A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják
meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.
Az 5 éves fiamnak volt egy problémás tejörlő foga. (felső fogsor jobb oldali szemfog mögött elhelyezkedő tejörlő). Szuvasodás miatt betömték, majd rá egy évre begyulladt. Nyitvahagyták a fogat, antibiotikumos kezelést kapott, a gyulladás elmúlt, de továbbra is fájdalmat okozott a fiamnak, mikor rágott. Így 2 hét után visszatömték de néhány óra után újra begyulladt. Gyökérkezelni tejfogat nem akartak, az orvos elmondása szerint kockázatos a maradandó fogakra nézve és nem is hatékony igazán a módszer tejfognál, így kihúzta. Azt mondta további teendőnk nincs, szerinte felesleges helyfenntartó készülék. Mi viszont több helyen olvastuk, hogy a korai fogvesztés miatt torlódhatnak a fogak és helyfenntartó készülék alkalmazásával megelőzhető lenne a baj. Indokolt lehet ilyet felhelyezni egy 5 éves gyermeknek? Mennyire tolerálható a szájban évekig?
Májusban betömték a bal alsó 5-ös fogamat. Kezelés után diszkomfortérzetem volt a fogamban/fogamnál, feszítő, viszkető, enyhe tompa fájdalom érzéssel. Éreztem, hogy van fogam, egyszerűen nem volt kényelmes a tömés. Harapásra, hidegre és melegre, illetve kopogtatásra nem volt érzékeny. Panaszommal visszamentem a kezelőorvosomhoz, aki a tömés magasságán állított, csiszolással.
Sajnos ezek után a probléma továbbra is fennállt.
Július végén egy másik orvos röntgennel is megvizsgálta az adott fogat, ahol kiderült, hogy a tömés alatt rés látható. Kicserélte a tömést. Kezelés után mondta a doktornő, hogy a tömés alatt szúvas volt a fog. Az új plomba már alábéleléssel készült, de a fent említett probléma a felsorolt érzettel időszakosan ugyanúgy fennáll a mai napig, továbbra sem kényelmes a tömés.
Visszamentem kontrollra, ahol a fog „jól szerepelt” a vitalitás teszten, kontaktpontok vizsgálata is megtörtént a feszítő érzés miatt, illetve képalkotó felvétel is készült, ahol szintén látszik egy kisebb rés a tömés alatt. A doktornő már nem nyúlna a foghoz.
1. tömés
https://kephost.net/p/MjA1MjIzOA.jpg
2. tömés
https://kephost.net/p/MjA1MjIzOQ.jpg
Lehetséges, hogy továbbra is szúvas a fog a tömés alatt vagy „éledő” gyulladás van a háttérben? Esetleg mély tömésnél hosszabb idő míg megnyugszik a fog? Javasolt egy újabb kezelés?
Ínyproblémát, fogkövet kizárta a vizsgálat.
Válaszukat előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Éva
Az lenne a kérdésem, hogy 24 napja volt egy fekvő alsó bölcsesség fog műtétem és kb a 21.napon kezdett el fájni a nyelvem alatt amikor nyelek, néha picit a fülem is fájdogál. Sosem voltam fülfájós. Normálisak ezek a tünetek ennyi idő után? Van egy nyirokcsomóm is megduzzadva a műtét óta az alsó álkapcsomnál. Kicsit idegesítenek ezek a tünetek. 14 nap után voltam kontrollon, ott azt mondták nagyon szépen gyógyul a seb,de idő kell még neki. Csontot is kellett eltávolítani, kert nagyon mélyen volt a fog.
8 hónapos a kislányom. Az első 4 fogacskái már előbújtak, viszont a minap észrevettem, hogy fehér foltok vannak rajtuk. Főkent a felső metszőkön, nagyon elszomorodtam. Mitől lehet ez. Lehet tenni valamit ellene? Van bármi esély, hogy elmúlnak a foltok?
Milyen fogkrémmel mossam?
Ma kihúzták a fenti bölcsességfogam és a mellette lévő fogat egyszerre. Megnyílt az arcüregem, így össze is kellett varrni. Holnapután hajnalban repülővel utaznék külföldre, szeretném tudni hogy biztonságos-e/lehetséges-e? Olvastam hogy a nyomáskülönbség miatt fájhat. A műtétet végző doktor úr azt mondta mehetek, fel és leszállásnál igyak vizet. Szeretnék azért egy másodvéleményt kérni erről.
