A fogorvos válaszol

A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.

Kihúzott tejfog

Kedves Doktor!

Az 5 éves fiamnak volt egy problémás tejörlő foga. (felső fogsor jobb oldali szemfog mögött elhelyezkedő tejörlő). Szuvasodás miatt betömték, majd rá egy évre begyulladt. Nyitvahagyták a fogat, antibiotikumos kezelést kapott, a gyulladás elmúlt, de továbbra is fájdalmat okozott a fiamnak, mikor rágott. Így 2 hét után visszatömték de néhány óra után újra begyulladt. Gyökérkezelni tejfogat nem akartak, az orvos elmondása szerint kockázatos a maradandó fogakra nézve és nem is hatékony igazán a módszer tejfognál, így kihúzta. Azt mondta további teendőnk nincs, szerinte felesleges helyfenntartó készülék. Mi viszont több helyen olvastuk, hogy a korai fogvesztés miatt torlódhatnak a fogak és helyfenntartó készülék alkalmazásával megelőzhető lenne a baj. Indokolt lehet ilyet felhelyezni egy 5 éves gyermeknek? Mennyire tolerálható a szájban évekig?

Köszönöm szépen a választ előre is.

Tömés cseréje

Tisztelt Uniklinik!

Májusban betömték a bal alsó 5-ös fogamat. Kezelés után diszkomfortérzetem volt a fogamban/fogamnál, feszítő, viszkető, enyhe tompa fájdalom érzéssel. Éreztem, hogy van fogam, egyszerűen nem volt kényelmes a tömés. Harapásra, hidegre és melegre, illetve kopogtatásra nem volt érzékeny. Panaszommal visszamentem a kezelőorvosomhoz, aki a tömés magasságán állított, csiszolással.
Sajnos ezek után a probléma továbbra is fennállt.
Július végén egy másik orvos röntgennel is megvizsgálta az adott fogat, ahol kiderült, hogy a tömés alatt rés látható. Kicserélte a tömést. Kezelés után mondta a doktornő, hogy a tömés alatt szúvas volt a fog. Az új plomba már alábéleléssel készült, de a fent említett probléma a felsorolt érzettel időszakosan ugyanúgy fennáll a mai napig, továbbra sem kényelmes a tömés.
Visszamentem kontrollra, ahol a fog „jól szerepelt” a vitalitás teszten, kontaktpontok vizsgálata is megtörtént a feszítő érzés miatt, illetve képalkotó felvétel is készült, ahol szintén látszik egy kisebb rés a tömés alatt. A doktornő már nem nyúlna a foghoz.
1. tömés
https://kephost.net/p/MjA1MjIzOA.jpg
2. tömés
https://kephost.net/p/MjA1MjIzOQ.jpg

Lehetséges, hogy továbbra is szúvas a fog a tömés alatt vagy „éledő” gyulladás van a háttérben? Esetleg mély tömésnél hosszabb idő míg megnyugszik a fog? Javasolt egy újabb kezelés?
Ínyproblémát, fogkövet kizárta a vizsgálat.
Válaszukat előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Éva

24 nappal bölcsesség fog műtét után

Tisztelt Doktor Úr!

Az lenne a kérdésem, hogy 24 napja volt egy fekvő alsó bölcsesség fog műtétem és kb a 21.napon kezdett el fájni a nyelvem alatt amikor nyelek, néha picit a fülem is fájdogál. Sosem voltam fülfájós. Normálisak ezek a tünetek ennyi idő után? Van egy nyirokcsomóm is megduzzadva a műtét óta az alsó álkapcsomnál. Kicsit idegesítenek ezek a tünetek. 14 nap után voltam kontrollon, ott azt mondták nagyon szépen gyógyul a seb,de idő kell még neki. Csontot is kellett eltávolítani, kert nagyon mélyen volt a fog.

Köszönöm szépen!

Elhúzódó probléma

Kedves Doktor Úr!

