A fogorvos válaszol

A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.

Idegsérülés

Tisztelt Doktornő / Doktor úr!

Tavaly decemberében a jobb felső bölcsességfogam érzékeny lett a hidegre. Ekkoriban kezdett el a jobb szemem környéke is „bizseregni”, valamint tályog lett a 15-ös fogam oldalán, az ínyemen. A legrosszabb időszakban „tikkelt” is ugyanez a szemem. Január elején kihúzták ezt a fogam. A tikkelés már elmúlt, a bizsergés csökkent, de nem szűnt meg. Február elején Covidos voltam, ekkor nem tapasztaltam a bizsergést, és a tályog is leapadt, azonban azóta visszajött. Nemrég ezt a fogam is gyökérkezelték, valamint a tályogot kiszúrta az orvosom.
Kérdéseim a következők lennének:
– okozhatja-e a szemkörnyéki bizsergést és tikkelést egy erősen fertőződött fog / fogágy,
– amennyiben leapadt, de visszajött a tályog, illetve a bizsergés, valószínű-e, hogy van valami további góc a fogaknál?

Megtisztelő válaszáért előre is köszönettel.

Pattanó/ kattanó fog

Tisztelt Doktor Nő / Úr!

Azzal a kérdéssel fordulnék Önökhöz, hogy pár hete (2-2,5) a felső jobb és bal 3mas fogam, ha nyelvvel kifelé megnyomom akkor egy pattanó / kattanó érzést érzek,mintha a fog beigazodna a helyére. Újabban a bal oldalinal ragasra is érzem ezt a pattanast. Hidegre – melegre nem érzekeny, fájdalom abszolút nincs benne. Beszéltem a fogorvosommal, akinel a tünet jelenetkezese előtt kb 1-1,5 héttel voltam, azt mondta, hogy ő nem látott semmilyen problémát, ez csak egy levegő/ nyál buborek lehet.

Az lenne a kérdésem, hogy ez egy múló dolog lehet vagy pedig keressék fel másik szakorvost?
Válaszukat előre is köszönöm!

Fognyaki tömés után sérült íny

Üdvözlöm! Másfél hónapja fognyaki tömést kaptam egy pesti klinikán alul az egyik metsző fogam külső részen, amit rá 2 hétre korrigálniuk kellett, mert csak rosszabb lett, mint volt. Most úgy néz ki talán jó lesz, viszont már amikor először csinálták is visszahúzták az ínyemet (gondolom hogy jobban hozza férjének) és azóta nem akar “visszanőni”. Ez enyhe érzékenységet/ fájdalmat okoz. Nem nagyon volt ezidáig szükségem fogászati beavatkozásra, így nem igazán tudtam mire számítsak. Gondolom az ínyem már nem fog visszanőni. Kérdésem az lenne, hogy ez a szakszerű eljárás? Legyalulni az ínyt? Másrészt szeretném megkérdezni, hogy lehet-e javítani a helyzeten illetve hogyan. Köszönöm!

Diastéma

Tisztelt Illetékes!

Az elmúlt napokban növekvő rést tapasztalok a két elülső fogam között.

1 hete még összeértek, most pedig már nem. Egyértelműen nő a hézag és szokatlan ez a változás.

A fogorvosomhoz csak 2 hét múlva kaptam időpontot, viszont szörnyen zavar, hogy esetleg akár csontvesztésről is szó lehet, ami miatt mozognak a fogaim. 27 éves vagyok, nagy figyelmet fordítok a szájhigiéniára, az ínyem rózsaszín, nem fáj, habár néhány helyen visszahúzódott az erős fogmosás miatt, amire azóta figyelek. Nincs egy hónapja, hogy fogkőleszedésen voltam, minden bölcsességfogamat évekkel ezelőtt kiszedték.

A kérdésem, hogy mennyire lehet normális az ilyen rések kialakulása? Bármilyen tanácsnak vagy megnyugtatásnak nagyon örülnék.

Köszönettel,

Tamás

Gyógyulási idő

Tiszzelt Uniklinik! Köszönöm a gyors választ. Nem gyökérkezelt fogról van szó(kis tömés van az oldalán a fognyakon.A gyökércsúcsnál nem volt tasak. Sajnos megszurtam valamivel a bal felső 7es fognál az ínyt ami átkúszott a 6os foghely ínynél ahol tasak keletkezett majd kifakadt.Erre kaptam az antibiotikumos kezelést. A kérdésem az lenne hogy a csont meddig lehet még érzékeny, mert azt mondták nekem hogy időjárásváltozásnál egy darabig érzékeny lehet.
Köszönöm a választ.

