A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják
meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.
Fogpótlási lehetőségekről szeretnék érdeklődni. A metsző fogaktól bal oldalra szeretnék valamilyen pótlást,mivel ezen az oldalon nincsenek épp fogaim. Milyen módszer közül lehet választani? Árban illetve időben hol állna meg a dolog? Személy szerint én a vallplast illetve a kivehető részleges fogsort tartom szem előtt.
Tisztelt Doktornő! Két nap híján két hete kioperált impaktált alsó bölcsességfogam helye lassan gyógyul…Ma már kibírtam Cataglam nélkül…Egy héttel a műtét után volt varratszedés, orvos problémát nem látott. A varratszedés utáni második nap, tehát 3 nap óta tapasztalom, hogy a fog helyéről valahonnan genny ürülhet, mert érzem azt a bizonyos enyhén sós ízt a számban és az ilyenkor megtrkintett köpet enyhén sárgás színű. Az arcduzzanat javult és a szájzár is. Ez a gennyezés normális dolog egy varrott seb után, főként a műtét után már több mint egy héttel? A fog maga nem volt a műtét előtt gyulladt. Antibiotikum szedést már befejeztem 3 napja. Köszönöm szépen a válaszát! Tisztelettel, B.Á.
Jó napot. Pár napja munkában megütötték gipszes kézzel a jobb szemfogamat. A szám szétrepedt, hólyagos belülről. Sajnos azóta nagyon fáj a fogam, már az egész jobb fele az arcomnak fáj és zsibbad. A jobb szemfogamban is zsibbadást érzek. Kicsit megvan dagadva az arcom és már a fájdalom csillapítók sem nagyon segítenek. Nagyon félek elmenni orvoshoz, mert félek attól, hogy esetleg kihúzzák. Mi tévő legyek? El fog múlni? Remélem nem halhat el ettől a fogam és nem kell eltávolítani. Válaszát előre is köszönöm. További szép napot!
Kedves Címzett! Fél éve, többször gyökérkezelt, letört, fogamat,végül gyökércsapos megoldással felépítették, azt szeretném megtudni, hogy meg nem szűnő, szem alatti puffadás lehetséges hogy attól van? Mert néha égő érzésem van a kezelt oldalon. Előre is köszönöm válaszát!
Tisztelt Doktor úr/Doktor nő! Fognyak tömés után az injekció helyénél kis csomót vettem észre,ami nyomásra nem érzékeny,a fog sem az. Mitől lehet ez? Előre is köszönöm a választ.
Tisztelt Doktor úr/ Doktor nő! Pár hete kiesett a teljes fogtömésem. Annyira,hogy csak a fog vékony pereme van meg ,ami körbefogja az ínyemet. Nem foglalkoztam vele, fájni nem fáj, nem jelent különösebb gondot a rágásban sem. Viszont pár napja fogvájóval megszúrtam és mint ha egy hólyag keletkezett volna az ínyemen, pontosan nem tudom mi. Nagyon enyhén érzékeny csak, fájdalom nem kíséri. Parodontaxot és szájvizet használok. Elmúlik és várjak vele, vagy mindenképp nézessem meg? Leírás alapján lehetne esetleg tudni, hogy mi lehet ez és hogy lehet kezelni? Várjak még pár napot, hátha elmúlik magától? Eddig halogattam a fogászatot,mert rossz tapasztalataim vannak, de végső esetben mindenképp elmegyek. Előre is köszönöm!
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Tegnap reggel arra ébredtem hogy a jobb oldalon alul az arcom/állkapocsom meg van puffadva enyhén. Egy eleg nagy dudor van a számon belül a jobb oldalon ,az állkapocsom felett. Fájni nem fáj, csak nyomásra érzékeny és a nyirokcsomom is meg van nagyobbodva. Azt hozzá kell tennem, hogy az also 6,7,8 as fogam hiányzik és ezekbelőtt érezhető a dudor. eleg rosszak a fogaim. Az 5ös fogam gyökérkezelve volt de ugy látom h az inynél mintha lenne egy kis rés a fogam és az innyem között és kicsit el van szinezödve. Lehetséges h gyulladás okozza vagy esetleg valamilyen komolyabb probléma? Köszönöm válaszát elöre is.
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Három napja operálták ki impaktált alsó bölcsességfogam, fél órás műtéttel, több darabban. A műtét utáni második napon nem csak az érintett oldalon lett duzzanat hanem a tokarészen is. Orvosom egy olyan antibiotikumot irt fel, melytől hasmenésem van illetve fáj a gyomrom, főként hogy alig tudok enni és napi 2x Cataflamot szedek. Sajnos más anribiotikumot nem javasol, akkor inkább ne szedjem- szavai szerint. Kicsit aggaszt ez a tokánál lévő vizenyős szerű duzzanat. Miért lehet? Két napig jegeltem folyton. A duzzanat kissé meleg tapintású. Most is jegeljem még vagy inkább meleggel borogassam? A bölcsességfog előtti területen 4 őrlőfogam kihúzták/operálták, implantáltatni szeretnék később. Várható, hogy az egyszerre beültetett 2-3 mügyökérnél ugyanilyen vagy még nagyobb duzzanat/fájdalom lesz? Köszönöm szépen a válaszát! Tisztelettel, B.Á.
T. Klinika! Pár éve már alig, maximum 2 cm-es felső-alsó fogak közti távolságra tudom csak kinyitni az álkapcsomat. Szájzárra gondoltunk, azonban az olvasottak alapján nem tarthatna ennyi ideig. Hiába próbálom tornáztatni mozgatni, egyszerűsn nem bírom nagyobra feszíteni. Kérdésem az lenne, hogy vajon mi okozhatja ezt az állapotot.
T. Klinika! Az utóbbi időben rendszeresen előforduló alábbi problémára keresem a választ: Minden előjel nélkül, hirtelen olyan érzés lesz a nyelvemen, mintha megégetem volna, fáj és érzékeny a felülete. Napokig tart, elmúlik, aztán pár nap v hét után előjön. Az anaftin gél enyhíti a kellemetlen érzést, rendszeres használattal pár nap alatt megszűnik a probléma. Addig meg minden étkezés szenvedés. Az ízérzékelés is romlik. Dohányzom. Köszönöm a választ.
Èrdeklődni szeretnèk, hogy rendkívül hegyes szemfogak korrekciójára tudnának e megoldást ajánlani? Milyen módon orvosolható ez a probléma,ami a mindennapokat negatívan befolyásolja. Köszönöm a válaszukat! Üdvözlettel K.Anita
Májusban kioperáltak egy mucocelét az alsó ajkamból, majd varratszedés után 3 hét elteltével megjelent a heg mellett egy fehér nyálkás folyadékkal teli vízhólyaghoz hasonlítható képződmény. Ezután ismét meglátogattam egy szájsebészt, aki ezt a képződményt is kioperálta, aztán ugyanúgy pár hét múlva ismét megjelent ez a hólyag a számban. A sebet mindig tisztán tartottam , ügyelek a szájhigiéniámra. A kérdésem az lenne , hogy természetes-e ez a képződmény , mivel a kioperált cisztámhoz egyáltalán nem hasonlít, illetve milyen kezelésre lenne szükségem , hogy elkerüljem azt , hogy harmadjára is kimetszenek a számból egy darabot?