Olyan problémával fordulok Önökhöz, amivel már néhány hónapja küszködök. A jobb felső 4-5-6-os fogaimra egy 3-as híd került fel 2,5 éve, az 5-ös fogam hiányzik., a 4-es és 6-os fogakon pedig korona van. Ezt a koronát többször is csiszolni kellett egyébként, mert nem volt kényelmes. Sajnos minden délután, és csak délután, jellemzően 1 óra magasságában elkezd lüktetni a fogínyem ott, ahol nincs fogam. Sokszor átterjed ez a lüktető, feszítő érzés a jobb orrjáratra is, van hogy „pattog” is belül az orrom, mintha kipukkadna egy buborék. Voltam emiatt panoráma röntgenen, CBCT felvétel is készült, mert a jobb felső bölcsességfogra gyanakodott először az orvosom (ez mélyen bent ül a felső csontban). Szájsebésszel is konzultáltam, kizárta, hogy a bölcsességfoggal lenne gond, ő nem is javasolta a kivételét. Helyette annyit mondott, hogy a felvételen lát egy szürkés területet a jobb felső arcüregben, erre antibiotikumot írt fel + orrspray+inhalálást javasolt. A tüneteim viszont csak enyhültek akkor, mostanra újra visszatértek. Délelőtt és éjjel semmi bajom, de délután mindig elkezdődik ez a lüktetés. Vannak olyan napok, amikor gyengébben, van hogy erősebben és fájdalomcsillapítót kell bevennem. Fül-orr- gégészeten is jártam, ott semmi elváltozást nem vettek észre, ott azt mondták alaposabban kell tisztítani a koronát. Használok rendszeresen fogselymet + Corsodyllal öblögetek fogmosás után.Elmentem másik fogorvoshoz, aki a koronám cseréjét javasolta, szerinte nem megfelelő minőségű korona lett felhelyezve, a röntgenen látott kezdődő szuvasodást a 4-es fogban (ez a fog nem lett teljesen lecsiszolva, ezen csak egy „fél” korona van). Lehetséges, hogy ez okozza a lüktető érzést? De miért csak délután? Most úgy néz ki csináltatok új koronát, de nem örülök neki, mert nem régi a jelenlegi sem, és anyagilag sem mindegy. Ezek alapján Ön mit javasolna? A röntgen felvételeken semmilyen egyéb elváltozás nem látható. Lehetséges, hogy még mindig magas a korona, és az okozhat ilyen lüktetést esetleg? Válaszát előre is köszönöm!

Enyhe fog panaszo

Tisztelt Doktor!

Esténként van egy tompa lüktető érzés a jobb oldali hátsó fogamnál, nem zavaró, tudok aludni is. Tegnap voltam fogorvosnál, elvileg minden rendben van. Említettem neki is. Az említett fogon látható kicsi elszíneződés (sárgás), valamit az íny és a fog között egy fekete csík. Mi a teendőm?

Fogászati kezelés utáni seb

Tisztelt Doktor!

Arról szeretnék érdeklődni, hogy fogászati kezelés után a szájamszélén fájdalmas seb keletkezett ez lehet herpesz is vagy kialakulhat csak simán seb egy nagyobb fogászati beavatkozás után?
Köszönöm szépen előre is a válaszát.

mi lehet a feszítő fájdalom oka

Tisztelt Doktor Úr/Nő!

Az alábbi problémával küzdök. Márciustól járok fogorvoshoz magánban, hogy rendbe tegyük a figaimat. Kb egy hónapja amikor is sikerült kigyökérkezelni a jobb felső 7.-es fogamat, mert elhalt a fog( fel vannak tágítva a csatornák, ideiglenes gyógyszeres tömés van benne, befejezésre vár) előjött egy olyan probléma hogy jobb oldalt alul az 5.ös fognál elkezdtem feszítő érzést érezni. Ezt a fogat kb három hónapja gyökérkezelték, be is van fejezve a fog. Nem tudta a fogorvos megmondani miért érzek itt ilyen érzést, konkrét fogat én sem tudtam mondani, csak hogy ott körül értem az érzést. Kaptam antibiotikumot vártunk de nem lett jobb. Ekkor készült ct, mely semmi eltérést nem mutatott. A fogorvosom fogkő leszedés mellett döntött, ez sem oldotta meg a gondot. Majd vártunk, s mivel jobb oldalt alul a 6. és 7. fog is szuvas volt a tömés alatt így töméscsere mellett folytatta a kezelést a fogorvosom. Továbbra is megmaradt a feszítő érzet, majd ráfogták hogy biztos magas a tömés, lejjebb vettek belőle de a probléma továbbra fennt állt. Egy hétvégén már az ügyeletre kerültem annyira feszített itt se tudtak segíteni csak antibiotikumot irtak fel. Aztán az se segített de lassan kezdett a jobb alsó 6.os fogam folyadékra érzékeny lenni, s ha tőbe kocogtattuk akkor fájt. Így kigyökérkezelték ezt a fogam, négy csatornás, de nem nyugodott a fog így sem alig tudták elzsibbasztani fájt ahogy kezelték. Junius 27én gyökér kezelték, aztán jún. 30 és júl. 3án tisztították újra a fogat de nem lett tünetmentes, közben szombat óta újabb antibiotikumot indítottak így egy hónapon belül már harmadszor. Hétvégén az ügyeleten kinyították a fogat mert már bem bírtam a fájdalmat de a fog továbbra is tünetes. E gét hétfőn átkezelték újra, csatornák feltágítva, de gyógyszeresen letömve nem bírom, tegnap nyitva hagyták átkezelés után, de a feszítő érzés amit ott érzek az ötös fog körül amit úgy gondolnánk hogy a hatos generál nem múlik. Ma antibiotikumot váltott a fogorvos eddig folyton augmentint szedetett velem, mától kliont kell szednem, ha erre se javul nem tudják mi lehet a gond. Kértem hogy csináljunk újabb ct vizsgálatot, de azt mondták felesleges három hete volt még a gyökérkezelés előtt kész8tve s mást ugyse mutatna ki ilyen rövid idő alatt. Vajon mi okozhatja a feszítő érzést és tényleg nem szükséges újabb ct felvétel? Válaszát előre is köszönöm. Egy szenvedő beteg

