A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják
meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.
Szerdán tömték két bal felső fogam. Vasárnapra azonban a két tömött fognál megdagadt az ínyem, illetve elég érzékeny lett a két fog. Fájdalom is jelentkezett mellé egyszer Tompa lüktető, máskor erős éles, ám van amikor elmúlik. Néha elviselhetetlen így fájdalomcsillapító után nyúlok. A fogorvosom azt mondta az egyik egy mélyebb a másik egy kisebb lyuk volt.
Ez normális ilyenkor? Mit tudok ilyenkor tenni? A fogorvosom egy hónap múlva tud újra fogadni szabadság miatt. Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelt Doktor úr! 1 hete voltam fogorvosnál ahol kaptam végleges tömést. viszont előtte már mondtam az orvosomnak hogy valami nem jó mert fájdogál a kezelt fog. El küldött röntgenre és mikor vissza mentem azt mondta a fognak nincs semmi baja, és szerinte a 7-és 6-fog közötti részén van gyulladás. Mert szerinte nem tisztítottam rendesen, de konkrétan nem is fértem hozzá rendesen ahogy tudtam tisztítottam és mostam. De semmi javulás inkább nagyobb a fájdalom. Jelenleg egész nap fáj és van mikor a fülemnél is érzem a fájdalmat, ha szerencsém van akkor nem olyan erős a fájdalom de sajnos ebben a pillanatban igen intenzív ahogy fáj, fogalmam nincs mi lehet a probléma. Természetesen vissza fogok menni de nagyon érdekel mi lehet a baj. Illetve másik orvost kellene kesenem? Köszönöm válaszát!
Olvastam, hogy létezik már olyan anyag, amivel a nagymértékű szuvasság miatt elveszített dentint pótolni lehet. Önöknél vannak ilyen kezelések? Sajnos úgy látom, hogy ez még nálunk nem elterjedt, pedig a külföldi YouTube videókból az derül ki, hogy már több éve létező technika. Vagy esetleg ez nem annyira jó kezelési mód és idővel több a hátránya?
Két hete tömték az egyik fogamat, a doktor úr mondta, hogy elég mély tömés kellett, pár napig érzékeny lehet. Nos a fogam valóban nagyon érzékeny, de nem pár napig hanem most már két hete nem enyhült és nem csak hidegre-melegre érzékeny, hanem változó intenzitással de fáj is. Tartok tőle, hogy a mély tömés miatt gyulladás alakult ki és így már gyökérkezelésre lesz szükség, pedig a tömés előtt egyáltalán nem fájt a kérdéses fog, csak érzékeny volt, leginkább hidegre. Elképzelhető, hogy rosszul sikerült a tömés és emiatt alakult ki gyulladás, vagy ez normális mély tömés esetén akkor is ha előtte nem volt begyulladva? Van még esély rá, hogy megússzam a gyökérkezelést? Idő hiányában nem tudtam még visszamenni a fogorvoshoz, de most kicsit tartok tőle, hogy lehet inkább máshova kéne mennem. Mielőbbi, megtisztelő válaszukat előre is köszönöm!
Másfél éves kislányomnak a felső két foga elkezdett romlani, mindkettőn egy-egy mèlyedès alakult ki, ezért a mai napon elvittük gyermekfogászatra, ahol megállapították, hogy szuvasodik a két felső metsző foga. Azt mondták, hogy sajnos nem tudnak vele semmit csinálni, mert még kicsi hozzá, hogy kezelni lehessen. Azt szeretném kérdezni, hogy Önök nem tudnának-e ilyen pici gyermeknek ajánlani valamilyen kèszítmènyt, amivel kèsleltetni lehet a fogak romlását, illetve valamilyen vitamin pótlás nem lenne szükséges? A doktornő szerint az éjszakai anyatej fogyasztás miatt alakult ki nála csak a felső két fogán a szuvasodás.
Tegnap jobb oldalt felül betömték 2 fogamat, az érzéstelenítés elmúlása után jelentősen jobban fájt, mint a tömés előtt. A fájdalom ott mára elmúlt, de elkezdett a másik oldalon felül fájni. Ez azt jelentheti, hogy ott is lyukas a fogam, vagy csak valahogyan átnyilalt oda a fájdalom?
Pár hét múlva külföldre indulok repülővel. Indulás előtti napra kaptam időpontot fogorvoshoz. Az időpontot fogtömésre kértem. Ajánlatos repülőút előtt fogat tömetni? Nem is biztos, hogy lyukas a fogam, nem fáj, nincs vele semmi panaszom, egyedül mintha a nyelvemmel érezném kicsit a fog felületén, hogy lyukas lenne.
Valószínűleg rossz harapás következményében az egyik metszőfognak a legsarka ( ami egyébként a másik metszőfog felé áll ) lepattant. Nagyon minimálisan, messzebbről szinte észrevehetetlen, körömmel érezhető az eltérő, nem sima felület.Mintha csak a fog felületéből pattant volna le egy kis darab, hiszen hátulról teljesen rendben van. Közelről, tükörben szinte csak egy nagyon kis mélyedés látszódik a fog sarkában. Ilyenkor mi a teendő, ez esetleg gyengíti-e a fogat?
de a fogkövet leszedte csak ilyen mèregdràga szàjvizet ajànlott curasept meg parodontax fogkrèmet elkèpzelhetö ha fogorvost vàltok akkor meg csinálja a tömèseimet?
2 napja tömtek egy fogamat, mára már nagyon fájdalmas az íny azon része, amiben a fog ül. Duzzadt es pici piros foltok vannak rajta, közvetlenül a fog körül, mintha fel lenne sértve. Nem is a fog maga fáj igazán, hanem az íny.
Üdvözlöm a fogorvosom nem akarja betömni a fogaimat mert vérzik az inyem Elegem van nagyon mert már 2 szer adott időpontot és nem csinált semmit Addig nem Tömi be amig vérzik az inyem Most tanácstalan vagyok mit csináljak? ha legközelebb se csinál semmit ez körzeti doki.