A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják
meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.
3db implantátumom van.
Egy egyedüli és egy, aminek a fogépítménye egyben van, két implantátumon.
A kérdésem, amit nehezen fogalmazok meg hiszen teljesen ismeretlen új érzéseket tapasztalok.
Hogy a dupla fogépítménynek, az egyik részén, mintha nem lenne valami jó.
Nem mozog. Nem a tömése a baj.
Fogalmam sincs sajnos.
A problémát abból is következtetem, hogy a további két implantátumnál semmit nem érzek,teljesen természetes.
Itt mi lehet a gond, ahol ezt az ismeretlen furcsa érzést tapasztalom?
Nem merek szólni az orvosomnak, nehogy megszidjon.
A választ előre is köszönöm!
Tisztelt Orvosok!
16 napja kaptam 3 implantátumot, jobb oldalon alulra:4,5,6 fogak helyére. Ínyformázó csavarral zárták be. kellett egy kis csontpótlás is,azt is ugyanebből az állkapcsomból vették.
Volt varratszedés, szépen begyógyult az ínyem a csavarok körül ,nincs begyulladva.
Az a problémám, hogy néhány naponta elkezd nagyon szorítani, feszíteni az a terület, de talán a legjobban a 6.csavarnál érzem, illetve mögötte a 7 fogban. (ami egy teljesen ép fog)
Szóval így szorít ,feszít pár órahosszáig mintha satuba lenne szorítva az a rész, sokszor a fülem is fáj tőle…aztán magától elmúlik..
Ez rossz jel, hogy már ennyi idő eltelt és még mindig feszül?
Esetleg abban hibáztam, hogy 3 implantot rakattam be és jobb lett volna csak 2 és akkor híddal megoldani a fogpótlást?
Ilyenkor tulajdonképpen a csontom feszül a mélyben?vagy esetleg az ínyem?
Tisztelt Doktornő/Úr! 2002 nyarán kaptam második implantátumomat egy foghiany helyére közvetlenül egy híd mellé.Fél év múlva berakták a felépítmenyt és pár napon belül elviselhetetlen fájdalmak kezdődtek. A röntgen és CT sem mutat ki semmilyen problémát, nem találták meg az okát. Az íny se piros,pedig nagyon fáj az íny belülről felette. Fogkő rendszeres,de szedetem. Még a mellette lévő hidtartó fog is ki lett húzva, hátha az okozza. De nem ez volt a baj, továbbra is fáj. Raadasulza híd helyére újabb két implantátum került az új helyen. Most gyógyul. Azt reméltük hogy hátha ideg becsipődés, és esetleg egy újabb implantátumtól jobb lesz. De nem. Viselem a fájdalmat,de nem bírok bele nyugodni,hogy így maradjon, csak mert nem kimutatható a probléma oka. Égő, feszítő fájdalom az íny alatt állandóan. Nem marad más hátra hogy ki kell vetetni a becsontosodott implantátumot? Es ráadásul állandóan érzem fölötte egy rossz ízű nyál termelődését, de arra is azt mondják, nem látható az ok,nincs gyulladás, váladék. Pedig nagyon szenvedek
Jobb oldalon felül a szemfogam után szeretnék fogpótlást, koronát készíttetni. A szemfogam utáni fog letört, utána egy üres hely van, a következő fogból pedig szintén letört. Kérdésem az lenne, hogy ez hármas vagy kettes koronával oldható meg? Törött fogra is tudnak rögzíteni vagy ez nem lehetséges?
Köszönettel:
S. Hajnalka.
Fogágybetegséggel kezeltek el kellett távolítani három fogamat ( kisörlő, nagyörlő és egy metszőfog), az örlőfogak helyén nagyfokú a csont hiány. A fogak pótlása ilyen esetben csak csontpótlással és implantációval lehetséges? Vagy elképzelhető híd korona pótlás is? Ahol kezeltek ott kaptam egy 2300000 forintos ajánlatot miszerint az egyetlen jó megoldás az implantáció.
Olyan kérdésem lenne, hogy teljes alsó-és felső kivethető már meglévő protézis rögzíthető mini implantátummal vagy bármivel vagy ehhez új műfogsort szükséges venni?
Jobb oldalon, felul van egy negy tagu hidam. A metszofogat a koronan keresztul gyokerkezelni kellett, most mar masodjara. A gyokertomes megtortent a masodik gyokerkezeles utan. Antibiotikumot kaptam. Nem mondanam, hogy faj a fogam, de erzekeny, kulonosen az iny felette. Orrfulyasnal kulonosen. Neha erzek lukteto, feszito fajdalmat, illetve ver izt a szamban. Egy hete tomtek be a fog gyokeret. 3D CT vizsgalat keszult. Az orvos azt javasolta, hogy ezutan is visszater a gyulladas, ami korabban sem okozott fajdalmat, viszont gennyes valadek urult a fogbol, akkor az eltavolutasa javasolt. A helyen implantatum lenne es arra epulo koronak. Az lenne a kerdesem, hogy ilyenkor mi tortenik a masik lecsiszolt foggal? Kerul valami ra, amig varni kell az iny begyogyulasara a huzas utan, illetve amig az implantatum a helyere kerul? Koszonom valaszat!
