A fogorvos válaszol

A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.

Javasolt-e az alábbi panaszok esetén tömést és koronát cserélni? Friss beavatkozások

26 éves vagyok. Két darab felső, bal és jobb oldali nagyörlő fogam volt kezelve 2020-ban több ülésen át. Mindegyikkel kapcsolatban maradtak aggályaim, ezzel kapcsolatban kérem a szakmai tanácsát.

1. A jobb felsőbe kiesett egy 2-3 éves, de nagy csücsöknyi tömés, és volt egy kis szuvasodás a másik oldalon. Két tömést kaptam, de nem fényre száradót, hanem levegőre. Erősen fehér, nem fogszínű mint a kompozit. Fúrás után, erősen, ujjal fel lett nyomva a fogamba, és jelezték, hogy 2 óráig ne rágjak. Azt mondta a doktor úr, hogy ez tartósabb lesz mint a kompozit, meg fluort ad le, de az asszisztensnő megjegyezte „a fog el fog sorvadni ettől az anyagtól”.Kérdeztem, hogy miért kaptam ilyet, mert az összes tömésem (csak örlők vannak tömve) fényre kötő. Azt mondták, mert tartósabb a rágás miatt. Az a fogam mai napig érzékenyebb a hideg-meleg étel rágásakor (első pár másodperc)

Kedves Uniklinik, Érdemes cseréltetni, tekintve, hogy szeretném a lehető legtovább megőrizni a saját fogamat és enyhén érzékeny maradt? Vagy várjam meg, amíg más tünet nem jelentkezik, vagy kiesik?

2.A bal felső nagyörlőm gyökérkezelt, és hogy ne törjön le, koronát javasolt. A fém porcelán korona amit felhelyezett nagyon nagy lett, mert az antagonista fogam egy picit mélyebben ül mint a többi fogam. Csiszolgatta és felragasztotta (így utólag gondolom azért, mert ha újat csináltatunk az dupla költség), de nem tudtam megszokni. Korrigáláskor viszont annyit lecsiszolt a nyelv felöli oldalon, hogy lett egy kis „fémsziget”. Ez két hónapja volt. Reggelente barnaság van a nyálamban, gondolom a fém miatt. Nincs fémérzékenységem, de pajzsmirigyalulműködésem van. Pár éven belül babát is szeretnénk. Lehet ilyenkor a látható részt valamilyen tömőanyaggal bevonni ,hogy ne oldódjon ki fém, vagy cserélni – gyökérkezelt fogon? Amennyiben indokoltnak tartja, akkor vállalom ennek a költségeit.

Köszönöm szépen a megtisztelő válaszát és boldog új évet kívánok.

Nyelvėgès,nyàlkahartyaėgės,tenyėrėgės(nem ideg)

Jo Estèt kìvanok!IĖrdeklodni szeretnėk.4eve implantatumokat kaptam csontpotlassal.Nemsokàra ra elkezdett ėgni a nyelvem es a szajnyalkahartyam.Fel eve mar egnek a kezeim is az ujakba sugarozo fajdalommal.Nem belső egezsegugyi problema nem ideg problema.Okozhatja a beėpitett csont?(Az implanratumokat mâr kiszedettem )Vagy hova merre induljak tovabb.?Udv es köszönöm a vàlaszt

Gyulladás alatt lévő fog húzása

Kedves Dr.
Kérdezni szeretnék..
Ünnepek között begyulladt a felső szem fogam,korona alatt már 3 .napja tartott egyre jobban feldagadt az arcom ,minél elöbb fogorvoshoz fordultam mai napon. Telefonban azt mondták megnyitják hogy ki tudjon tisztulni ,de előtte röntgen
Röntgen képet mutatták hogy ciszta található a fog gyökerénél
ezért a javasolják a húzását.
Kérdeztem hogy ekkora gyulladsnál használni fog e az érzéstelenítő,- hát persze jött a válasz.
Koronát levágta ,majd a három érzéstelenítő hatástalan volt
Azt mondták nem hiszik el hogy fáj , és jött a 4. Elviselhetetlen fájdalmat éreztem😥
Pedig van fájdalom küszöbön
Élőben ment az egész” …
Majd jött a kaparás ,és mêg mindig élek ez járt a fejemben nem bírom….😢
És a kérdésem az lenne ,van magyarázat arra hogy teljes fájdalom érzet mellet ez lehetett csak a Megoldás?
És bátran menjek vissza 2 hét múlva …?
Elnézést hogy hosszan fogalmaztam..
Köszönöm válaszát
Üdv.Tünde

