A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják
meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.
Fájdalom terhesség alatt végzett gyökérkezelés után
Tisztelt Uniklinik!
Szeptember 8-án hirtelen jelentkező, nyilalló fogfájással (bal felső hatos fog) kerestem fel a fogorvosomat. Eltávolította a több éves amalgám tömést, mely alatt perforált a fogbél. A gyökér azonnali tisztítása és tömése után ideiglenes tömés került a fogamba; mivel ekkor 15 hetes várandós voltam, RTG felvétel nem készült. A következő orvoslátogatáskor, október 4-én jeleztem, hogy továbbra is érzékeny a fogam. RTG felvétel ekkor sem készült, az ideiglenes tömés eltávolítása után állandó tömés került a fogba. Az érzékenység nem erősödött, de sajnos állandósult. Nyomásra és harapásra „nehéznek” érzem a fogam, mellette az ínyem is enyhén duzzadt és fájdalmas. Bár a nőgyógyászom szerint (szinte biztos, hogy) nem lenne ártalmas a babára nézve egy röntgen felvétel elkészítése, és ez esetben jóval nagyobb kockázata van egy esetlegesen fennmaradó gyulladásnak, a fogorvos továbbra sem egyezik bele az RTG-be, ha rosszabbodna a fogam állapota, húzást javasol. Ezt azonban, ha van rá mód, szeretném elkerülni. Érdeklődni szeretnék, van-e rá esély, hogy még menthető a fogam, esetleg van-e bármi módja a pontos diagnózis felállításának és sikeres kezelésnek. Válaszukat előre is köszönöm.
Október 9 en kezdett ek a fogam fájni. Hétfőn már mentem fogorvoshoz. Elhalt fogat kellett volna húzni. 3inekció után is nagy fájdalmat éreztem igy nem lett kihuzva. Irt fel gyulladascsokkentot(antibiotikumot) de nem váltottam ki mert szoptqtas alatt nem szedhető ( 1éves a babám oktober 24 en ) A fogam mostmár nagyon enyh2n fáj de a fog korul az arcom kicsit bedagadt es az állkapcsom fájlalom most inkább. A benuront szedem ga nagyon fájna azt lehet szoptatás alatt ugy tudom. Evés/rágás után fáj főként de inkább az állkapcson körül A kérdésem az lenne hogy nincs e olyan gyulladás csökkentő amit szedhetnek szoptatás alatt ?? És hogy a gyulladástól lehet e valami komoly bajom ? Vagy a babának?
Egy hete magánfogászaton jártam, ahol közölték, hogy a bölcsességfogamat ki kell húzni. 2 db injekció beadása után elég zsibbadtnak éreztem a szám, így elkezdőzött a húzás. A vésést nem éreztem, de a húzásnál iszonyatos nagy fájdalmat éreztem, így abban hagyták. Utána megkaptam a 3. injekciót is, de az már nem segített semmit. Iszonyatos fájdalmat éreztem a 3 injekció ellenére is. A doktornő közölte velem, hogy valószínűleg be van gyulladva a fogam. Dalacint (300mg) írt fel nekem, majd pénteken vissza kellet mennem, hogy hátha sikerül végre kihúzni. Pénteken 2 db injekció után alig tudtam már beszélni a zsibbadás miatt, de a biztonság kedvéért kaptam egy 3. injekciót, ami iszonyatosan fájt. Ez után már folyamatosan éreztem a fájdalmat a 3. injekció helyén, amit a lukas fogamba adta, így még egy doboz Dalacint kaptam, amit szednem kell és 1 hét múlva vissza kell mennem. Érdeklődni szeretnék, hogy az én esetemben miért nem használ az érzéstelenítő még az antibiotikum szedése után sem? A fogam nem fáj, nem kell fájdalomcsillapítót szednem. Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Doktor úr! 2 napja a jobb oldalon alul nagyon fáj a fogínyem. Tanácsot szeretnék kérni,hogy mitől lehet ez és mit tehetek,hogy elmúljon. Jelenleg sajnos nem tudok fogászati rendelőbe menni. Válaszát előre is köszönöm
Szeptember 24.-én szájsebészeten kisműtét keretein belül eltávolították a jobb alsó 6-os fogam foggyökerét, mivel a korona rész beletört fogorvosom által. Kaptam egy varratot, dalacin antibiotikumot és fortedol fájdalomcsillapítót. Eltelt egy hét, tegnap mentem vissza, hogy iszonyúan fáj, fájdalomcsillapító nélkül létezni sem tudok. A doktorúr szerint ez teljesen rendben van, megfelelően gyógyul a seb, éljek együtt a fájdalommal. Ez a hozzáállás már eleve fájdalmas, nem esett jól. Emellett a jobb alsó hetes fogam mely egy gyökérkezelt fog, azóta is folyamatosan fáj ráharapásra, erre is annyit mondott a doktorúr, hogy az ugyan nem létezik, és nem fáj. Mintha ő jobban tudná. A seb fájdalma mára mérséklődött, viszont a ráharapási fájdalom maradt a hetes fogamban, és kocogtatásra is érzékeny. Ezzel párhuzamosan sikerült megfáznom is. Létezik, hogy a műtét és a megfázás miatt belobbant a gyökérkezelt fogam, és emiatt fáj? Ha igen, maga szerint rendeződhet magától? Mindenképpen elmegyek a körzeti orvosomhoz jövőhéten, de addig nem tudom, mit tehetnék? Köszönöm előre is a segítséget, bocsánat, ha kesze-kuszán fogalmaztam.
