye, majd egy hétig rendben, majd júl 20-tól újra elkezdett fájni, de most már sokkal erősebben. Kisugárzó fájdalom az alsó fogakra (mérsékelt fájdalom), illetve a bal halánték felé és bal fülre (nagyon erős fájdalom). Vissza a fogorvoshoz, nincs visszamaradt fogdarab, nincs gyulladás a mellette levő fogon a röntgen szerint (júl 24). Kicsit gyulladt még a seb, de a fogorvos szerint szépen gyógyul. Írt rá újabb antibiotikumot. Azt mondta, ha ezek után is lesz gond, akkor menjek a háziorvoshoz vagy fül-orr gégészhez. Azóta egy kicsit javult, de folyamatosan szedni kell a fájdalomcsillapítót. A seb egyik oldalát egy ponton kicsit hegyesnek érzem, és nyelvvel érintve is érzékeny (de a röntgen szerint nincs gond).
Gondoltam már arcideg, arcüreg gyulladásra is. A fájdalom mindig lassan erősödő, soha nem hirtelen jelentkező, így arcideget kizárnám. Fél éve voltam utoljára náthás, nincs orrfolyás, nincs duzzanat, nincs láz, így az arcüreg gyulladást is kizárnám. Volt korábban már jó pár foghúzásom, de pár nap után már nem volt panasz.
Miért lehet a probléma? Ha nem javul, kihez fordulhatok?
Jó reggelt kívánok!
Az én kis rövid történetem az eltávolítással kapcsolatban, amely 1 hete történt, az erős injekciónak hála probléma mentesen, de az elkövetkezendő hét szörnyű fájdalma, napi 3x fájdalomcsillapító, enni nem tudok, alvásról nem is beszélek. Valami benne maradt, de az íny alatt,de érezhető ami hozzáér az arcomhoz is, szúr,be is van gyulladva rendesen körülötte minden és dagadt az arc.
Mi a teendő ilyenkor? Hozzáteszem 2 hetet vártam az időpontra majd még egy hét a leiírtakra. Szörnyű érzés.
Köszönöm ha ségít akár egy tanáccsal is.
Szép napot!
Tiszteltelem!
58 éves vagyok, sajnos a fogaim elég rosszak már, fogínysorvadasom is van. A bal hátsó, felső fogam a röntgen szerint beleér az arcüregembe. 2 évvel ezelőtt kihúzták a másik oldalon és ott nem vették észre , és műtétre is szükségem volt, hogy rendbe legyen. Másfél évbe telt mire azt mondhattam, hogy úgy-ahogy meggyógyult. Most kiderült, hogy csontritkulásom van és kellene szednem biszfoszfonát tartalmú gyógyszert. Nagyon nem szeretném szedni, mert félek a hosszútávú mellékhatásától. A véleményükre vagyok kíváncsi ,mert én hiába mondtam a reumatológusomnak, azt mondta, hogy egy évig próbáljuk ki. De ez nem egy évre szól, sajnos. Biztos, hogy nagyon sok foghúzás vár rám még, hiszen van még 17 fogam. Idén januárban húztak egyet, de már kezd fájni az egy másik is. Nagyon vigyázok pedig, odafigyelek a szájápolásra. Mit tanácsolnak?
Előre is köszönöm a választ.
Tisztelettel: Anikó
Először is köszönöm mindannyiunk nevében, hogy ilyen segítőkészek, és tanácsokkal ellátnak minket, példaértékű!
Az én esetemben egy régóta húzódó cisztáról van szó, ami a felső jobb 2-es gyökérkezelt fogamnál alakul ki. Április elején kihúzta a fogorvosom a fogat, reméltem hogy ezzel megoldódik, kitisztul a ciszta helye. Most, 3 hónappal későbbi CT és röntgen felvételen is ugyanúgy látszik a sötét folt a fogam helyénél, illetve átnyúlva a szemfogam gyökércsúcsához is- ahogy eddig is. Kikértem egy – a környékünkön nagyon jó hírnevű – arc- és szájsebész véleményét, és azt mondta a doktor úr, hogy ez 1, másfél éven belül el fog tűnni, be fog csontosodni az a rész. Nekem mégis fura, hogy nem történt változás a húzás óta. Mi a véleményük erről, valóban rendben lehet így a ciszta (helye) ?
Köszönöm válaszukat előre is!
Üdvözlettel,
Nikolett