Kihúzott fog/gyulladás

Tisztelt Doktor nő/úr!
A felső rágófogam ami már régóta gyökér kezelt pár hónappal ezelőtt leereszkedett egy fél cm-t, mivel alatta nincsen fog. Az ínyem már akkor fájt, így elmentem a fogorvoshoz, hogy húzzuk ki. Ő azt javasolta, hogy ne húzzuk ki, hanem csiszoljuk vissza és tegyünk rá egy koronát és az alsó részt majd pótoljuk. A csiszolás után illetve a korona felhúzása után is nagyon fájt az ínyem, de a fogorvos azt mondta, hogy ez természetes. Ez az íny után hol fájt hol nem. Aztán úgy láttam, hogy begyulladt, így elmentem fogorvoshoz, aki zárt küretet végzett, de nem lett jobb, sőt rosszulléteim lettek, aminek a tünetei heves/gyors szívdobogás illetve gyengeség érzés ami a nyakamtól kisugárzott a karjaimba, hátamba. A doktornő azt mondta, hogy ez nem lehet a fogtól. Pár nap múlva visszamentem és kihúzta a fogat, ami után látta, hogy egy 9mm-es tasak van. Kitisztította és írt fel antibiotikumot, mert azt mondta nagy a gyulladás. A gyógyszert beszedtem, ezalatt nem volt panaszom. Viszont az utolsó Augmentin bevétele után két nappal ezek a rosszullétek újra jelentkeztek még intenzívebben. Én úgy gondolom, hogy gyulladás lehet a szervezetemben az íny miatt. Szeretném kikérni a véleményét, mit tanácsol!
Előre is köszönöm a választ!
Berni

Fogínykorrekció/csontpótlás

Volt egy fogínyműtétem 2 hete, de azóta szinte ugyanannyira visszahúzódott az ínyem (nincs csontom, valószínű a rossz fogszabályzás miatt ment el). Az ínyt a szájpadlásból szedték, az azóta szépen gyógyul, azzal nincs probléma. A front jobb 1esről van szó, a mellette levő kettesem pedig implantátum (csírahiányos voltam). A kérdésem az lenne mikorra lenne érdemes időpontot foglalnom konzultációra? Sajnos ezen a helyen ahol most vagyok nem érzem magamat biztos kezekben, tapogatózok a sötétben, mit és hogyan kéne csinálnom, hogyan tisztítsam, stb, mert semmiről nem tájékoztattak, ezért is keresnék egy új, szimpatikus helyet.

Köszönöm,
J.Réka

Hőre érzékeny gyökérkezelt fog

Tisztelt Doktor!

Egy felső jobboldali (elhalt, gyulladt, nem fájó, sipolyozó) nagyörlőfogamat húzni kellett kb 4 éve, mely háromtagú híddal lett pótolva (a hidat egy másik nagyörlő és egy kisörlő fog tartja). A csiszolást követő hetekben voltaképp használhatatlanok voltak a fogaim, nagyon erős folyamatos fájdalommal szenvedtem, napi 4-5 cataflamon éltem hetekig. Mivel ez nem akart múlni, a hidat tartó fogakat gyökérkezelték, majd csapos felépítést követően véglegesen rájuk került a fogpótlás. Sokáig az egyik tartó fog (talán a nagyörlő, de nem érzem biztosan) hőre nagyon érzékeny volt. Ezt többször is jeleztem akkori kezelőorvosomnak, ezt követően új panorámaröntgen és CT felvétel is készült az említett területről, de semmilyen rendellenességet nem véltek felfedezni. Kb 1 – másfél év után az érzékenység megszűnt. Azóta is rendszeresen (félévente) járok kontrollra, időközben kezelőorvost is váltottam. Kb 3 hónapja visszatért a hőre való érzékenység, ezúttal viszont a fájdalom elviselhetetlen. Ez csak és kizárólag meleg (nem forró) étel fogyasztásánál jelentkezik néhány pillanatra, hirtelen villámcsapászserűen, majd pár percig sajog még aztán elcsillapodik. Amikor ezzel orvoshoz fordultam, ismét készült panorámaröntgen, amin szintén nem találtak semmi bajra utaló jelt. A diagnózis végül az volt, hogy gyulladt az említett területen a fogínyem (valóban vérzett super floss használata közben 2-3 napig), kaptam egy kis fecskendőnyi fertőtlenítő kenőcsöt amivel 5 napi kenegetés után a panaszom megszűnt. Két héttel később újból visszatért az érzékenység, ezúttal szemmel láthatóan az íny mind alul és felül is egyaránt erőteljesen begyulladt, tűzpiros volt mindenhol és a fogmosásokat heves fájdalom és erős vérzés kísérte minden ponton, mindemellett a szájüregben is több helyen érzékeny hólyagok képződtek. Kb 2 hét után a gyulladás és a hólyagok úgy tűnik megszűntek, viszont a korábban említett érzékenység fent a jobb hátsó fognál még mindig megvan. A fájdalom amit érzek (amikor előjön) gyakorlatilag elviselhetetlen, bármit megtennék, hogy megszűnjön. Félek, hogy a probléma mögött valami más ok áll, melyre eddig nem sikerült valamiért rájönni. A fog húzásától kissé óckodom, mivel egy már hiányzó fogam pótlásában játszik szerepet és szeretnék erre végső eseti megoldásként tekinteni.
Mi állhat az érzékenység hátterében? Kihez érdemes fordulnom ezzel a panasszal?

