A kezelésekről

Minden, amit a fogpótlásokról tudni szeretne

Esztétikus fogpótlások

A fogak pótlása sok embert érint, és mindenki tele van kérdésekkel: mit is jelent az a bizonyos pótlás, hogyan zajlik a kezelés, milyen lesz az eredmény?

Szakértőnk, dr Sápi Béla, a konzerváló fogászat és a fogpótlástan specialistája most bemutatja Önnek a fogpótlási lehetőségeket és a kezelések menetét.

Fogpótlás készítésére akkor van szükség, ha az adott fog (fogak) oly mértékben szuvas, sérült, kopott, hogy azt már töméssel nem lehet korrigálni, vagy pedig akkor, ha foghiányt szeretnénk pótolni. Ilyenkor minden esetben szükség van lenyomat készítésére és a fogtechnika bevonására.

 

A fogpótlások 2 nagy csoportja

A fogpótlásokat két nagy csoportra oszthatjuk:

  • rögzített (fix)
  • és kivehető pótlásokra.

Mi a különbség a két pótlásfajta között?

A fix fogpótlásokat a maradék fogakhoz vagy implantátumokhoz rögzítjük a páciens számára oldhatatlan módon, ellentétben a kivehető pótlásokkal, melyeket a páciens is könnyen el tud távolítani a szájából, hiszen a pótlás minden horgonya és pillére között oldható a kapcsolat.

 

Milyen fogpótlások tartoznak ezekbe a csoportokba?

Fix fogpótlások: betét, korona és híd, ezek csapos megoldásai

Kivehető fogpótlások: részleges lemezes fogpótlások kapocs elhorgonyzással vagy precíziós (rejtett) elhorgonyzással és a teljes lemezes fogpótlások.

 

Nézzük meg sorban a fogpótlásokat egy-egy esettanulmány példáján keresztül.

 

Betét

Mi is az a betét és mely esetekben alkalmazzuk?

A betét (inlay/onlay) tulajdonképpen egy speciális tömés, melyet lenyomatvételezés után a fogtechnika készít el, és egyben, szilárd formában kerül becementezésre a fogba a fogorvos által egy következő alkalommal. Anyagát tekintve készülhet kompozitból (grádia), kerámiából és aranyból is. A legtöbb esetben készülő grádiabetétet a kifejezett magas esztétikai megjelenés, teherbíró-képesség és pontosság jellemzi.

Elsősorban

  • nagyméretű szuvasodás esetén vagy
  • nagyobb fogtörések helyreállítására alkalmazzuk, illetve
  • a gyökérkezelt fogak végleges helyreállításában 

is nélkülözhetetlen.

 

Hogyan készül el a betét?

1. lépés: konzultáció, szájvizsgálat, röntgenvizsgálat, a kezelési terv elkészítése:

Jelen esetben páciensünk azzal a panasszal érkezett rendelőnkbe, hogy a jobb alsó őrlőfogából kiesett a régi amalgámtömés, és az előtte lévő fogak amalgámtöméseit is zavaróan csúnyának találja.

fogpotlas-amalgamtomesek.png#asset:40553

 

Mint a vizsgálatból kiderült, a régi amalgámtömései már nem biztosítottak megfelelő záródást, ezért mind funkcionális, mind esztétikai szempontból cserére szorultak. A fogpótlás lehetőségeit mérlegelve a nagyfokú foganyaghiány miatt a betétek mellett döntöttünk.

2. lépés: a régi amalgámtömések eltávolítása, a fogak előkészítése a betétekhez, lenyomatvételezés és ideiglenes tömés készítése.

fogpotlas-amalgamtomes-eltavolitasa.png#asset:40554

3. lépés: a fogtechnikai laboratóriumban elkészült betétek ellenőrzése és beragasztása.

A szép végeredmény önmagáért beszél.
fogpótlas-amalgamtomesek-csereje-betetekre.png#asset:40555

 

Koronák és hidak

Mi is az a korona és mikor alkalmazzuk?

A korona egy olyan fogpótlás, mely beborítja a fog klinikai koronájának megfelelően előkészített felszínét, és arra cementtel rögzül. Koronát akkor készítünk, ha

  • az adott fog nagymértékben destruált, több felszínen szuvas/tömött,
  • gyökértömött őrlőfogak végleges ellátására,
  • metszőfogak éli részének kiterjedt hiányakor (lásd a 4-5. képet) és
  • egyes fogak esztétikai, helyzeti rendellenességének korrekciója

céljából is.

A korona anyaga szerint lehet fém-kerámia, cirkónium-kerámia, préskerámia és készülhet cirkónium-dioxidból (monolith-/fullcirkón korona).