Fog gyulladás

Jó napot

Az alábbiakban szeretném kérni véleményüket
Sajnos a fogkorona alatt begyulladt a fogam elég nagy gyulladás lett rajta.
Elkezdték a gyökérkezelést (eddig egy alkalommal voltam)
Jelenleg nyitva van 1 hete és antibiotikumot szedek.
De még mindig termelődik gyulladás ami a fogam mellett ürül ki.
Van rá reményem esetleg hogy helyre jön sikerülni fog megszüntetni a gyulladást?
Meg még egy kérdés esetleg gyógyszer mellékhatásaként előfordulhat hogy az miatt gyulladnak be sorban a fogaim?(vérnyomás csökkentő miatt esetleg az kb 2 éve szedek másikat)
Az elmúlt 2 évben ez a harmadik sajnos

Szájzár

Üdvözlöm!
Nemrégiben történt az alsó bal 7-es fogam gyökérkezelése, majd 2 napra rá egyszerre a jobb oldalon a 4,5,6 os fog tömése a 6-os íny alatt is kicsit problémás volt. Már a gyökérkezelés utáni napon éreztem mintha kisebbre tudnám nyitni a számat, majd a töméseknél már határozottan kellemetlen volt nyitva tartani a számat, de úgy voltam velem kibirom.. délutánra ahogy kiment az érzéstelenítő csak kb 1,5 ujjnyira sikerült. Fájdalom duzzanat nincs.. lett készítve tmi felvétel amin semmilyen elváltozás nem látható. Ennek kétnapja ..létezik, hogy akkor ez csak a hosszabb kezelés miatt van ez a szájzár?
Köszönöm
N. H.

Repülés fájó foggal

Tisztelt Fogorvosok!

Jobb felső 4-es fogam kb 20 éve gyökérkezelve lett és korona került rá. 3 hete elkezdett érzékenykedni, fájdogál, nem dagad, nem lüktet, de még fájdalomcsillapítót sem kellett szednem miatta, de érzem.
A rötgenen látszik egy kis gyulladás alatta, azt mondták krónikus gyulladás, ami fellángolt.
2,5 hete kaptam egy hetes augmentin kúrát, akkor elmúlt , csökkent, de most visszajött, újra érzem.. Ma kaptam újra egy hetes augmentin kúrát..
Azt szeretném megkérdezni, hogy ilyen foggal lehet e repülni? Egy hét múlva lenne egy 2,5 órás repülőutam, de nem tudom, hogy el merjek e így indulni..? Legjobb lett volna 3 hete kihúzatni, de ahhoz már késő, mert akkor 2 hétig nem repülhetnék..
Előre is köszönöm a választ!
Andrea

Cirkorium hid

Üdvözletem!
Van egy alsó 7 tagból álló cirkorium hidam, ami alatt 4 fogam van, de mar 2 fogam is fájdogál alatta. Húzom az időt, de érzem, hogy nem sokáig lehet már és lekéne szedni és új megoldás kéne.
Úgy hallottam nagyon nehéz és bonyolult a cirkorium hidat leszedni a keménysége miatt. Igaz ez? Van mitől félnem? Önöknél vállalnák a leszedését és új híd elkészítését?
Köszönettel
Panka

Szájpadlás

Üdvözlöm
Olyan kérdésem lenne ,a szájpadlásomon megjelent fehér plakk es fajdalmasak amitől fáj a torkom is .A kérdésem pedig mivel voltam fogorvos nál tovább küldött szájsebészeti szövet vételre ezek hogyan zajlanak mert ettől viszont nagyon félek .
Ui : ezekre a fajdalmakra curasept afterrapidot ajánlott.