A fogorvos válaszol

A fogorvos válaszol rovatban az Uniklinik Fogászati és Implantációs Központ fogorvosai és specialistái válaszolják meg a fogászattal, fogápolással kapcsolatos kérdéseit.

Betömött fog fájása

Üdvözletem!
Az történt hogy nekem már több fogam is tömve volt. Ezekből egy végül gyökérkezelésre szorult, ugyan is begyulladt és akkor nagyon fájt.
Az a helyzet most, hogy az akkori jó oldalon, azután hogy a rosszat megcsinálta a fogorvos, elkezdett fájni egy másik régebb betömött fog.
A fájás az volt, hogy érzékeny volt a hidegre, de nem vészesen. Eddig nem is foglalkoztam úgy vele, viszont a napokban fájt akkor is mikor nem érte hideg, vagyis inkább valami irritáló érzés volt benne. Reggel pedig arra keltem hogy valami darab esett ki, vagy tört le onnan. Azok után amikor ettem és megnyomódott arra, olyan érzés volt mintha valamit beleszúrnának az ínyembe a fogon belül. Ez nem olyan erős, de viszont fájó érzés, ami pár másodperc után megszűnik. Azóta mondhatni nehezen tudok ott enni bármit is, azon az oldalon. Úgy érzem mindenképp el kell menni ezzel a fogorvoshoz, viszont szeretném elsőnek itt megtudni, hogy mi is lehet a gond.
És hogy mit kéne csinálni, hiszen ez már nem az első eset hogy egy tömött foggal kell visszamenni az orvoshoz, félek hogy több ilyen lesz.
Köszönöm a választ előre is!

Mikroszkópos gyökérkezelés

Tisztelt Doktornő/Úr!

Volt egy hagyományos és egy mikroszkópos gyökérkezelésnek mondott, mikroszkóp nélküli gyökérkezelésem, alul a 4-s fogamon.
Az orvos a fején használt nagyítóval megnézte, de a nagy mikroszkóppal nem.
Továbbra is fáj.
Van értelme még egy valóban mikroszkóppal végzett gyökérkezelésnek?
Köszönöm válaszukat.

Gyulladás

Tisztelt Uniklinik!

Kedden jártam először fogázaton a Szent Királyi fogászaton. Aznap röntgen után egyik doktor húzta volna, de egy másik már menteni szerette volna. Aznap végül gyöérkezelve lett a jobb hatsó 7 fogam. 2 lidokaint kaptam vezetésesen, az érzéstelenítő elmúlása után, már éreztem, hogy nem tudom kinyitni a szám. Másnap visszamentem, mert bedagadt az állam alatt és a szájnyitásom továbbra is korlátozott maradt. Ekkor kaptam antibiotikumot, a számat tornáztatni kell, a fogamat pedig felnyitották, hogy azon keresztül örüljön a genny. Naponta jártam vissza azóta tisztítására. Sajnos azon keresztül nem ürül, de ugy látják az amtibiotikum ha lassan is, de javít a helyzeten, hétvégére még nem zárják le, mert hátha mégis ürül + nem durranjon be véletlenül sem. Én nem látom, hogy bármennyire is javulna.. sőt. Úgy érzem mintha terjedne át a másik oldalra. Normális ez?

Betört fog gyökér

Üdv. Március 18-án kihúzták a jobb felső bölcsesség fogam ami vélhetőleg gyulladt volt mert nem hatott az érzéstelenítő. Ígyis kihúzta az orvos hogy mindent éreztem. Sajnos olyan erős volt a gyökér hogy beletört. Azt mondta a fogorvos ki fogja forrni magát(anyósomnak ki is forrt) de azóta is bent van. 1 hétig feszült a fogorvos azt mondta normális
Házi orvosom adott antibiotikumot mert azt sem kaptam. Pici apró valamik porlottak belőlle és 2db picike kemény sárgás valami is kijött.
Azóta 4 hónap telt el és ma el kezdett feszíteni enyhén és kicsit mintha csípné valami. A.seb még mindíg érzékeny tegnap fogmosásnál enyhén bevérzett. Hátulról csontos ha hozzáérek a nyelvemmel.viszont elől a mellette lévő fogamnál még van 1 horpadás. Kérdésem az lenne hogy ez a kilökődés miatt van vagy fantom fájdalom? Esetleg keressek fel szájsebészt és csináltassak fogröntgent? Válaszukat előre is köszönöm

Foggyökér eltávolítása

Jó napot! 16 éves vagyok. Tavaly,kihiztak a jobb hátsó fogamat,es sajnos beletortek a gyokeret. Idén, elkezdtük a fogszabályozáshoz szükséges dolgokat,ami elsokent a gyökér eltávolítása volt júl.13.-án távolították el szájsebészeten,de nem varrták..azota is folyamatosan faj,es ugy erzem mintha a mellette lévő fogam is fajna..szedek a Benuron fájdalomcsillapítót melynek hatására elmúlik a fájdalom,de pár óra múlva újra visszatér..mennyi idő után múlhat el a fájdalom, és ez normális ha 5 nap után is fáj? Köszönöm a választ előre is.