Az alábbi esetben jól látható a különbség, hogy mikor szükséges a metszőfogak éli sérüléseit pótlással ellátni és mikor oldható meg ez egyszerű töméssel.

fogpotlas-korona-serult_nagymetszo.png#asset:40556

 

A jobb felső nagymetsző kisebb traumát szenvedett, csak az alsó 1/3 sérült, ennél a fognál tömés mellett döntöttünk, míg a bal felső nagymetsző 2/3-a letörött, ennél a fognál szükséges volt a megfelelő endodonciai ellátás után a korona elkészítése.

fogpotlas-korona-serult_nagymetszo-ideiglenes_koronaval.png#asset:40557

A páciens mosolya teljesen megújult!

 

Mi is az a híd és mikor alkalmazzuk?

A fogászati híd egy olyan fogpótlás, amellyel a hiányt pótló műfogakat (hídtest) a maradék fogakra, gyökerekre vagy azokat helyettesítő implantátumokra (hídpillér) cementtel rögzítjük.

Hidat elsősorban akkor készítünk, amikor

  • foghiány áll fenn és a hiányt határoló fogak már nagymértékben destruáltak és/vagy
  • a hiány pótlása implantátummal valamely okból nem megoldható.

A híd anyaga lehet fém-kerámia, cirkónium-kerámia és készülhet cirkónium-dioxidból (fullcirkón híd).

 

Fémkerámia korona/híd

A fémkerámia pótlások esetében egy belső kobalt-króm ötvözet adja a belső, merev vázat, amely cementtel rögzül a fogra (vagy a fogakra), és  erre kerül ráégetéssel az esztétikus, fogszínű kerámia. Előnye, hogy költségkímélőbb a többi pótlással szemben, és ezzel a „hagyományos módszerrel” is tartós és esztétikailag kielégítő pótlások készíthetőek. Hátránya, hogy a belső szürke fémváz miatt a készülő pótlások kevésbé áttetszőek, esztétikailag elmaradnak a cirkónium-kerámia és préskerámia pótlásokkal szemben. Elsősorban azon pácienseinknek ajánljuk, akiknek a hátsó régióban kell koronát alkalmazni vagy a fogpótlás híddal történne a foganyag vagy a fog(ak) pótlására.

 

Hogyan készül el egy fémkerámia pótlás?

1. lépés: konzultáció, szájvizsgálat, röntgenvizsgálat, a kezelési terv elkészítése.

Jelen esetben páciensünk azzal a panasszal jelentkezett nálunk, hogy jobb felső első nagyőrlőjét már évekkel ezelőtt elvesztette, és szerette volna pótoltatni. Mivel a vizsgálatokból és a röntgenfelvételekből kiderült…

fogpotlas-hid-rtgfelvetel.png#asset:40558

 

…hogy implantátum behelyezéséhez az alacsonyan elhelyezkedő arcüreg miatt csontpótlásra (sinus-liftre) is szükség lett volna, a páciens inkább a hídpótlás mellett döntött. A fogimplantátum veszélyei közé tartozik a kilazulás, kiesés, ami megfelelő csontállomány (valamint a szakszerű beültetés és helyes fogápolás esetén) szinte teljesen kizárható.

 

2. lépés: a hiányt határoló fogak előkészítése a hídpótláshoz, lenyomatvételezés és ideiglenes koronák készítése.

Az előkészített (lecsiszolt) fogak többnyire így néznek ki:

fogpotlas-hid-csiszolas_utan.png#asset:40559

 

3. lépés: a fogtechnikai laboratóriumban elkészült fémkerámia hídpótlás ellenőrzése a mintán. fogpotlas-hid_fogtechnika1.png#asset:40560fogpotlas-hid_fogtechnika2.png#asset:40562

 

Jól megfigyelhető a belső kobalt-króm váz és a rajta elhelyezkedő kerámia leplezés (a leplezés a pótlás külső, látható részét jelenti).

4. lépés: a pótlás végleges rögzítése

Amennyiben a pácienssel kooperálva mindent rendben találunk mind funkcionálisan, mind esztétikailag, akkor következik a végleges rögzítés, a pótlás beragasztása.

fogpotlas-hid-beragasztva.png#asset:40564

Íme, a szép és tartós hídpótlás!

 

Cirkónium-kerámia korona/híd

A cirkónium-kerámia pótlás nagy előnye a fémkerámiával szemben, hogy a belső váza cirkónium-dioxidból készül, mely egy fogszínű anyag. Ennek köszönhetően ezen pótlások természethűbbek, megtévesztésig hasonlítanak a maradó fogak optikai tulajdonságaihoz. Ezenfelül a cirkónium-kerámia koronák az úgynevezett CAD/CAM (Computer Aided Design/ Computer Aided Manufacturing), azaz a fogtechnikai laboratóriumban számítógép által vezérelt mind a tervezés, mind a megmunkálás) technológiával készülnek, mely kiemelten magas, ezredmilliméter (3 mikron) pontosságú illeszkedést biztosít pótlásaink számára.

Ez garantálja a hosszú távú élettartamot és igazán kényelmessé teszi a pótlást viselője számára.