Harmadjára lett gyógytöméssel betömve a jobb lenti első kisörlőm és legutóbb alig volt vele már problémám. Nagyon picit harapásra érzékeny volt, így kaptam egy 3. gyógytömést is, viszont ez most nagyon kellemetlen. Hétfőn lett berakva és csütörtökön jelentkezett lüktető, feszítő fájdalom a fogamban és rágni is fájdalmas ha összér a felső fogammal. Másnapra is fent áll a fájdalom és már enyhén fáj a mellette lévő 2 fogam is és picit be van duzzadva az arcom. Aggódom. 3 nap múlva van időpontom a fogorvoshoz. Az lenne a kérdésem Önhöz, hogy ez mitől lehet és, hogy mi a teendő ilyen esetben?
Tisztelt Dr úr/nő! Kb 2 hónapja a számat csak részlegesen tudom kinyitní olyannyira hogy már lassan enni sem tudok, az ínyem a felső bal oldalon bölcsességfog helyén repedt mellette duzzanat van. Fáj is. Mi lehet ennek az oka ? És mikor múlik el a szájzár? Köszönöm a válaszát előre is.
Tisztelt Doktor Nő/Úr! Azzal mentem el a fogorvoshoz, hogy mikor ráharapok egyik fogamra, akkor, de csak akkor fáj. Így 4 hete kifúrták a fogam, de mivel a Doktornő nem találta az ideget, így nyitva hagyta. Azt mondta, akkor menjek vissza, mikor egyáltalán nem fáj. 3 hét után visszamentem azzal, hogy ugyanúgy fáj, mikor véletlenül ráharapok. Azt mondták várjunk még egy hetet. Most ott tartok, hogy van egy gennyes torokgyúlladásom, ami mellett begyúlladt ez a fogam is. Az iránt érdeklődnék, hogy mennyi ideig lehet így, nyiva egy fog? Mert amint meggyógyulok, azt hiszem inkább kérem, hogy húzzák ki, mert ez így elviselhetetlen. Köszönöm válaszukat!
2 éven keresztül úgy volt a gyökértömés a fogamban, hogy nem ért végig a gyökércsatornán. Kialakult egy nagyobb gyulladás. Újból megcsinálták a tömést. Sajnos még mindig lüktet, fáj ha hajolok, ha mozgok. Gondolom idő kell ahhoz, hogy a gyulladás lemenjen. Jelenleg gyógyszeres tömés van a fogban. A kérdésem az volna, hogy menyi ideig normális a fájdalom, vagy ez szervezetfuggo? Mivel tudnám segíteni a szervezetemet, hogy leküzdje a gyulladást? Esetleg antibiotikum szükséges lehet? A kezelőorvosomhoz egy hónap múlva megyek vissza. Köszönöm válaszukat előre is!
Tegnap fogkeszedésem volt, ami miatt az alsó, 3 középső fogam környékére kaptam injekciót hogy ne fájjon a leszedés. Elég sokáig zsibbadt miután vége volt, majd jelentkezett egy fájdalom az állcsúcsomban (nem az állkapcsomban, csak az állcsúcsomban) ez olyan jellegű mintha erős ütés érte volna, kifejezetten nem a fog környéke fáj hanem lejjebb a csúcs, egy nagyon kicsit be is dagadva, szemmel nem annyira látni de érzem a puplit. Mitől lehet ilyen, kezdjek aggódni? Ideget nemhiszem hogy eltalált a szuri mert mindent érzek azon a területen, csak fáj. Esetleg kenegessem valamilyen krémmel? Válaszukat előre is köszönöm!
Jó napot! Nekem olyan gondom van hogy miután felkelek minden nap egy ilyen 1-2 órára rá elkezd fájni a fogam de nem rendszeresen. Olyan mint amikor görcsöl a hasam, a fogfájás is néha megszűnik, néha visszajön. Már próbáltam sok dolgot rá amit írtak az interneten de egyik sem segített semmit. A fájdalom elég kicsi de nagyon aggódom. Köszönöm a választ előre is.
Egy nagyobb töméscserém után fájt a fogam (nem elviselhetetlenül -és nem csak éjszaka, de néha éles fájdalom amire fájdalomcsillapítót vettem be). Visszamentem a fogorvoshoz, aki szerint kezd begyulladni a fog és gyógyszeres tömést kaptam. Az éles fájdalom egy nap után el is múlt, nem is nagyon fáj utána 1-2 napig, de még mindig nem érzem tökéletesnek, tompán néha-néha azért fáj és nyomásra érzékeny- persze próbálok nem rágni azon az oldalon. Normális lehet ez? Elvileg egy hónapig kell bent maradnia a tömésnek. . Várjam ki mi lesz addig vagy ha később is fáj picit még az valami gondot jelenthet?