CBCT

Kedves Uniklinik!

Sokszor fájnak a fogaim, gyakran egyszerre fájdul meg több gyökérkezelt is stb, de szinte meg se tudom pontosan mondani melyik. Sima RTG negatív szokott lenni.
Annál pontosabb, jobb módszerre lenne szükségem. CBCT-re gondoltam, de olyanra aminél a képanyagot is megkapom, meg mellé egy írásos leleltet hogy melyikek a rosszak.
Ez Önöknél megoldható, illetve kb mennyibe kerülne? Egy CBCT felvétel lemezen + lelet?
Évek óta ilyenek a fogaim, de most pl a 22-esen látszik a folt, de mégis a 21-es az érzékeny hidegre, édességre.. és a 22-21 között van egy kis lyuk amit egyszer asszem már kezeltek is.
http://keptarhely.eu/view.php?file=20210715v02wjmd5n.jpeg
Az ilyen anomáliák miatt kellene a CBCT.
A 16-os fogammal jártam még úgy hogy az egyik orvos azt mondta amelyik fáj azt fúrja. Más orvos szerint meg egyik fog kisugározhat másikba is. A mai napig rossz az is.
Illetve Önöknél a mikroszkópos technikán kívül dolgoznak még hagyományos technikával is? Sajnos nekem ez az új módszer túl drága.

Válaszukat előre is köszönöm!

Fàjò lüktető fog

Jò napot kívànok! Olyan kérdésem lenne hogy mostanàban olyat érzek a fogamba hogy elkezd fàjni utànna lüktetni bele jön egy nagy fàjàs elkezd vérezni a fogam és utànna semmi bajom! De lyukas a fogam melette meg tömve van és nem tudom el dönteni hogy mék fàj! A vàlaszàt is előre is köszönöm.

Gennykitörés a fog fölött ( fisztula)

Tisztelt Doktorúr/ Doktornö!

Kb. másfél évvel ezelött a bal felsö oldalon hátulról a harmadik fogamat ki kellett húzni, mert elfertözödött. Foghúzást követö napon a leghátsó fog mögött egy erös forró érzés öntött el és nagyon gyorsan egy óriási fájdalmas fehér folt jelent meg a fogam mögött. A fogorvos nem tulajdonitott neki jelentösebb szerepet. Ez a fehér folt 2 héten belül elmúlt. Fél évvel késöbb kezdtek el különbözö problémák megjelenni. A leghátsó fogam és az amögötti rész ( foghús) folyamatosan gyulladt állapotban volt. Ezek a gyulladások egész magasra kb. 1-1,5 cm-re a fogfelszin fölé tehetöek. Többször kitört gennyes váladék ( fisztula) és ezek a kitörések mindig nagyon fájdalmasak voltak. Több fogorvos, fül-orr-gégész és szájsebész is megvizsgált, készült koponya és nyaki MRT, feji CT panoráma röntgen és nyálminta is. Minden negativ. Kb. 2-3 hete elkezdtem ujjal a hátsó fog mögötti részt egészen a nyálmirigyig mélyen nyomogatni, aminek hatására egy minden eddiginél erösebb kitörés történt, az arcom bal felét elzsibbasztotta, nehezemre esett a számat összezárni és egy förtelmes aroma-szájiz társult ehhez a kitöréshez. Feltételezhezöen egy ciszta lehetett, de sajnos ezzel a probléma nem oldódott meg teljesen, mert azóta napi szinten többször fellángoló zsibbadás és enyhe belsö fájdalom jelentkezik a bal hátsó fog fölötti részen. Nagyon úgy néz ki, hogy magától nem fog megszünni a panasz. Elképzelhezö, hogy az utolsó fog gyökere okozza ezt a panaszt vagy a csontszövet fertözödhetett meg? Mely orvoshoz fordulhatnék, aki segìtségemre lenne? Fogorvos vagy szájsebész? Milyen vizsgálat mutatja ki a fogcsontok és az ìny részletes állapotát? Elöre is köszönöm a segìtségét. Üdvözlettel, Zsolt

Gyökérkezelés után nyomás érzékenység

Tisztelt Doktornő/úr!