Elsősorban azon pácienseinknek ajánljuk, akiknek

  • az elülső régióban szükséges a fogakra koronát vagy a fogak pótlására hidat készíteni.

 

Hogyan készül el egy cirkónium-kerámia pótlás?

1. lépés: konzultáció, szájvizsgálat, röntgenvizsgálat, a kezelési terv elkészítése.  

Jelen esetben páciensünk azzal a panasszal érkezett rendelőnkbe, hogy a bal felső részen érez fájdalmat. Mint a vizsgálatokból kiderült, több foga is (a bal felső szemfog és a két kisőrlő) oly mértékben sérült volt, hogy először a panaszt okozó gyulladásokat kellett gyökérkezeléssel megszüntetnünk.

fogpotlas-hid2-röntgenfelvetel.png#asset:40569

Ezután a fogak végleges funkcionális és esztétikai ellátására fogpótlásra volt szükség. Mivel esztétikailag kiemelt fontosságú területről volt szó, cirkónium-kerámia pótlások mellett döntöttünk.

2. lépés: a fogak előkészítése a koronákhoz, lenyomatvétel és ideiglenes koronák készítése.

fogpotlas-hid2-csiszolas_utan.png#asset:40570

 

A fenti képen megfigyelhető, hogyan néztek ki a fogak az előkészítés után.

 

3. lépés: a fogtechnikai laboratóriumban elkészült cirkónium-kerámia pótlás ellenőrzése a mintán.

fogpotlas-hid2_fogtechnika1.png#asset:40571fogpotlas-hid2_fogtechnika2.png#asset:40572

 

Jól látszik a belső fogszínű cirkónium-dioxid váz és a rajta elhelyezkedő kerámia leplezés.

4. lépés: a pótlás végleges rögzítése

Amennyiben a pácienssel kooperálva mindent rendben találunk mind funkcionálisan, mind esztétikailag, akkor következik a végleges rögzítés, a pótlás beragasztása.

fogpotlas-hid2-beragasztva.png#asset:40573

Figyelje meg a pótlás magas esztétikáját!

 

Préskerámia korona

A préskerámia (porcelán) korona egy speciális, professzionális koronatípus, melyet elsősorban frontfogak helyreállítására használunk. Legnagyobb előnye a kiemelten magas esztétikai megjelenése, mely annak köszönhető, hogy az egész fogmű egy fémmentes, természethű színű, az eredeti foggal megegyező transzparenciájú kerámiából készül.

Tehát a fém-kerámia, illetve a cirkónium-kerámia leplezésű koronákkal ellentétben nem válik külön a váz és a leplezés a készítés során. Ez a tulajdonsága azért is előnyös, mert kisebb rétegvastagságot igényel, az elkészült korona kényelmesebb, komfortosabb lesz viselője számára. Teljesen biokompatibilis, hipoallergén anyagból készül, így egyáltalán nem kell tartani allergiás reakciótól sem. Hátrányos tulajdonsága, hogy törékenysége miatt nagyobb teherbírású fogakra (őrlőfogak) és foghiányok pótlására nem alkalmas.

Elsősorban azon pácienseinknek ajánljuk, akik

  • a front régióban kiemelkedően magas esztétikai igényt támasztanak a végeredménnyel szemben.

Hogyan készül el egy préskerámia pótlás?

1. lépés: konzultáció, szájvizsgálat, röntgenvizsgálat, a kezelési terv elkészítése.

Jelen esetben egy 21 éves fiatal lány kereste fel fogászatunkat azzal a panasszal, hogy felső metszőfogai pár éve egy trauma miatt megsérültek. Akkoriban el is látták őket, de a megoldás esztétikája egyáltalán nem nyerte el a tetszését.

fogpotlas-preskeramia_korona-serult_metszofog.png#asset:40574

 

Mint a vizsgálatokból kiderült, a bal felső nagymetsző és kismetsző is elhalt a sérülés következtében, ezért itt gyökérkezelésre is szükség volt, mielőtt nekiláttunk a préskerámia koronák készítésének.

fogpotlas-preskeramia_korona-rontgenfelvetel.png#asset:40576

 

A másik oldalon a nagymetsző teljesen egészséges maradt, de a kismetszöfog nagy felületen letörött mind a külső, mind a belső felszínén, emiatt erre a fogra is koronát terveztünk.

2. lépés: a fogak előkészítése a koronákhoz, lenyomatvétel és ideiglenes koronák készítése.