Köszönöm

Mozgó fog

Jo napot kivanok!

Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz hogy a felső fogsoromon levő középső metsző fogam mozog, nem tulzottan de éppen eléggé ahoz, hogy ne merjek ráharapni semmire vele.
Voltam fogorvosnal fogköleszedést is végzett, akkor picit gyulladt volt az ínyem de az azóta javult paradontax és gengi gel használata mellett.
Panorama röntgenem is van, a fogorvosom véleménye szerint azon sem làszik csontvesztés vagy bármi ami ezt okozná.
Tudni kell hogy felül torlodottak a fogaim így az a fogam amelyik mozog mellette bal felöl nincs fog, csak hátrébb.
Ez lehet oka a mozgásnak?
Ha tényleg semmi komoly, csak kissebb paradontális gyulladás közel egy hónap után nem kellett volna rögzüljön?

Előre is köszönöm a választ!

Váladék folyás.

Tisztelt dr. Úr!

Édesanyám nevében írok (63 éves).

2020. decemberében egy fogtömést és két fog gyökérkezelését végezték el. A gyökér kezelt fogakat kétszer ki kellett nyitni, mert fájt, begyulladt. Közben a nem kezelt hátsó fogak vagy a fogak melletti íny mind két oldalt alul és felül is folyni kezdett (sós ízű váladék). Előtte nyilallást, „fog emelkedés”, a tömés ízét érezte. Parodontológián fogkő tisztítást végeztek. Most jelenleg antibiotikum szed, de a váladék folyása nem múlt el. Kérem szíves válaszát, hogy mi lehet a fogak (fogíny) folyásának oka?

Szájbetegség

Jó napot kivánok kérdésem az lenne a szám belső felén az alsó részen érzékeltem egy borsó nagyságnyi dudort tudnának e segiteni mi lehet ez és szombati napon esetleg megoldható e köszönöm szivey válaszuk

Állandó ínygyulladás

Kedves Doktornő/Doktor Úr!

Már pár éve küzdök a fogínygyulladásommal, több fogorvost is megjártam (államit és magánt egyaránt), de még mindig nem sikerült megoldani a problémát.
Kb. az összes fogam között gyulladt az ínyem, reggel este mosom érzékeny fogínyre való fogkrémmel (Sensodyne) és elektromos fogkefével, használok fogselymet és fogköztisztító kefét egyaránt.
Fogköztisztító kefe esetében kellemes masszírozó érzésem van, persze fáj is utána vérzik. Külsőleg nem látom pirosnak a fogam töveit.
Csináltam C-vitamin kúrát, használtam ízesítetlen kamilla teát öblögetésre, de mind hiábavaló volt.
Az egész gyulladás igen kellemetlen szájszaggal jár, ami csak evés következtében kb 15 percre szűnik meg.
Nem érzem úgy, hogy egészségtelenek lennének a fogaim, mégsem látom okát, hogy ilyen szinten gyulladtnak kellene lennie az ínyemnek.
Egyszer még az eleje fele leszedték a fogkövem és akkor talán mintha jobb lett volna, de azóta semelyik fogorvos sem javasolta (Volt amelyiktől kifejezetten kértem és mégsem csinálta meg).