5 foghúzás és híd eltávolítás után ( felső fogsor ) végül középen 4 fogam + bal szemfog maradt.
Kérdésem, hogy ezen meglévő fogak mellé mini implantátum bal és jobb oldalra ( + arra fogsor) beültethető-e a saját fogak megtartásával ?
Másik kérdésem, hogy a kihúzott fogak eltávolítása után mennyi időnek kell min. eltelnie, hogy megbízható 3D- CT felvételt lehessen készíteni, amit a szájsebész már tud értékelni.
Tisztelt Klinika!
Tanácsot szeretnék kérni!
A problémám a következő:erős a garatreflexem emiatt öklendezek/hányingerem lesz már akkor amikor még a fogakat nézi az orvos így elsem kezdi a kezelést.Sokszor sívja jövök el mert jópar orvos kiabál rám hogy öklendezek.Tudna esetleg gyógyszert ajánlani rá?Hogy a tömést bírjam ki,később pedig a fogszabi felrakást.
Amiket próbáltam de nem vált be:nyitott ablam,ettem nem ettem,zene.
Köszönöm szépen ha válaszol!
Implantáció előtt állok.Pótoltatnom kellene 2 darab nagyörlő fogamat.Ezzel kapcsolatba sokmindent olvastam,viszont annyi kérdésem lenne,hogy maga az implantátum alá mennyire tud beragadni az ételmaradékok?Vagyis hogy annyira mélyen letud-e menni a szennyeződés,hogy a csontot elérje.Azzal tisztában vagyok,hogy a fogakra sokkal jobban tapad az íny.De egy implantátum csavara milyen szinten tud megtapadni az íny,vagy esetlegesen fogselyemel akár a csontig is lelehet nyúlni?
Van egy fog ,a jobb alsó 6-os ,ami az elmúlt két évben sok gondot okozott .Valójában 6! szakorvos látta ,temérdek röntgen ,és semmi konkrétum ,hogy miért a fájdalom . .Talán a korábbi fogszabályozás ,vagy csak egyszerűen mert a fogsorom alapvetően torlódásra hajlamos?Végül a 6. egyben szájsebész végre úgy tűnt megtalálta az okát a fog gyökere bizony oldalra próbál kitörni .Tehát húzni kell és implantálni. A műtétre 13 napja került sor .Volt már két korábbi kellemetlen tapasztalatom ,ezért már a műtét előtt próbáltam rákészülni a legrosszabra -ami úgy tűnik ,lehetséges be is következett . A műtét magába foglalta a foghúzást , a műgyökér behelyezését és a csontpótlást . A műtét mondhatjuk zökkenőmentesen zajlott ,kettévágva szedte ki a fogat ,ellenben nem készült előtte röntgen és valamiért annak sem tulajdonított jelentőséget a szájsebész /duplán dr. / hogy a fogíny kicsit meg volt duzzadva . Másnap gyors kontroll ,úgy tűnt minden rendben . A harmadik ,negyedik naptól kezdve viszont bedagadt az arcom és minden nap egyre erősödött a fájdalom. Mondjuk úgy ,hogy azóta is és estére általában ráz a hideg . A 7. napon kiszedte a varratokat ,mert egyébként úgy tűnik a fogfelszín szépen gyógyul ,az arc duzzanata is visszavonult ,de az áll ,illetve a csont fájdalma nem bír abbamaradni . Most tartok a harmadik doboz antibiotikumnál / Augmentin 125 mg / a Cataflamot már a harmadik nap után abbahagytam ,mert rosszul lettem tőle ,az Algoflex Forte már nem nem segít ,most a hagyományos hazai Algopirinnel próbálkozom ,lehetőleg az 1500 mg napi adag alatt ,de el vagyok keseredve . Két nap múlva lesz a kontroll ,már rettegek ,hogy ki kell szedni az implantátumot. Mondjuk a kezelőorvosom azt mondta ,hogy ő optimista . A kérdésem az lenne annak tudatában ,hogy minden páciens más és nincs két egyforma eset ,hogy mennyi az az időtartam ,ahol a már említett fájdalmam -10 -es skálán napközben 5 ,estére 9-11 , normális és honnan ,hányadik héttől esélyes ,hogy már menthetetlen .? ..Miután nem Magyarországon történik mindez ,úgy gondoltam talán egy gyakorlott hazai orvosi team ,akik már többféle esetet láttak ,adhat még némi reményt a válaszával ,amit köszönök előre is .