A lenyomatvétel előtt – mint minden korona készítésénél – itt is szükség volt a fogak preparálására, hogy megfelelő helyet és retenciót teremtsünk a pótlások számára.

fogpotlas-preskeramia_korona-elokeszitett_metszofog.png#asset:40577

 

Természetesen, amíg a koronák elkészültek a fogtechnikai laboratóriumban, addig sem maradt páciensünk „fog nélkül”: a csiszolással egy időben ideiglenes koronákat készítettünk a fogcsonkokra.

fogpotlas-preskeramia_korona-metszofog_koronaval.png#asset:40578

Az ideiglenes koronák nagyon esztétikusak, ám fontos tudni, hogy közel sem olyan strapabíróak, mint a végleges pótlások. Ezért a végleges pótlás felkerüléséig nem szabad nagy terhelésnek kitenni.

 

3. lépés: a préskerámia korona esztétikai korrekciója a laboratóriumban.

Ez a munkafázis a páciens és a fogtechnikus kolléga között zajlik, azzal a céllal, hogy az egyedi igényeknek maximálisan meg tudjunk felelni.

fogpotlas-preskeramia_korona-fogtechnika.png#asset:40579

 

Itt lehetőség van az egyedi forma, a tökéletes szín és színezettség kialakítására a gipszmintán a páciens kéréseinek megfelelően.

 

4. lépés: a végleges korona ellenőrzése és beragasztása.

Az elkészült koronákat ellenőrizzük a szájban is, hogy minden funkcionális és esztétikai kritériumnak megfeleljenek, majd következik a ragasztás. A koronákat, speciális, úgynevezett adhezív technikával rögzítjük a fogakhoz, mely igen tartós és hosszútávú ragasztást eredményez.

fogpotlas-preskeramia_korona-metszofog__vegleges_koronaval.png#asset:40580

Látható, hogy a préskerámia koronák valóban gyönyörű mosolyt eredményeznek!

 

A csapok szerepe

Pótlások készítése előtt a gyökérkezelt fogakat azok törékenysége miatt szinte minden esetben csapokkal látjuk el, ezzel megnöveljük az ellenálló képességüket, szilárdságukat, csökkentjük az esetleges fogtörések kockázatát.

Az előbbiekben ismertetett esetekben a gyökérkezelt fogaink megerősítése előre gyártott üvegszálas csapokkal és kompozit csonkkiegészítésekkel történt.

 

Az üvegszálas csapok előnye

fogpotlas_csapok.jpg#asset:40581

 

Az üvegszálas csapok előnye, hogy lenyomatvételezés nélkül, egy ülésben behelyezhetők, esztétikusak, fogszínűek és rugalmassági együtthatójuk közelebb áll a fogéhoz, mint az öntött csapoké így kevésbé van repesztő hatásuk a foggyökerekre nézve.

fogpotlas_csapok_letort_metszofog.jpg#asset:40582

A képeken egy a bal felső metszőfogát letört páciens fogai szerepelnek.

fogpotlas_csapok_letort_metszofog-csapokkal.jpg#asset:40583

A fracturált fogat a gyökértömés után üvegszálas csappal és kompozit felépítéssel láttam el.

fogpotlas_csapok_letort_metszofog-keszen.jpg#asset:40584Íme, az elkészült fogpótlás!

 

Az öntött csapok

Azonban az üvegszálas csapokat csak akkor tudjuk alkalmazni, ha elegendő saját foganyag áll rendelkezésünkre. Amennyiben már túlságosan sérült fogról van szó, lenyomatvétel készítésére és a fogtechnikai laboratórium bevonására van szükség. A laborral készíttethetünk szürke színű Co-Cr ötvözetből öntött csapokat, illetve elsősorban az esztétikailag fontos területeken fogszínű cirkónium-dioxid vagy úgynevezett individuális üvegszálas csapokat.

Hogyan készül el egy öntött csap?

1. lépés: konzultáció, szájvizsgálat, röntgenvizsgálat, a kezelési terv elkészítése, és amennyiben szükséges, endodonciai (gyökér)kezelés.

Jelen esetben páciensünk azzal a panasszal érkezett, hogy a jobb felső második kisőrlőjén lévő régi korona és az alatta lévő fog egy jelentős része is letörött. Mint a vizsgálatokból kiderült, szükség volt a régi inkomplett gyökértömés cseréjére, revíziójára is. Mivel a saját foganyag igen jelentős része hiányzott, öntött csap készítése mellett döntöttünk.

fogpotlas-csap_ontott-01.png#asset:40585

 

2. lépés: a fogak előkészítése öntött csaphoz, lenyomatvétel.

A gyökércsatorna előkészítése úgy zajlik, hogy az elkészített gyökértömésből eltávolítunk annyit, amennyi szükséges az elkészítendő csap retenciójához. A fog megmaradt koronai részéből elvesszük az alátámasztatlan, meggyengült, esetlegesen szuvas részeket, majd ezután következik a lenyomatok készítése a labor számára.

3. lépés: a csap próbája, beragasztása, lenyomatvételezés a pótláshoz és ideiglenes korona rögzítése a fogcsonkon.

fogpotlas-csap_ontott-02.png#asset:40586

fogpotlas-csap_ontott-03.png#asset:40587

fogpotlas-csap_ontott-04.png#asset:40588

 

4. lépés: A fogtechnikai laboratóriumban elkészült fémkerámia korona ellenőrzése a mintán. 