Üdvözlöm Dr úr! A kérdésem a következő lenne,Júl 11.-én be ültették a 2 hátsó implantot,amivel semmi probléma nem volt,5 nap alatt teljesen meg gyógyult. Majd 17- én a bal oldali hátsó 2 implantot,ami eléggé nehezen gyógyult,be gyulladt. Most már szép,néha kicsit fáj. Viszont 2 hete folyamatosan náthás vagyok,az orrom folyamat el van dugulva. 2 doboz Dalacin,és egy doboz Azi sandoz kúrán vagyok túl,még sajnos nem vagyok jobban. Esetleg okozhatja e valamelyik implantátum ezeket a tüneteket? Ha igen,mindenképp az el távolítása javasolt,vagy a panasz el fog múlni? Nagyon szépen köszönöm válaszát!Üdvözlettel; Julianna
Az fenti 2 középső metszőfogam megmozdul ha az alsókkal összeérintem. Ezt nagyjából 1 hete vettem észre. Mitől lehet ez? Normálisnak számít? 3 hét múlva tudnék fogorvoshoz menni, várhatok vele addig? Mi lehet a probléma? Válaszukat előre is köszönöm
Üdv. Pár hónapja volt egy nagyon nehezen múló aftám (2het alatt múlt el ) elég sűrűn volt régebben is sajnos. Azóta ugyan azon a helyen mindig visszatér van hogy hetente egy két napra van hogy két hetente de mindig visszatér egy kis afta szerű dudor kicsit fájdalmas is. Mitől lehet ez ? Van okom nagyobb aggodalomra? (HPV 35os törzs jelen van a szervezetemben )
Kislányom 17 hónapos szeretnék neki fogkrémet venni, de rengeteg féle van.
Milyet érdemes venni elsőnek? Fluoridmentest vagy alacsony fluoridtartalmút?
Szeretnék minél inkább vigyázni a fogacskáira.
Tudna ajánlani esetleg konkrét márkát, ami a leginkább alkalmas erre?
Érdeklődni szeretnék, hogy implantátum eltávolítás után lehetséges-e rövid időn belül ideiglenes pótlás felhelyezése? Előre is köszönöm a választ!
Tisztelettel: Réka
Olyan problémával fordulok Önökhöz, amivel már néhány hónapja küszködök. A jobb felső 4-5-6-os fogaimra egy 3-as híd került fel 2,5 éve, az 5-ös fogam hiányzik., a 4-es és 6-os fogakon pedig korona van. Ezt a koronát többször is csiszolni kellett egyébként, mert nem volt kényelmes. Sajnos minden délután, és csak délután, jellemzően 1 óra magasságában elkezd lüktetni a fogínyem ott, ahol nincs fogam. Sokszor átterjed ez a lüktető, feszítő érzés a jobb orrjáratra is, van hogy „pattog” is belül az orrom, mintha kipukkadna egy buborék. Voltam emiatt panoráma röntgenen, CBCT felvétel is készült, mert a jobb felső bölcsességfogra gyanakodott először az orvosom (ez mélyen bent ül a felső csontban). Szájsebésszel is konzultáltam, kizárta, hogy a bölcsességfoggal lenne gond, ő nem is javasolta a kivételét. Helyette annyit mondott, hogy a felvételen lát egy szürkés területet a jobb felső arcüregben, erre antibiotikumot írt fel + orrspray+inhalálást javasolt. A tüneteim viszont csak enyhültek akkor, mostanra újra visszatértek. Délelőtt és éjjel semmi bajom, de délután mindig elkezdődik ez a lüktetés. Vannak olyan napok, amikor gyengébben, van hogy erősebben és fájdalomcsillapítót kell bevennem. Fül-orr- gégészeten is jártam, ott semmi elváltozást nem vettek észre, ott azt mondták alaposabban kell tisztítani a koronát. Használok rendszeresen fogselymet + Corsodyllal öblögetek fogmosás után.Elmentem másik fogorvoshoz, aki a koronám cseréjét javasolta, szerinte nem megfelelő minőségű korona lett felhelyezve, a röntgenen látott kezdődő szuvasodást a 4-es fogban (ez a fog nem lett teljesen lecsiszolva, ezen csak egy „fél” korona van). Lehetséges, hogy ez okozza a lüktető érzést? De miért csak délután? Most úgy néz ki csináltatok új koronát, de nem örülök neki, mert nem régi a jelenlegi sem, és anyagilag sem mindegy. Ezek alapján Ön mit javasolna? A röntgen felvételeken semmilyen egyéb elváltozás nem látható. Lehetséges, hogy még mindig magas a korona, és az okozhat ilyen lüktetést esetleg? Válaszát előre is köszönöm!
Azt szeretném megkérdezni,hogy van egy felső porcelán hidam ahol az egyik koronából kitört egy darab és repedést érzek a hátsó részén.
Lehet ezt szájban levétel nélkül javítani ?
Idáig mindenhol leakarták szedni és újat csinálni.
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Anna.