Ct

Üdv voltam fogászati CAN nem találtak semmit csak azt lehet látni hogy ahogy kivették a fogat ott ugye eltört a csont és a csont szélt lehet látni bent maradt fog nincs.Azt mondta a doki hogy a csont szélre húzódik az íny azért fájhat létezik hogy azért fáj ennyire mert fedi be az iny azt a csont szélt vagy az arc üregemnél lehet valami?

Hólyag

Üdvözlöm!
Nagyjából 2 nap alatt egy nagyobb hólyag alakult ki a szájpadlásomon. Nagyon kellemetlen, nyelni és enni is nehéz, a fájdalomcsillapító is csak rövid ideig hat. Van egy rossz fogam (be van tömve de letört a fog oldala és mikor ki lett pótolva, utána fogselymezés közben megint letört és nem mentem vissza) lehet hogy amiatt van? ha a nyelvemmel hozzáérek, ez a rossz fogam fáj. A foghúzás megoldás lehet?

Fog helye

Üdvözlöm kb 5-6 hónapja kihúzták a bölcsesség fog mellet lévő fogamat fent /bölcsesség fog sincs már meg/az a kérdésem hogy voltam száj sebészeten is megnézték mert fájdogál a kihúzott fog helye de nem maradt benne semmi.De viszont néha a mai napig szokott fájdogálni.Nem szedek semmi vitamint viszont amiket mostanában kiszedték 2 fogat a másik oldalról fentről nehezen gyógyulnak.Miért fájdogál hat az a másik amikor eltelt jó pár hónap de ahogy nézem olyan mintha ilyen kis árok lenne még mintha csak hússal lenne feltöltődve nem pedig csontal puha a közepe.köszönöm

Mi lehet az ínyemben

Üdvözlöm!
Pár napja észre vettem, hogy a jobb felső szemfogam felett nyomás érzés van az ínyemben a fejem mozgatására főleg előre és hátra hajoláskor, illetve előre hajoláskor úgy érzem mintha valami lenne ott és előre jön a szemfogam felé, amikor vissza hajtom a fejem pedig vissza a mellette lévő fog felé. Pici reccsenő hangot hallok ilyenkor mintha folyadék vagy valami hasonló lenne..

Foghúzás, antibiotikum

Tisztelt Doktorok!
Másfél hónapja húzták a 27-es fogam,betört gyökér miatt,sebészileg,mely rendben gyógyult,1 hétig szedtem antibitokiumot.

Ma kihúzásra került a 48-as fogam is,szintén hasonlóan.Ugyanazt az antibiotikumot kaptam.Csak hazaérve jutott eszembe,hogy nem lehet gond abból ,hogy ilyen rövid időn belül ugyanazt az antibiotikumot fogyasztom?Hatásos ez így?
Köszönöm szépen válaszukat!

Gyökérkezelés mikroszkóppal

Tisztelt Doktor Úr ill. Doktornő!

Felső 4-es fogam pár éve gyökérkezelve lett, ami ősz elején begyulladt, így újra kezdték kezelni.
A kinyitáskor váladék ürült, azóta viszont minden alkalommal teljesen tiszta, mégis fáj. A jelenlegi orvosom szerint ha van is fel nem tárt oldalcsatorna, akkor nincs olyan vékony tű, ami azt ki tudná tisztítani. Illetve ennyi év után már nem lehetne élő a csatorna.
Sajnos számomra nagyon magas a mikroszkópos kezelés ára, így tisztelettel szeretném kérni, hogy őszintén írja le a véleményét, hogy ha Önökhöz mennék egy ilyen kezelésre, akkor hány százalék esélyem van a gyógyulásra?

Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Tisztelettel,
Vedres Evelin

Gyökérkezelt fog szívó erö hatása

Tisztelt Doktornő / Doktor Úr,
Tegnap volt a 7-es alsó letörött fogam gyökérkezelve, amelyet mikroszkóppal végeztek. A beavatkozás szinte fájdalom mentes volt. A kezelés közben ill. a végén készült 2 röntgenkép is. A fogorvos elégedett volt. Ideiglenes tömést kaptam, és az orvos szerint a zsibbadást követően akár ehettem is volna, de én inkább kíméltem a fogam.
A kezelést követően kb. 16 órán keresztül gyakorlatilag semmi (nulla) fájdalmam nem volt, semmi kellemetlen érzés, el is felejtettem, hogy pár órája még fogorvosnál voltam.
Aztán a délelőtt folyaman véletlenül pár másodpercre valamiféle szívóerő keletkezett a számban (miután sürü váladék került a légcsövembe), és közben éreztem, hogy az addig elfeledett panaszmentes gyökérkezelt fog ezen szívóerő hatására (talán) mintha megmozdult volna és azóta is szinte kisebb nagyobb szünetekkel olyan érzésem van, mintha valamilyen vákuum lenne a fogamban, alatta, körülötte, ami húzza a fogat. Emellett pici éles vágó-szúró fájdalmaim vannak, mint egy foghúzás után, illetve az egész csontozati részen érzek gyenge tompa fájdlamat, ami előtte nem volt. Az íny is egy kicsit sötétebb lett egy részen.
Próbáltam utána nézni, valahol azt írják, hogy gyökérkezelt fog esetén ajánlott a fog szívása, mert gyorsabban tisztul…
Az lenne a kérdésem, hogy bármilyen szívó hatás tud-e kárt okozni az ideiglenes tömésben / gyökértömésben / gyökércsúcsban / csontban, ill. begyógyul-e az esetlegesen keletkezett seb magától vagy újabb röntgenre, kezelésre lehet-e szükség?
Válaszát és idejét előre is köszönöm!

Krónikus ajak probléma

Jónapot. Megelőzően annyit tudatok, voltam kórházban elég sokszor mar kivizsgáláson, b12 vitamin hiányt allapitottak meg és azt szedem azt mondtak 3 hónap és javulni fog. Most lement a 3 hónap januárban kell vissza menni de semmi. A problémám röviden az, hogy also és a felso ajkamon egyaránt lejőtt a felső szövet a bőr. Teljesen. Ez nem tud vissza gyögyulni, ha hagyom akkor sebesedik ahogy fél éve, ha pedig vazelinnal kenem ahogy írtak akkor egy nagyon gyenge fehér hámréteg képződik ami lejön. Enni is elég nehézkes fogytam, mindent próbáltam már amit lehetett. A vitamin olaj, vazelin, curosept termékek(ezt mondták a klinikán) aloevera, és ezen kivul kb 20 kenőcs biztosan.. felül folyamatosan genny jön ki az inyembol, olyan mintha hiányozna egy darab kozeprol. Az íny és a bőr (ami nincs) találkozásánál folyamat egy csík lesz tiszta gennyből. és emiatt mosolyogni se tudok rendesen, +emiatt rossz a szájízem. A szám folyamatosan kivan szaradva, akármivel kenem. Kíváncsi lennék a válaszukra, mit javasol, köszönöm .

Mikroszkópos gyökérkezelés

Tisztelt Doktor Úr / Doktornő!

Hagyományos gyökérkezelésem tart november eleje óta, ám a fájdalom sajnos nem múlik, ezért gondolkozom rajta, hogy Önökhöz megyek át mikroszkópos gyökérkezelésre.
A kérdésem, hogy muszáj-e kofferdam izolációval kezelni a fogat? (Ugyanis orrsövény ferdülés miatt gyerek korom óta fekve csak a számon át kapok levegőt).

Ezen kívül olvastam a honlapjukon, hogy kötelező a védettségi igazolvány / PCR teszt. Ez aktuális még? (A jelenlegi fogorvosomnál sosem kérték)

Köszönettel,
H. Ella