Amennyiben a pácienssel kooperálva mindent rendben találunk mind funkcionálisan, mind esztétikailag, akkor következik a végleges rögzítés, a pótlás beragasztása.

fogpotlas-csap_ontott-05.png#asset:40589

 

Hogyan készül egy individuális esztétikus csap?

1. lépés: konzultáció, szájvizsgálat, röntgenvizsgálat, a kezelési terv elkészítése, és amennyiben szükséges, endodonciai (gyökér)kezelés.

Jelen esetben páciensünk azzal a problémával érkezett hozzánk, hogy régi csapos-koronája a jobb felső nagymetszőjéből többszöri visszaragasztás ellenére is gyakran kiesik, és ez mind funkcionálisan, mind esztétikailag nagyon zavarja.

fogpotlas-csap_egyindividualis_esztetikus-01.png#asset:40590

 

A régi csap rögzítettsége nem volt már megfelelő, ezért új, esztétikus (fogtechnikai laboratórium által készített üvegszálas) csap és rajta rögzülő cirkónium-kerámia korona mellett döntöttünk. Mint a klinikai és röntgenvizsgálatokból kiderült, a csapozás előtt itt is szükség volt a régi gyökértömés revíziójára is.

 

2. lépés: a fogak előkészítése esztétikus csaphoz, lenyomatvétel.

A gyökércsatorna előkészítése úgy zajlik, hogy az elkészített gyökértömésből eltávolítunk annyit, amennyi szükséges az elkészítendő csap retenciójához. Mivel üvegszálas csap esetében a csapunk speciális adhezív technikával fog rögzülni a gyökérben, elég rövidebben bevezetni a csatornába, mint a cementtel ragasztott, Co-Cr öntött csapokat, így a repesztő hatás is csökken.

fogpotlas-csap_egyindividualis_esztetikus-02.png#asset:40591

 

A fog megmaradt koronai részéből elvesszük az alátámasztatlan, meggyengült, esetlegesen szuvas részeket, majd ezután következik a lenyomatok készítése a labor számára.

 

3. lépés: a csap próbája, beragasztása, lenyomatvételezés a pótláshoz és ideiglenes korona rögzítése a csapcsonkon.

fogpotlas-csap_egyindividualis_esztetikus-03.png#asset:40592fogpotlas-csap_egyindividualis_esztetikus-04.png#asset:40593

 

4. lépés: a fogtechnikai laboratóriumban elkészült cirkónium-kerámia korona ellenőrzése a mintán. 

Amennyiben a pácienssel kooperálva mindent rendben találunk mind funkcionálisan, mind esztétikailag, akkor következik a végleges rögzítés, a pótlás beragasztása.

fogpotlas-csap_egyindividualis_esztetikus-05.png#asset:40594

 

Részleges lemezes fogpótlások

A részleges lemezes fogpótlás egy olyan – a megmaradt fogakon is elhorgonyzott – fogmű, mely a szájban több helyet foglal el, mint a természetes fogazat, mert beborítja a szájnyálkahártya jelentős részét is.

Nagy előnye, hogy a hiányzó fogak mellett a fogmedernyúlvány (processus alveolaris) elsorvadt részét is tudjuk vele pótolni. Kapcsolata a maradék fogakkal a páciens számára is könnyen oldható.

Akkor van szükség ilyen kivehető fogpótlás készítésére, ha a páciensünknek

  • túl nagyfokú foghiánya van ahhoz, hogy fix pótlást (hidat) készítsünk és
  • fogimplantátum/implantátumok behelyezésére valamely okból nincs lehetőség.

A részleges lemezes fogpótlások anyaga az esetek többségében fém (kobalt-króm ötvözet) és műanyag (akrilát) kombinációja. A megmaradt fogakon való elhorgonyzás szerint készíthetünk:

  • öntött kapcsos,
  • csúsztatós és
  • teleszkópos

kivehető pótlásokat.

Öntött kapoccsal elhorgonyzott részleges lemezes fogpótlás

Ezen pótlás esetében a kivehető fogpótlás a maradék fogakhoz fém (kobalt-króm) kapcsokkal van elhorgonyozva. Legnagyobb előnye, hogy a pótlás elkészítéséhez nincs szükség a természetes fogak különösebb előkészítéséhez (csiszolásához). Ennek ellenére a legtöbb esetben azokra a fogakra, melyekre a kivehető pótlás kapcsolódik, a jobb stabilitás érdekében, illetve, azért, hogy a hosszú távú funkcionalitás biztosítva legyen, kapocstartó koronákat javaslunk.