3 hete gyökérkezelték az egyik (jobb felső) kisörlő fogamat, és nyomásra azóta is érzékeny. Magától nem fáj egyáltalán, életvitelemben nem zavar, éjszaka se kelek fel tőle, de nyomásra érzékeny, tehát rágni jobb oldalon csak nagyon minimálisan tudok (tésztát, tojást pl.).
A kérdésem az, hogy normális ez, 3 hét után is? Gyógyszeres tömés van benne, nincs még gyökértömés/felszíni sem. Mennyi ideig szoktak ilyenkor várni? Nem lenne érdemesebb egy röntgent kérni? Július 13-án van a köv. időpontom, és félek, hogy addigra jobban elromlik – bár a húzást kibírnám, nagyon nem örülnék, ha egy olyan fogat kéne kiszedni, ami egyébként menthető lett volna.

Válaszát előre is köszönöm!

Begyulladt fog

Tisztelt DoktorNő/Úr!

Olyan kérdésem lenne,hogy szerda délután begyulladt a fogam jobb oldalt felül,annyira hogy ráment az arcomra és a szememre is. Beszéltem a fogorvossal,írt fel Dalacint,3×1-et. A háziorvosom pedig szemcseppet meg olyan gyógyszert ami leviszi állítólag a duzzanatot a szemről/arcról. A fogam nem fáj,csak érzékeny, viszont felette az arcom nagyon fáj,ég és tapintásra kemény.
Olyan kérdésem lenne,hogy jegeljem, vagy pedig kamillatea felett gőzölögjek-e?
Mennyi idő mire hat a dalacin? Valószínű hogy az arc üregembe genny van. A fogamnál megindul majd,vagy mi a teendő vele? A fogorvosomhoz 2 hét múlva kell mennem.
Köszönöm előre is válaszukat!
Tisztelettel:
Barbara

Implantátum dőlésszög?

Szeretnék segítséget kérni mert van két db implantátumom elől és az egyiknél fájdalmat érzek ,nem tudom hogy az ínyem vagy implantátum fáj ,ct alapján én a dőlésszöget nem látom azonosnak, és kijött a furat végén implantátumból kb 2 menet .Okozhat problémát csonton átfúródás esetleg nyomhat ott valamit ?Volt csontpótlásom is .Köszönettel .K Attila

Állkapocs ízület fájdalom megjelenése gnatológiai vizsgálat után

Jó napot kívánok!

Néhány éve már észre vettem, hogy kopottak a fogaim, szinte valamennyi. Több fogra, főleg a felső metszőkre és az alsó nagyőrlőkre tömés is készült. Ennek oka tisztázatlan, mivel a savhatásokat igyekszem kizárni így fogcsikorgatásra gyanakszom, vagy rossz fogelhelyezkedésre. Fél éve, egy éve észrevettem, hogy kattog a bal, majd időnként a jobb állkapcsom is nyitáskor, fájni eddig nem fájt. Emiatt gnatológusnál voltam, ahol minden irányban mozgatnom kellett az állam, jobbra, balra, előre. Kicsit ő is segítette a kezével, ez néha kellemetlen volt, de nem éreztem, hogy fájt volna. Méréseket végzett egy hideg fémmel, nem fájt, de kellemetlen volt kinyitni olyan nagyra a számat. Hangsúlyozom, eddig nem fájt az ízület. Miután hazaértem észleltem, hogy valami megváltozott, ez már 2 napja. Érzékeny, kicsit mintha fájna az ízület. Önmagában, nyugalmi helyzetben. Azt.mondtak lehet hogy izomláz. Félek, valamit elállíthattak, túlságosan megmozgatták az ízületet, mi okozhatja a panaszt?
A kezelés amit javasoltak nem csupán csillagászati összeg, de szürreális így elsőre. 0-24 órás alsó fogsorra fixen rögzített sínt javasoltak, abban enni, inni élni, majd fogszabályzást és végül visszaépítést. Nehéznek tűnik. A kérdésem, hogy gnatológiai vizsgálat előidézheti az izület fájdalmát? Nagyon meg vagyok ijedve, előtte igaz, hogy kattogott, de nem fájt. Ez már mindig így marad?
Azt mondták a vizsgálat után, hogy az egyik oldalon lejöhetett a porc azért kattog, lehet hogy a vizsgálattal rontottak ezen? Mitől fájhat az ízület, létezik, hogy valóban csak izomláz? Köszönöm szépen, ha tudnak reagálni.