Mivel ez a pótlásfajta nem tartalmaz speciális, finommechanikai eszközöket, elkészítése gyorsabb és természetesen költségkímélőbb is. Hátránya egyrészt az, hogy a hiányt határoló fogakat nagymértékben megterheli, hosszú távon stabilitásuk és ezzel együtt a pótlás stabilitása is csökkenhet, másrészt pedig az esztétikailag igen előnytelen fémkapcsok elhelyezkedése.

 

Hogyan készül egy öntött kapoccsal elhorgonyzott részleges lemezes fogpótlás?

1. lépés: konzultáció, szájvizsgálat, röntgenvizsgálat, a kezelési terv elkészítése. 

Jelen esetben a hölgypáciensünk azzal a panasszal érkezett, hogy pár hónapja több fogát is el kellett távolítani, és azóta sem funkcionálisan, sem esztétikailag nincs kibékülve fogai állapotával.

fogpotlas-reszleges-lemezes-elotte.jpg#asset:40595

 

A páciens fogimplantátumok behelyezését anyagilag nem tudta vállalni, illetve a megmaradt természetes fogait nem szerette volna bármilyen egyéb pótláshoz lecsiszoltatni, így az öntött kapcsos kivehető pótlás mellett döntöttünk.

fogpotlas-reszleges-lemezes-rontgenfelvetel.jpg#asset:40596

2. lépés: lenyomatvétel.

Ebben az esetben nem volt szükség a fogak előkészítésére (csiszolására). A fogak tisztítása (depurálása) után következhetett is a lenyomatok elkészítése és a harapási forma meghatározása, rögzítése.

3. lépés: fogpróba.

A laborban elkészített próbafogsorral leellenőriztük, hogy a funkciót és az esztétikai követelményeket tekintve is minden megfelelő a páciens számára.

fogpotlas-reszleges-lemezes-fogproba.jpg#asset:40597

 

Mivel mindent rendben találtunk, készre is kérhettük a fogpótlást a fogtechnikai laboratóriumtól.

 

4. lépés: a végleges pótlás ellenőrzése és átadása.

fogpotlas-reszleges-lemezes-ellenorzes1.jpg#asset:40598

A felső állcsontra készült fogpótlásnál (fenti kép) remekül látszik, hogy a maradó fogaknál több helyet foglal el a kivehető pótlás, a szájpadlás egy részét is beborítja a funcionalitáshoz nélkülözhetetlen fémlemez.

Az alsó állcsontra készült fogpótlásnál (lenti kép) jól megfigyelhetők az öntött kapcsok.
fogpotlas-reszleges-lemezes-ellenorzes2.jpg#asset:40599

 

Ezek az öntött kapcsok a pótlás viselésekor sajnos nem túl esztétikusak, ám van, amikor eme hátrány ellenére is ez a fogpótlás jelenti a megoldást.

fogpotlas-reszleges-lemezes-utana.jpg#asset:40601

 

Precíziós (csúsztatós) elhorgonyzású részleges lemezes fogpótlás

Ezen pótlás esetében a kivehető fogpótlás a maradék fogakhoz finommechanikai eszközzel, legtöbbször csúsztatóval van elhorgonyozva. Egyik nagy előnye, hogy az öntött kapcsokkal ellentétben itt az elhorgonyzás a pótlás belsejében található, tehát külső szemlélő számára abszolút észrevehetetlen.

Másik előnyös tulajdonsága az öntött kapcsos pótláshoz képest a finommechanikus kapcsolódás, mely jobb rögzítettséget, magabiztosabb használatot eredményez viselőjének. Hátrányos tulajdonsága, hogy a megmaradt természetes fogakat elő kell hozzá készíteni, egy fix részhez (híd/sín) van szükség, melyhez a kivehető rész kapcsolódik.

Ezért is nevezik ezen pótlásokat kombinált fogpótlásoknak.

Hogyan készül el egy csúsztatóval elhorgonyzott részleges lemezes fogpótlás?

1. lépés: konzultáció, szájvizsgálat, röntgenvizsgálat, a kezelési terv elkészítése. 

Jelen esetben a páciensünk azzal a panasszal jelentkezett rendelőnkben, hogy régi alsó pótlása és több felső foga is meglazult, mozgathatóvá vált és krónikus fájdalom is gyötörte mind az alsó, mind a felső állcsonton.

Mint a vizsgálatokból és a röntgenfelvételekből kiderült…

fogpotlas-precizios_reszleges_lemezes-rontgenfelvetel.png#asset:40602

 

…szükség volt az alsó pótlás és több gócos fog eltávolítására is a gyulladások és a mozgathatóság miatt. Mindezek után fix pótlást már nem tudtunk készíteni páciensünk számára.

Ezért a felső állcsontra csúsztatós (kombinált) fogpótlást terveztünk, az alsó állcsontra pedig teleszkóp elhorgonyzású kivehető fogpótlást.

fogpotlas-precizios_reszleges_lemezes-elokeszites.png#asset:40604

 

2. lépés: a megmaradt fogak preparálása (csiszolása), lenyomatvételezés a fix pótláshoz (fémkerámia híd), ideiglenes híd készítése.

3.   lépés: a fix pótlás próbája, majd lenyomatvételezés a kivehető pótláshoz és a harapási forma meghatározása, rögzítése.

fogpotlas-precizios_reszleges_lemezes-kombinalt_fogpotlas_fix_resze.jpg#asset:40605

A fenti képen a kombinált (csúsztatós) fogpótlás fix részén jól megfigyelhető a fémvázhoz kapcsolódó nyúlvány (patrixrész), amelyhez a kivehető rész perselye (mátrixrész) patentszerűen kapcsolódni fog.

 

4. lépés: fogpróba

A laborban elkészített próbafogsorral ellenőriztük, hogy minden megfelelő a páciens számára, mind funkcionálisan, mind esztétikailag. Mivel mindent rendben találtunk, készre is kérhettük a fogpótlást a fogtechnikai laboratóriumtól.

 

5. lépés: a végleges pótlás ellenőrzése és átadása. 

A kombinált fogpótlás fix része,
fogpotlas-precizios_reszleges_lemezes-kombinalt_fogpotlas_fix_resze_szajban.png#asset:40606

A hídpótlás a szájban véglegesen, a páciens számára oldhatatlan módon(cementtel) rögzítve van, rajta a külső pátrixrész, melyhez a kivehető rész mátrix (persely) része kapcsolódik.

A kombinált fogpótlás kivehető része.

fogpotlas-precizios_reszleges_lemezes-kombinalt_fogpotlas_kiveheto_resze.png#asset:40607

 

Ez a páciens által is bármikor, könnyen eltávolítható rész, benne a mátrixrésszel, mely a fix pótlás pátrixrészéhez kapcsolódik.

fogpotlas-precizios_reszleges_lemezes-kombinalt_fogpotlas_kiveheto_resze_szajban.png#asset:40608

Íme a kezelés után készült röntgenfelvétel.

fogpotlas-precizios_reszleges_lemezes-rontgenfelvetel-utana.png#asset:40609

A fogpótlások kezelésének része a rendszeres fogászati kontrollokon való részvétel is. Ilyenkor szinte mindig készül kontrollröntgen is, hogy a kezelőorvos ellenőrizni tudja a fogak és pótlások állapotát, kizárja a gyulladásos folyamatok jelenlétét.

fogpotlas-precizios_reszleges_lemezes-kombinalt-utana.png#asset:40610

Íme, a páciens megújult, örömteli mosolya!

 

Teleszkóp elhorgonyzású részleges lemezes fogpótlás

Ezen pótlást abban az esetben készítjük, amikor páciensünknek

  • már csak néhány foga maradt.

Ezeket a fogakat igen értékes és fontos rögzítőelemként használhatjuk fel a kivehető protézis rögzítésére, így a teljes lemezes fogpótláshoz képest a stabilitás nagymértékben növelhető. Ebben az esetben a megmaradt fogakra fém-borítósapkákat (primer teleszkópokat készítünk) melyek a fogak klinikai koronáinak teljes felszínét borítják.

fogpotlas-reszleges_lemezes_teleszkopos-szajban.jpg#asset:40611

 

A kivehető fogsor belsejébe pedig a primer teleszkópok befogadására precízen kialakított belső hüvelyeket készítünk (szekunder teleszkóp).

fogpotlas-reszleges-lemezes_teleszkopos-kinezet.jpg#asset:40612

 

A primer és a secunder teleszkópok közötti súrlódás lesz az, ami a fogsort megfelelően elhorgonyozza és stabilabbá, kényelmesebbé teszi viselője számára. Nagy előnye az, hogy ha a pótlást tartó fogak a későbbiekben valamiért menthetetlenné válnának, a pótlás egyszerűen átalakítható teljes fogsorrá (lenti kép), és legtöbbször nincs szükség új pótlás készítésére.

fogpotlas-reszleges-lemezes_teleszkopos-kinezet-szajban.jpg.png#asset:40613

 

Hogyan készül el egy teleszkóp elhorgonyzású fogpótlás?

1. lépés: konzultáció, szájvizsgálat, röntgenvizsgálat, a kezelési terv elkészítése.

Jelen esetben a páciens azzal a panasszal érkezett, hogy a foghiányai nagymértékben zavarják az étkezésben és esztétikai értelemben is.

Hogyan készül el egy teleszkóp elhorgonyzású fogpótlás?

  • lépés: konzultáció, szájvizsgálat, röntgenvizsgálat, kezelési terv készítés:

Jelen esetben a páciens azzal a panasszal érkezett, hogy a foghiányai nagymértékben zavarják az étkezésben és esztétikailag is. (53. kép)

A klinikai és röntgenvizsgálatokból kiderült…

fogpotlas-reszleges-lemezes_teleszkopos-rontgenfelvétel.jpg#asset:40614

 

…hogy az alsó állcsonton megmaradt két fog még stabil, és remekül szolgálhat egy kivehető pótlás megerősítéséhez, egy teleszkópos fogpótlás készítéséhez. A felső állcsontra kombinált (csúsztatós) fogpótlást terveztünk.

 

2. lépés: a fogak előkészítése a primer teleszkópokhoz, csiszolás, lenyomatvételezés és ideiglenes koronák készítése.

fogpotlas-reszleges-lemezes_teleszkopos-fogak_elokeszitese.jpg#asset:40615

Az előkészített fogak így néztek ki.

 

3. lépés: lenyomatvételezés a primer teleszkópokkal, harapási forma meghatározás, rögzítése.

 

4. lépés: fogpróba.

A laborban elkészített próbafogsorral ellenőriztük, hogy minden megfelelő a páciens számára, mind funkcionálisan, mind esztétikailag. Mivel mindent rendben találtunk, készre is kérhettük a fogpótlást a fogtechnikai laboratóriumtól.

 

5. lépés: a végleges pótlás ellenőrzése és átadása.

fogpotlas-reszleges-lemezes_teleszkopos-fogproba.jpg#asset:40616

 

fogpotlas-reszleges-lemezes_teleszkopos-utana.jpg#asset:40617

Teljes lemezes fogpótlás

A teljes lemezes fogpótlás egy olyan teljes egészében kivehető fogmű, amelyet fogatlan állcsonttal rendelkező pácienseinknek készítünk. Elhorgonyzását a fogatlan állcsontok szájüregi felszíne, a rágóizmok, mimikai izmok és bizonyos fizikai tényezők (ventilhatás, kapilláris nyomás, rágónyomás) adják. Ezért a részleges lemezes pótlásokkal ellentétben redukció nem lehetséges, maximálisan ki kell terjesztenünk az elhorgonyzást biztosító összes anatómia felszínre. Ez a fogpótlásfajta a fogakon kívül az elsorvadt fogmedernyúlványt (processus alveolarist) is pótolja.

Anyaga keményakrilát.

Hogyan készül el egy teljes lemezes fogpótlás?

1. lépés: konzultáció, szájvizsgálat, röntgenvizsgálat, a kezelési terv elkészítése.

Jelen esetben kedves, idős páciensünk azzal a problémával érkezett, hogy a régi kivehető pótlásai funkcionálisan már nem megfelelőek, újakat szeretne.

A vizsgálatokból és röntgenfelvételekből kiderült…

fogpotlas-teljes_lemezes-rongtenfelvetel.png#asset:40618

 

…hogy a felső állcsonton megmaradt fogai már nem tarthatók meg, így azok eltávolítása után alulra és felülre is teljes lemezes kivehető pótlást terveztünk.

 

2. lépés: lenyomatok készítése speciális, az egyéni anatómiai adottságoknak megfelelően elkészített kanállal. A harapási forma meghatározása, rögzítése.

 

3. lépés: fogpróba

A laborban elkészített próbafogsorral ellenőriztük, hogy minden megfelelő a páciens számára, mind funkcionálisan, mind esztétikailag.

fogpotlas-teljes_lemezes-fogproba.png#asset:40619

A végleges műanyag (akrilát) fogak itt még viaszba vannak ágyazva: ezt a próbafogsort használjuk a próba során.

Mivel mindent rendben találtunk készre is kérhettük a fogpótlást a fogtechnikai laboratóriumtól.

4. lépés: a végleges pótlás ellenőrzése és átadása.

Az alsó fogpótlás nyálkahártya felé tekintő felszíne:

fogpotlas-teljes_lemezes-also_fogpotlas_nyalkahartya_feloli_resze.png#asset:40620

 

Az alsó fogpótlás szájüreg felé tekintő felszíne:

fogpotlas-teljes_lemezes-also_fogpotlas_szajpadlas_fele_nezo_resze.png#asset:40621

 

A felső fogpótlás nyálkahártya felé tekintő felszíne:

fogpotlas-teljes_lemezes-felso_fogpotlas_nyalkahartya_feloli_resze.png#asset:40622

 

A felső fogpótlás szájüreg felé tekintő felszíne:fogpotlas-teljes_lemezes-felso_fogpotlas_szajpadlas_fele_nezo_resze.png#asset:40623

 

A pótlások így néznek ki a szájban, avagy a páciens mosolya:

fogpotlas-teljes_lemezes-rfogpotlasok_szajban.png#asset:40624

Ha maradt még kérdése a fogpótlásokkal kapcsolatban, vagy szívesen konzultálna arról, mit lenne az Ön számára ideális fogpótlás, kérjen időpontot!

A fogpótlások árairól itt tájékozódhat.

Arról, hogy melyik a legjobb fogászati implantátum, itt írtunk.

Kiemelt cikkek